Programötleteket várnak az Egyetem térre

A Debreceni Egyetem (DE) 2021-ben is színes, változatos programokkal várja a fesztiválozókat a Campus Fesztivál Egyetem Tér elnevezésű részén július 21. és 25. között. 

A korábbi évek Campusaihoz és Kutatók Éjszakája rendezvénysorozataihoz hasonlóan az Egyetem téren a DE sokszínűségét, szakjainak kínálatát, elért eredményeit kívánja az intézmény bemutatni. A célközönség elsősorban a középiskolás és egyetemista korosztály lesz. 

Az Egyetem Tér programjainak kialakításába a szervezők igyekeznek bevonni az egyetem kutatóit, oktatóit és hallgatóit, megjelenésük elősegítésére ezért pályázatot írnak ki. A helyszínen standot, padokat, színpadot és hangtechnikát a szervezők biztosítanak, a programok megtervezése és kivitelezése a pályázók feladata. 

Pályázni a https://regisztracio.unideb.hu/hu/campus-fesztival-egyetem-ter-palyazat oldalon található űrlap kitöltésével lehet, ahol a jelentkezőknek azt kell bemutatni, milyen típusú programot kínálnak. 

Az Egyetem téren korlátozott számban áll rendelkezésre hely, ezért a legérdekesebb, legizgalmasabb, legkreatívabb programoknak lesz lehetőségük részt venni. Ebben az évben előnyt élveznek az egynapos (12 óra és 18 óra közötti) programok, többnapos rendezvényt csak kivételes esetben tudnak támogatni.

A pályázati adatlap kitöltésére június 18-ig van lehetőség. A szakmai bírálóbizottság június 25-ig értesíti azokat, akik megjelenésére számít a Campus Fesztiválon.

A programokkal, lebonyolítással kapcsolatos kérdéseket a tudig@unideb.hu és a rendezveny@unideb.hu e-mail címen lehet feltenni.

Letölthető dokumentumok

Események

Ebben az évben is megrendezi a felvételi döntés, pályaválasztás előtt álló középiskolások számára beiskolázási nyílt napjait a Debreceni Egyetem. Szolnokon január 8-án, szombaton számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az intézmény nyújtotta lehetőségekkel.

A Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói január 17-én, pénteken 9 és 12 órától vehetik át diplomájukat a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán.