PÁLYÁZAT FELHÍVÁS ALUMNI RENDEZVÉNY SZERVEZÉSÉRE (2019)


A PÁLYÁZATI KIÍRÁS CÉLJA
A Debreceni Egyetem alumni programjának célja, hogy összefogja a végzett hallgatókat és lehetőséget biztosítson a kapcsolattartásra a volt alma materükkel, illetve azon szűkebb diákközösséggel, akikkel együtt végezték tanulmányaikat, egy szakmai közösséghez tartoztak. Ennek megvalósítása érdekében a Debreceni Egyetem Fejlesztéséért Alapítvány pályázatot hirdet Alumni találkozó / konferencia / egyéb rendezvény szervezésére, amelyre 2019-ben kerül sor. 

A PÁLYÁZÓK KÖRE
A pályázaton indulhat a Debreceni Egyetem bármely kara, intézete, szervezeti egysége vagy karai, intézetei közösen, valamint a Debreceni Egyetem jogelőd intézményeiben végzett öregdiákokat összefogó szervezet, alapítvány.

TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK
Alumni találkozó / konferencia / egyéb rendezvény szervezése a Debreceni Egyetemen vagy annak jogelőd intézményeiben végzett hallgatók, ott dolgozók részére.

A TÁMOGATÁS MAXIMÁLIS ÖSSZEGE
100 000 Ft, melynek forrása az alumni tagok által a Debreceni Egyetem Fejlesztéséért Alapítványba befizetett adó 1%-os támogatás.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA
Elektronikus úton a Debreceni Egyetem Alumni Közösség honlapján az alumni.unideb.hu/hu/DEFA-palyazat felületen keresztül. A kitöltendő űrlap kizárólag regisztrált alumni tagok részére érhető el.
Amennyiben még nem tagja a Debreceni Egyetem Alumni Közösségének az alumni.unideb.hu/hu/tagsagiregisztracio linken keresztül tud regisztrálni.


ELŐNYÖK
• Ha a pályázó korábban még sosem szervezett öregdiák / alumni találkozót
• A rendezvény költségvetésében saját erő is szerepel
• A találkozón külföldön élő alumni tagok is részt vesznek vagy konkrétan nekik szól a rendezvény

KIZÁRÓ OK
Korábban elnyert pályázatról benyújtott jelentés nem felelt meg a követelményeknek.

A NYERTES VÁLLALJA
A rendezvény meghívóján, plakátján a Debreceni Egyetem Alumni Közösség logójának megjelenítését, a résztvevők Alumni Közösségbe való regisztrálását.    

A Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ a rendezvény megvalósításához maximális támogatást nyújt az esemény népszerűsítésében, kiemelten az Alumni Közösség honlapján és Facebook oldalán, ill. kör e-mail formájában tájékoztatja erről az Alumni Közösség minden tagját. A lezajlott programból beszámolót készítünk a DEja vu Magazinban.   

BENYÚJTÁSI HATÁRIDŐ
2019. április 30., kedd 12.00

                        
A pályázattal kapcsolatos további információ:
E-mail: alumni@unideb.hu
Telefon: 52/512-900/58124, 58127

Debrecen, 2019. március 29.

Dr. Fülöp Zsolt sk.
az Alapítvány Kuratóriumának elnöke

Események

Ebben az évben is megrendezi a felvételi döntés, pályaválasztás előtt álló középiskolások számára beiskolázási nyílt napjait a Debreceni Egyetem. Szolnokon január 8-án, szombaton számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az intézmény nyújtotta lehetőségekkel.

A Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói január 17-én, pénteken 9 és 12 órától vehetik át diplomájukat a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán.