Ötletpályázat a Campus Fesztiválra

Tisztelt Egyetemi Polgár!


A Debreceni Egyetem 2018-ban is színes, változatos programkínálattal kívánja megtölteni az „Egyetem Tér” elnevezésű helyet a Campus Fesztiválon. A fesztivál időpontja 2018. július 18-21.


Az egyetem sokszínűségét, szakjainak kínálatát, elért eredményeit itt is szeretnénk megjeleníteni a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozathoz hasonlóan. A célközönség elsősorban a középiskolás és egyetemista korosztály.


Az egyetem kutatóinak, oktatóinak és hallgatóinak megjelenésére számítva pályázatot írunk ki programok lebonyolítására az Egyetem téren, a fesztivál helyszínén. A helyszínen standot, padokat, színpadot és hangtechnikát mi biztosítunk, a faházakban folyó programok megtervezése és kivitelezése a pályázók feladata.


A http://regisztracio.unideb.hu/campus_egyetemter_program oldalon található űrlap kitöltésével pályázhatnak a megjelenésre mellékletben részletesen kifejthetik, milyen típusú programot kínálnak a 4 napos rendezvényen. A mellékelt formanyomtatványt kitöltve kérjük csatolja jelentkezéséhez.


Az Egyetem téren korlátozott számban áll rendelkezésünkre a hely, ezért a legérdekesebb, legizgalmasabb, legkreatívabb programoknak lesz lehetőségük részt venni. Előnyt élveznek, akik a fesztivál teljes ideje alatt kínálnak programot.


A pályázati adatlap kitöltésére 2018. május 31-ig van lehetőségük. A szakmai bírálóbizottság 2018. június 14-ig értesíti azokat, akik megjelenésére számít a Campus Fesztiválon.


A programokkal, lebonyolítással kapcsolatos kérdéseivel a tudig@unideb.hu és a rendezveny@unideb.hu e-mail címen érdeklődhet.


Debrecen, 2018. május 7.

Események

Ebben az évben is megrendezi a felvételi döntés, pályaválasztás előtt álló középiskolások számára beiskolázási nyílt napjait a Debreceni Egyetem. Szolnokon január 8-án, szombaton számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az intézmény nyújtotta lehetőségekkel.

A Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói január 17-én, pénteken 9 és 12 órától vehetik át diplomájukat a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán.