A NeurotechEU kérdőíve

Kérdőív készült a NeurotechEU projekt keretében, melynek célja a technológiai innovációk felmérése, amelyhez a magyar partnerek tapasztalatait is várják.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Debreceni Egyetem munkacsomag-vezetőként részt vesz a nyolc ország vezető egyetemei által elnyert, november elején indult Erasmus+ pályázatban, melynek célja a The NeurotechEU címet viselő Európai Egyetemi Szövetség kialakítása, tartalommal való feltöltése. A tágabb értelemben vett idegtudományok fejlesztésére létrejött konzorciumban egyebek mellett olyan rendkívül neves felsőoktatási intézmények a DE partnerei, mint a svéd Karolinska Institutet, a német University of Bonn, a holland Radboud University, valamint az Egyesült Királyságban működő University of Oxford.

A NeurotechEU projekt keretében a konzorciumban résztvevők az együttműködés elmélyítése keretében törekszenek az erőforrások egyesítésére, valamint a hallgatók, az oktatók és az adminisztratív munkavállalók mobilitásának ösztönzése révén, közös kurzusokon és közös diplomákon alapuló, határokon átívelő, közös egyetemi campus létrehozására, ezzel is erősítve a közös európai identitást, az európai értékeket, miközben az európai felsőoktatási intézmények nemzetközi versenyképessége is erősödik. A résztvevők nem felejtkeznek el az innováció fontosságáról és az ipari (társult) partnerek ezen a téren is megjelenő fontosságáról.

A „Technológiai Innovációk” című munkacsomag keretében most elkészült kérdőív célja, hogy az egyetemi-ipari együttműködések területén az integráció és a kooperáció lehetséges területeit azonosítsa, így biztosítsa a NeurotechEU partnerei és társult partnerei számára a technológiai innovációk megvalósításának és piacosításának költséghatékony módját. A szervezők mind a nyolc résztvevő egyetem kutatóitól és a kapcsolati hálójukba tartozó cégek részéről is várnak eredményeket.

Ezek mátrixba rendezése fogja megmutatni az idegtudományok terén azonosított kihívások megoldására alkalmas technológiákat, így vizualizálva a technológiák és a társadalmi kihívások közötti összefüggéseket.

Kérik, hogy amennyiben ön a tágabb értelemben vett idegtudományokhoz (orvosi, élelmiszer, mérnöki, zene, pszichológia, oktatás, satöbbi) kapcsolódó kutatást végez, vagy ilyen cégnél dolgozik, 2021. március 26-ig töltse ki a NEURICOO kérdőívet, ezzel segítve a konzorcium munkáját.

A kérdőív ide kattintva érhető el.

Az eredményeket április 13-án az online formában sorra kerülő NEURICOO innovációs csúcstalálkozón fogják az érintettek tematikus csoportokban megvitatni. A regisztráció hamarosan megnyílik.
 

Sajtóiroda

Események

Ebben az évben is megrendezi a felvételi döntés, pályaválasztás előtt álló középiskolások számára beiskolázási nyílt napjait a Debreceni Egyetem. Szolnokon január 8-án, szombaton számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az intézmény nyújtotta lehetőségekkel.

A Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói január 17-én, pénteken 9 és 12 órától vehetik át diplomájukat a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán.