DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL XIX. ÉVF. 46. SZÁM | 2018. DECEMBER 13.

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XIX. ÉVF. 46. SZÁM | 2018. DECEMBER 13.


HÍREK

Az MTA új doktorai

A kutatói pálya kimagasló állomásaként 98 kutató, köztük a Debreceni Egyetem 9 professzora vehette át az MTA doktora címet december 5-én a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében. Az intézmény MTA-doktorainak száma ezzel 134-re emelkedett.

"Kanyarban kell előzni"

A jegybankelnök tartott előadást múlt csütörtökön a Debreceni Egyetemen. Matolcsy György hangsúlyozta, hogy az egyetemekre is fontos szerep hárul, hogy hazánk kreatív technológiákon, új piacokon és új szövetségeken alapuló, gyorsan fejlődő, versenyképes gazdaságot építsen.

Egészségiparról lobbista szemmel

A kommunikáció egészségpolitikában betöltött szerepéről, a költséghatékony egészségügyről és a Debreceni Egyetem képzési, illetve szolgáltatói jelentőségéről is beszélt Ascsillán Endre, a General Electric Magyarország alelnöke a Népegészségügyi Karon tartott előadásában.

Szénhidrátokkal a fertőzések ellen

A baktériumok elleni védekezésben jelenthet előrelépést a Debreceni Egyetem kutatóinak felfedezése. Olyan vegyületeket állítottak elő, amelyek megakadályozhatják a kórokozók által okozott fertőzés kialakulását. Eredményeiket a "Chemistry - A European Journal" szaklapban publikálták.

Kiváló szakdolgozókat tüntettek ki

Több évtizedes kiemelkedő, példaértékű szakmai munkájuk elismeréseként nyolc kiváló dolgozóját tüntette ki Debreceni Egyetem Klinikai Központja kedden. Az ünnepségen azokat a munkatársakat is elismerték, akik munkaidőn kívül, közterületen két sikeres újraélesztést hajtottak végre.


PROGRAMAJÁNLÓ

XX. Jubileumi Klinikai Farmakológus Kongresszus

A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság Debrecenben rendezi jubileumi kongresszusát december 13-15. között a Kölcsey Központban (Debrecen, Hunyadi u. 1-3.). A háromnapos rendezvény szimpóziumokon és párhuzamos szekcióüléseken teszi lehetővé a klinikai farmakológia legfontosabb hazai eredményeinek áttekintését.

Orgonakoncert a Nagytemplomban

A Klinikai Farmakológus Kongresszus programjának keretében orgonakoncertet hallhat a közönség december 13-án, csütörtökön 18:45-től a Nagytemplomban. A műsorban Corelli, Bach és Debussy művei csendülnek fel.

Téli diplomaosztó ünnepség - MÉK

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának 240 végzőse veheti át diplomáját a december 15-én, szombaton 10 órakor kezdődő eseményen, a Főépület Díszudvarán (Debrecen, Egyetem tér 1.). Az ünnepséget élőben közvetíti a hirek.unideb.hu oldalon az egyetem Multimédia E-learning Technikai Központja.

Szemeszterzáró gálakoncert

Hallgatói koncerttel zárja a félévet a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Könnyűzenei Képzési Központja december 16-án, vasárnap 19 órától a Liszt teremben (Debrecen, Nagyerdei krt. 82.).

Évzáró karácsonyi hangverseny

A Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság Kulturális és Szervezési Iroda évzáró karácsonyi hangversenyt rendez december 17-én, hétfőn 18 órától a Zeneművészeti Kar Liszt termében (Debrecen, Nagyerdei krt. 82.). Fellép a DE MediChoir Hallgatói Kórus, Horányi Tamás és a DE Monteverdi Kórus. A program a "Csendes éj" közös éneklésével zárul.

DESzínház karácsonyi műsor

Ünnepi karácsonyi műsorral várja a közönséget a Debreceni Egyetem színjátszó társulata, a DESzínház december 19-én, szerdán 18 órától a DAB Székházban (Debrecen, Thomas Mann u. 49).


FELHÍVÁSOK

A Debreceni Egyetem egész évben több családbarát programmal kedveskedik munkatársai és családtagjaik számára. Karácsony közeledtével újabb tartalmas kikapcsolódási lehetőséggel lepi meg dolgozóit az intézmény. A világ második leghíresebb történetét, a Karácsonyi Ének családi musicalt december 20-án, csütörtökön mutatják be a Főnix csarnokban. A 19 órától kezdődő előadásra az egyetem dolgozóinak lehetőségük van jegyet igényelni maguk és közvetlen családjuk, gyermekeik számára. A belépő árát az egyetem téríti meg.

A Dickens örökérvényű klasszikus meséje nyomán készült darab a karácsony valódi szellemét idézi meg. Varázslatos látványvilág, gyönyörű jelmezek, több mint száz színész, énekes, táncos a színpadon, a főbb szerepekben Sári Éva, Balog Janó, Csáki Szabolcs, Jéger Zsombor és Tokaji Csaba. Jegyeket a http://regisztracio.unideb.hu/ oldalon lehet igényelni december 14-én, pénteken 12 óráig.

Ünnepi nyitvatartás

A munkarend átrendezése és az ünnepek miatt módosul a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár decemberi nyitvatartása: december 15-én, szombaton a Pedagógiai Könyvtár kivételével valamennyi egység fogadja az olvasókat. December 24-től 2019. január 2-ig a DEENK minden könyvtára ünnepi nyitvatartás szerint üzemel. Részletes információ a https://deenk.hu/hu/nyitvatartas oldalon olvasható.

A vizsgaidőszakban február 1-ig az Élettudományi könyvtár hosszabbított nyitvatartással, éjfélig várja hétfőtől szombatig, vasárnap pedig 10-20 óra között az olvasókat.

Támogatás kérése

Kedves Kollégák! Tisztelt Egyetemi Polgárok! Ezúttal egy sajnálatosan tragikus esemény kapcsán fordulunk Önökhöz!

Kollégánk Makay Róbert november 3-án, 44 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt, három kiskorú (13, 11 és 3 éves) gyermeket hagyva maga után. Felesége szintén az egyetemünk dolgozója. A Debreceni Egyetem a temetés költségeit magára vállalja, de a gyermekek további nevelése is jelentős terhet ró a családra. Kérjük, hogy aki teheti és átérzi a helyzet tragikusságát, valamint segíteni szeretne a családon pénzbeli támogatással, 2018. december 31-ig megteheti az alábbi számlaszámra való befizetéssel vagy átutalással:

Számlaszám: 11773384-02619745
Számla elnevezése: MAKAY RÓBERT CSALÁDJA

Tisztelettel:

Prof. Dr. Bács Zoltán sk.
kancellár

DExam Intenzív 2019. Tél

A Debreceni Egyetem Idegennyelvi Központja 2019 januárjától új, térítéses szóbeli/írásbeli nyelvvizsgára felkészítő 30 órás intenzív tanfolyamokat hirdet. Jelentkezési határidő: 2018. december 20., csütörtök 16 óra. Jelentkezni lehet a www.dexam.hu honlapon, valamint személyesen a DE Idegennyelvi Központ recepcióján (Debrecen, Komlóssy út 56.), de telefonon is kérhető információ az (52) 532-740, (52) 512-900/23031 és 23131 számokon, vagy emailben a dexam@unideb.hu levélcímen.


KÉPGALÉRIÁK

A Tranzit-Ker Zrt. adománya a Gyermekgyógyászati Klinika számára

Együttműködési megállapodás a Tiszántúli Református Egyházkerülettel

Regionális Programozói Csapatverseny az Informatikai Karon

X. TörDElő - tésztahídépítő-verseny a Műszaki Karon


SPORT

Kosárlabda

A negyedik helyezett ZTE legénységét fogadja pénteken 18 órától a DEAC férfi kosárcsapata az NB I/A-ban. Ezen a meccsen több év után lesz újra élő NB I-es kosárlabda közvetítés Debrecenből, miután az M4 Sport műsorra tűzi a találkozót.

