DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL - XXII. ÉVF. 33. SZÁM | 2021. AUGUSZTUS 26.

 

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XXII. ÉVF. 33. SZÁM | 2021. AUGUSZTUS 26.

 

HÍREK
Pótfelvételin is a legjobbak között

Ebben az évben is a DE volt az egyik legnépszerűbb a felsőoktatási pótfelvételi eljárásban. Több mint kilencszáz jelentkezés érkezett 86 képzésre. A legtöbben a GTK-t választották. A ponthatárokat legkésőbb 2021. augusztus 27-ig hirdetik ki, ekkor dől el, pontosan hány felvételizőt vettek fel a Debreceni Egyetemre.

Egyetemi polgárokat tüntettek ki

Az egyetem több kutatója, oktatója, szakembere vehetett át Széchenyi-díjat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseket augusztus 20-án a nemzeti ünnep és államalapító Szent István király napja alkalmából. A város napján odaítélt kitüntető címeket is most adta át Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata.

ÚNKP - ösztöndíj a kiválóknak

Több mint 300 millió forint ösztöndíjat nyertek a DE polgárai az Új Nemzeti Kiválóság Program 2021-2022-es tanévre meghirdetett pályázatain. Összesen 221 nyertes pályázó, alap- és mesterszakos hallgatók, doktoranduszok, doktorvárományosok, oktatók és kutatók részesülnek támogatásban az új tanévben.

Új igazgató az Asszisztált Reprodukciós Centrumban

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Asszisztált Reprodukciós Centrumát a jövőben Tándor Zoltán vezeti. Az évente mintegy 1000 lombikbébi-kezelést végző centrum új igazgatója Szabó Zoltántól, a Klinikai Központ elnökétől vette át megbízását. Tándor Zoltán augusztus 18-tól tölti be a pozíciót, és kinevezése határozatlan időre szól.

Fiesztázik az egyetemi színház

Hat nap alatt négy helyszínen rendezi meg az első oDEon FIESZTÁt, a Fiatalok és Egyetemisták Színházi Találkozóját az oDEon Színház. Augusztus 26-31. között színházi előadásokkal, beszélgetésekkel, író-olvasó találkozóval várják a színház szerelmeseit az oDEon téren, az oDEon Ligetben és a Nagyerdei Víztoronyban.

 


PROGRAMAJÁNLÓ

Tanévnyitó ünnepi szenátusi ülés

A Nagyerdei Stadionban rendezi ünnepi tanévnyitó szenátusi ülését a Debreceni Egyetem. A 2021. szeptember 5-én, vasárnap 15 órakor kezdődő eseményen esküt tesznek az intézmény elsőéves hallgatói, valamint díjakat, kitüntetéseket is átadnak. Bővebb információ.

Magnézium Szimpózium a MÉK-en

A szakterület legújabb eredményeiről hangzanak el előadások a 17. Magyar Magnézium Szimpóziumon augusztus 31-én, kedden 10 órától a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi- és Környezetgazdálkodási Kar szervezésében a Böszörményi úti campus I. emelet 146. termében (Debrecen, Böszörményi út 138.). Bővebb információ.

Búza-, kukorica-, napraforgó- és szójatermesztési tanácskozás

„Korszakváltás után és előtt a növénytermesztésben” címmel rendezi meg a XXVIII. Búzatanácskozást és a XXIV. Kukorica-, Napraforgó- és Szójatanácskozást szeptember 1-én, szerdán 9.30-tól a MÉK, II. előadójában (Debrecen, Böszörményi út 138.) a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. Bővebb információ.

Jubilál a DE MÉK

Ünnepséget rendez egyetemi karrá válásának 50. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara szeptember 2-án, csütörtökön 9:30 órai kezdettel a MÉK Főépület Aulájában (Debrecen, Böszörményi út 138.). Bővebb információ.

Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar koncertje

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar 20. alkalommal rendezte meg az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját augusztus 5-18. között. A program zárásaként Vásáry Tamás zongoraművész, karmester vezetésével adott koncertet augusztus 17-én a Kölcsey Központban a több mint tíz nemzet képviselőiből álló Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar. Az előadásról felvétel készült, amely online megtekinthető a Debreceni Egyetem hivatalos Youtube csatornáján.

Barokk zenei összeállítás

A Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság, Kulturális és Szervezési Iroda rendezésében Tokodi Gábor lantművész barokk zenei összeállítását lehet meghallgatni a Galéria Estek Világzenei Sorozatának online előadásán.

Kiállítás a DAB Klubban

„Eltűnt idő nyomában” címmel Sipos László Forster-érmes fotográfus alkotásaiból nyílt kiállítás az MTA DAB Székházban (Debrecen, Thomas Mann u. 49.). Bővebb információ.


KÉPGALÉRIÁK

Pro Urbe díjat adományozott az önkormányzat Bartha Elek rektorhelyettesnek

Megkezdődött a Természettudományi és Technológiai Kar Nyári Tábora

A Debreceni Egyetem virágkocsija a virágkarneváli felvonuláson

A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar záró gálakoncertje a Kölcsey Központban


FELHÍVÁSOK, TÁJÉKOZTATÓK

Kutatók Éjszakája

A Debreceni Egyetem idén is csatlakozik szeptember 24-én a Kutatók Éjszakája programsorozathoz. A szervezők azt szeretnék, ha az intézmény minél több egysége mutatná be az érdeklődőknek, elsősorban a középiskolás és egyetemista korosztálynak a Debreceni Egyetemen folyó oktató-kutató munkát könnyed, szórakoztató formában. A tervezett programokat augusztus 27-ig lehet feltölteni a https://regisztracio.unideb.hu/hu/kutatok-ejszakaja-2021 oldalra. A felmerülő kérdéseket a tudig@unideb.hu email címen várja az egyetem Tudományos Igazgatósága.

Megszűnik a régi Digitális Tankönyvtár

A 2019-ben indult új Digitális Tankönyvtár (https://dtk.tankonyvtar.hu/) mellett a régi Digitális Tankönyvtár elérhetőségét és tartalmait mintegy két éven keresztül párhuzamosan fenntartotta, 2021. augusztus 31-én azonban megszünteti a Debreceni Egyetem. A régi állományból több dokumentumot nem lehetett átmozgatni az új Tankönyvtárba, részben a közreadási jogosultság megszűnése, részben a repozitórium technológiaváltása miatt. Mindezek befolyásolhatják a felsőoktatási intézmények oktatói által korábban létrehozott kötelező és ajánlott irodalom listáit, illetve az oldalainkra mutató korábbi linkgyűjteményt. Az egyetem Oktatási Hivatalának tájékoztatása szerint a felsőoktatási intézmények oktatóinak jegyzetei, tankönyvei a https://dtk.tankonyvtar.hu/page/informacio oldalon leírtak „Egyéni kezdeményezés” alapján kerülhetnek fel a Tankönyvtár gyűjteményébe.

PhD-pályázat 2021

A régióban elért legújabb és legérdekesebb PhD-munkák bemutatására szervez közös konferenciát november 10-én, a Magyar Tudomány Ünnepe keretében az MTA Debreceni Területi Bizottsága és a Debreceni Egyetem. A szervezők mindazok jelentkezését várják, akik 2020-21-es tanévben szerezték meg doktori fokozatukat a Debreceni Egyetemen vagy a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. A bírálóbizottság a társadalom-, élettelen- és élőtudományok legjobb PhD munkáit pénzjutalomban is részesíti. A pályázók október 1-ig juttathatják el tervezett előadásuk kivonatát, értekezésük magyar nyelvű tézisét, valamint adataikat elektronikus formában a titkarsag.dab@tab.mta.hu címre. Bővebb információ.

Változás a sürgősségi ellátásban

Ismét területi elv szerint végeznek sürgősségi betegellátást a Kenézy Gyula Campuson és a Nagyerdei Campuson, ugyanis július 7-én megszűnt az elkülönített légúti sürgősségi ellátás a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A változtatást a koronavírusos betegek számának csökkenése tette lehetővé. A korábban légúti sürgősségi betegellátást végző Kenézy Gyula Campus Sürgősségi Betegellátó Osztálya visszatért a teljeskörű ellátásra. A DE KK Sürgősségi Klinika is teljeskörű betegellátást végez, amelybe beletartozik a légúti betegek diagnosztikája és kezelése is. A koronavírus fertőzésben szenvedő betegek kiszűrésére azonban továbbra is megmarad a pre-triázs, mindkét sürgősségi betegfelvételi osztályon. A koronavírus-fertőzésre gyanús, vagy igazoltan pozitív betegek vizsgálata és első ellátása a DE KK Infektológiai Klinika ambulanciáján történik. Bővebb információ.

