Orosz védőt igazolt a DEAC

Tarasz Jeliszejev személyében orosz védővel erősített a Debreceni Egyetem sportklubjának jégkorongcsapata. A 28 éves játékos vasárnap már pályára is lép Dunaújvárosban.

Az utóbbi időben sok nehézséggel küszködik jégkorongcsapatunk. Az erőltetett menet nem marad következmények nélkül, sokan bajlódnak sérüléssel, emellett betegséghullám is végigsöpört már a társaságon, ami a teljesítmény rovására ment. Ráadásul vizsgaidőszak van, több játékosunk az egyetemen tanul, ami miatt előfordul, hogy a csapat nem tud teljes létszámmal edzeni. Az ellenfelek közben folyamatosan igazolnak, és mivel több fronton is helyet kell állni, így a DEAC-nál is az erősítés mellett döntöttek: csatlakozott a kerethez Tarasz Jeliszejev, aki az idény végéig szóló szerződést írt alá.

A 28 éves orosz védő Kazanyban látta meg a napvilágot, és 2020-ig szülővárosa hokicsapatiban, a VHL-ben szereplő Barszban, illetve annak fiókcsaptában, az Iriszben játszott. Később megfordult a szintén VHL-es Neftyanik Almetyjevszk, a Szokol Krasznojarszk és a HK Tambov együttesében. Utóbbiból igazolt 2022-ben Fehéroroszországba, ahol két szezont húzott le a Lokomotiv Orsa, a Junoszt Minszk és a Neman Grodno gárdájában.

Az idei szezont Cselniben kezdte, 27 mérkőzésen egy gólt és 11 asszisztot termelt. Pályafutása során egyébként összesen 8 szezont húzott le a második legmagasabb profi orosz ligában, a VHL-ben, 253 mérkőzést játszott, 20 találatot szerzett és 37 gólpasszt adott.

Tarasz Jeliszejev vasárnap Dunaújvárosban, a 17 órakor kezdődő DAB elleni Erste Liga-mérkőzésen már pályára is lép a DEAC színeiben.

The post Orosz védőt igazolt a DEAC appeared first on DEAC.