A Debreceni Egyetem közleménye

A Debreceni Egyetem tájékoztatja a szerkesztőségeket, hogy az intézményben 2020. január 31-ig nincs sem gyanús, sem valószínűsíthető, sem igazolt új típusú koronavírus fertőzés. Egyetlen mintában sem mutatták ki a vírus jelenlétét.
Az intézmény a továbbiakban is együttműködik a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, a hallgatói számára a megfelelő tájékoztatást biztosítja.

Letölthető dokumentumok

Események

A bátorító pedagógus címmel rendezi idén a X. Karácsony Sándor és Kiss Árpád Gyűjteményi Szimpóziumot a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete közösen a HERA Neveléstörténeti és Összehasonlító Neveléstudományi Szakosztályával, valamint az MTA DAB Neveléstudományi Munkabizottságával.

Indul az Innovációs Ökoszisztéma Központ őszi rendezvénysorozata. Az új tanév őszi szemeszterének első rendezvényén - folytatva a Start Ups&Downs című programsorozatot - a mesterséges intelligencia felhasználásáról és adaptációjáról lesz szó.

-

Hagyományteremtő szándékkal rendezik meg az első Debreceni Pszichiátriai Napok konferenciát szeptember 18-20. között az AGÓRA Tudományos Élményközpontban.