Látogatás szigorú szabályokkal

A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában is feloldották a látogatási tilalmat május 24-től. A látogatók azonban csak szigorú szabályok betartásával léphetnek be az egészségügyi intézménybe. A koronavírus-fertőzés miatt kezelt betegek továbbra sem látogathatók. Bővebb információ.


SPORT

Jégkorong

A felkészülés részeként kétnapos szlovák túrán vesz részt a DEAC jégkorongcsapata, amely az északi szomszédok második vonalának két képviselője, a HC Topolcany és a HC Levice ellen lép pályára. Az első mérkőzést csütörtökön 17:30-kor rendezik Nagytapolcsányban, míg a másodikat pénteken 16 órakor játsszák le Léván.

Labdarúgás

Múlt héten a Putnok otthonában játszott gól nélküli döntetlent a Debreceni Egyetem labdarúgócsapata, ezzel oda lett a százszázalékos mérleg a bajnokságban. A veretlenség ugyanakkor megmaradt, és a DEAC az egyetlen gárda, amelyik még nem kapott gólt az NB III Keleti csoportjában. Hétvégén nem rendeznek fordulót, ám a Magyar Kupában érdekeltek leszünk: szombaton 16:30-kor a megye I-es Tarpa otthonában küzdhetünk meg a továbbjutásért. Ezt követően nem pihenhetnek sokat a srácok, mert szerdán - immár a bajnokságban - folytathatják eddigi remek szereplésüket: 16 órakor a Jászberény lesz az ellenfél a DEAC Sportcampuson.

Kézilabda

Szeptember első napján, szerdán 19:30-kor a Mezőkövesd elleni Ligakupa-mérkőzéssel kezdi a 2021-2022-es szezont a Debreceni Egyetem kézilabdacsapata. A találkozót 19 órától rendezik a DESOK-ban. A DEAC kerete jelentősen megerősödött a nyáron, három játékos érkezett az NB I-ből, és a csapat megpróbál a felsőházban végezni. A szeptember 12-i bajnoki rajt előtt a Ligakupa-találkozó remek lehetőség a főpróbára.


RÓLUNK ÍRTÁK

A pótfelvételin is népszerű a Debreceni Egyetem (Weborvos.hu)

Az idei felsőoktatási pótfelvételi eljárásban a tavalyihoz hasonlóan nagy számú jelentkezés érkezett a DE képzéseire, idén meghaladta a kilencszázat (918). A Debreceni Egyetem képzési kínálatából a legtöbben – ahogyan az előző évben is – a Gazdaságtudományi Kart választották, ide 250 jelentkezés érkezett. Részletek.

Idén is lesznek képzések a külhoniaknak a Debreceni Egyetemen (Haon.hu)

Az intézmény hét karának nyolc alapképzését kínálja, a felvételi lapokat a külhoni intézményben adhatják le a határon túli diákok augusztusban és szeptemberben. Részletek.

Óriási sikerrel zárult az idei Farmer Expo: ez érdekelte a legjobban a magyarokat (Agrarszektor.hu)

A tartalmas szakmai és a látványos közönségprogramok mellett a hamisítatlan nyári időjárásnak is szerepe volt abban, hogy emberek tízezrei választották hasznos időtöltésül négy napon keresztül a jubileumi 30. Farmer Expót a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusán. Részletek.

Feltárják a lencse összes titkát (Magyarmezogazdasag.hu)

A lencse teljes genomszerkezetét feltárják a szuperszámítógéppel a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatói. Az új fajták előállítását célzó kutatás bekerült a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a HPC Kompetencia Központ tíz legérdekesebb projektje közé. Részletek.

Új igazgatót neveztek ki az Asszisztált Reprodukciós Centrumban (Hajdupress.hu)

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Asszisztált Reprodukciós Centrumát a jövőben Tándor Zoltán vezeti. Az új igazgató megbízását csütörtökön vette át Szabó Zoltántól, a Klinikai Központ elnökétől. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XXII. évf. 33. szám | 2021. augusztus 26.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelõs kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda.

 

Események

Ebben az évben is megrendezi a felvételi döntés, pályaválasztás előtt álló középiskolások számára beiskolázási nyílt napjait a Debreceni Egyetem. Szolnokon január 8-án, szombaton számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az intézmény nyújtotta lehetőségekkel.

A Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói január 17-én, pénteken 9 és 12 órától vehetik át diplomájukat a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán.