Felhívás a koronavírus kapcsán

Tisztelt Hallgatók!

A Debreceni Egyetem vezetése felhívja minden Kínából, Vietnámból, Dél-Koreából vagy Mongóliából érkező hallgatójának figyelmét, illetve azon diákokét, akik a közelmúltban kínai családtagokkal, közeli ismerősökkel személyesen érintkeztek a világ bármely pontján, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel a2019/20-as tanév tavaszi félévére való visszaérkezésüktől számított 14 napig mentesülnek az oktatási elfoglaltságok, órák látogatása és a gyakorlatokon való részvétel kötelezettségei alól. Az említett engedély automatikusan érvényes a szemeszter első két hetére vonatkozóan.

Ezúton megkérünk minden hallgatót, hogy saját és környezete érdekében ez alatt a két hét alatt lehetőség szerint otthon, másoktól elzártan tartózkodjon. Amennyiben a fent említett periódus alatta következő tüneteket észleli magán: 39 fok fölötti láz, szédülés, fejfájás, torokfájás, köhögés, gyenge, rossz közérzet, feltétlenül vegye fel a kapcsolatot e-mail üzenetben, vagy telefonon az egyetemmel otthonról, az elérési információkat minden hallgatónak rendelkezésére bocsátjuk.

Minden olyan egyéb esetben, amikor a hallgató a szemeszter megkezdését követően érkezik vissza Magyarországra bármilyen külső vagy neki felróható okból (így pl. karanténban kellett tartózkodnia otthon), az első két hétre vonatkozóan hiányzása igazolt lesz, a további tanulmányi mentességek egyedi elbírálás tárgyát képezik.

Kérjük hallgatóinkat, hogy a szemeszter megkezdése előtt, akár azt követően érkeznek vissza Debrecenbe, minden esetben lépjenek kapcsolatba a Nemzetközi Oktatást Koordináló Központtal. Továbbá a közeljövőben megkérünk minden érintett hallgatót, hogy kötelező érvénnyel töltsön ki egy hozzá eljuttatott kérdőívet, mely alapján a szakembereink meghatározzák a további teendőket.

2020. 01. 30.

 

Események

A Lippai Balázs Roma Szakkollégium szervezésében a Péli Tamás kulturális est keretében mutatják be a Sors/Képek Roma életutak dokumentumfilmen című kötetet.

Öt művészeti iskola összefogásában viszik színre napjaink egyik legnépszerűbb musicaljét, a Cabaret-t az oDEon egyetemi színházban. A közönségnek áprilisban két alkalommal is különleges élményben lehet része, hiszen pár napon belül két alkalommal is bemutatják a darabot. 

A Debreceni Egyetem Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központja, Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ a Lelkierő Egyesülettel közösen rendezi meg 2024. április 20-án a 9. Családi Jégkarnevált az egyetemi dolgozók és gyermekei részére a Debreceni Jégcsarnokban.