Jégkorong

A válogatott szünet után, december 19-én lép újra pályára a DEAC jégkorongcsapata. Az egyetemisták jövő szerdán 18 órakor fogadják a Ferencvárost az Erste Liga alapszakaszában.

Röplabda

Két Magyar Kupa-találkozó következik a DEAC férfi röplabdacsapatának programjában. A felsőházas szereplést a múlt hétvégén kiharcoló együttes csütörtök este 20 órától a Pénzügyőr csapatát fogadja a sorozat negyeddöntőjében. A második találkozó hétfő este 20 órától lesz a fővárosban.

Futsal

A BME csapatát fogadják a DEAC futsalosai pénteken 18:30-tól a DESOK-ban. Az NB I-es férfiak mellett a második vonalban listavezető lányok is pályára lépnek a hétvégén. A csapat vasárnap 10 órától az Eger otthonában vendégszerepel.

Floorball

Rangadót játszik a DEAC a Salming OB I-ben. A negyedik helyen álló Vargáék a bronzérmes Komárom otthonában lépnek pályára szombaton 18 órától.


RÓLUNK ÍRTÁK

Debrecen perspektívát jelent a legjobbaknak is (Civishir.hu)

A legjobbak közel hat százaléka választja a cívisvárost. Idén is elkészítette az ELTE azt a rangsort, ami megmutatja, milyen karokra jelentkeznek legnagyobb számban az érettségin és felvételin legtöbb pontszámot elérő diákok. Részletek.

Szénhidrát, ami gátolja a baktériumok terjedését? Igen! (Csalad.hu)

A Debreceni Egyetem szénhidrátkémiai kutatócsoportja olyan vegyületeket állított elő, amelyek megakadályozhatják baktérium által okozott fertőzés kialakulását. Részletek.

Ősi indiai terápiát tesztelnek a debreceni sebészeten (EgészségKalauz)

Különleges ájurvéda terápiákat mutatott be egy indiai sebész a Debreceni Egyetem Sebészeti Klinikáján. Az eljárások a Crohn- és cukorbetegek sebeinek gyorsabb gyógyulását segíthetik. Részletek.

4 milliós adomány a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájának (FM90 Campus Rádió)

Két plusz két millió forinttal támogatja a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájának alapítványát a Tranzit-Ker Zrt és a tulajdonos családja. Már 8 éve adományoznak rendszeresen, ez idő alatt mintegy 20 millió forintot juttattak a klinikának, a cég társadalmi felelősségvállalásának prioritása a gyermekek gyógyításának elősegítése - mondta az átadón Szabó Miklós, vezérigazgató. Hogy mire költötték az adományokat, az is kiderült a Hanganyagokban elérhető összeállításunkban. Részletek.

Gyorsabban nőnek a pontyok (MagyarMezőgazdaság)

Harmadára rövidítették a pontyok tenyészidejét a Debreceni Egyetem agrárkarának kutatói. Az intézmény Halbiológiai Laboratóriumában olyan technológiát dolgoztak ki, amellyel 12-13 hónap alatt elérik az ivarérettséget és a piaci méretet az egyedek. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XIX. évf. 46. szám | 2018. DECEMBER 13.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda.

 

Események

A Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék szemináriumsorozatának következő előadásán A fekete rigó alkalmazkodása a városi környezethez címmel Pallás Noémi előadását hallgathatják meg.

Hétköznapi hidraulika címmel a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnök BSc szakos hallgatóinak munkáiból nyílik kiállítás a DEENK Műszaki Könyvtárában.

A Nagylátószögben sorozat keretében az Isten veled Görgei című filmet tekinthetik meg az Egyetemi Templomban.