DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL XIX. ÉVF. 3. SZÁM | 2018. FEBRUÁR 1.

 

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XIX. ÉVF. 3. SZÁM | 2018. FEBRUÁR 1.

 

HÍREK

Keresztfélévben is a legjobbak közt

Az elsőhelyes jelentkezések és a felvett hallgatók száma alapján továbbra is a legnépszerűbb hazai felsőoktatási intézmények között van a Debreceni Egyetem a keresztféléves felvételi eljárásban. Februárban 406 új hallgató kezdi meg tanulmányait 7 karon, összesen 34 mesterszakon nappali és levelező tagozaton.

Indíts startupot!

Évi félmilliárd forint keretösszegű Innovációs Alapot hozott létre a Debreceni Egyetem a vállalkozó kedvű hallgatók ötleteinek megvalósítására és piacra juttatására - jelentette be a kancellár a DEViK évindító találkozóján. Bács Zoltán hangsúlyozta: az egyetem szervezete mellett a környezetét is igyekeznek úgy alakítani, hogy segítse az innovatív termékek létrehozását.

Sikeresek és eredményesek

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) sikeres pályázatainak keretében megvalósult kutatások eredményeiről számolt be hétfőn az első félévre ösztöndíjat szerző 38 fiatal kutató a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságának konferenciáján. A 2017/18-as tanévben az egyetem 213 nyertes pályázója kap ösztöndíjat, összesen 377,65 millió forintot.

Új, államilag elismert árpafajta

KG Nagykun néven az egyetem AKIT Karcagi Kutatóintézetének újabb őszi árpa fajtajelöltjét nyilvánította államilag elismertté a Fajtaminősítő Bizottság. Az új árpafajta több mint tíz éves nemesítői munka eredménye. Ez a kutatóintézet 36. saját nemesítésű, államilag elismert növényfajtája, őszi árpából az ötödik.

Könyvekkel a világ körül

"500 könyvvel a Föld körül" címmel indított olvasást népszerűsítő akciót januárban a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára. A DEENK munkatársai 10 hónap alatt a Föld valamennyi kontinensét bemutatják, havonta 50 kiválasztott könyv, elsősorban ismeretterjesztő és szépirodalmi kötetek segítségével.

 


Programajánló

Téli diplomaosztó ünnepség

A Bölcsészettudományi Kar 150 végzőse veheti át diplomáját a február 2-án, pénteken 11 órakor kezdődő ünnepségen. A rendezvény helyszíne a Főépület Díszudvara (Debrecen, Egyetem tér 1.). Az ünnepséget élőben közvetíti a hirek.unideb.hu oldalon az egyetem Multimédia és E-learning Technikai Központja.

Jubilál a Laboratóriumi Medicina Intézet

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara a Laboratóriumi Medicina Intézet 40 éves évfordulója alkalmából jubileumi tanácskozást rendez február 2-án, pénteken 13 órától az In Vitro Diagnosztikai Tömb előadótermében (Debrecen, Nagyerdei krt. 98.).

Nyílt nap a Gazdaságtudományi Karon

"Gazdálkodj okosan, gyere a GTK-ra" címmel rendez interaktív nyílt napot a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara február 2-án, pénteken 10 órától a TVK épületben (Debrecen, Böszörményi út 138.).

Tudományos tanácskozás

"Évi 101 csontvelő-transzplantáció a Debreceni Egyetem Hematológiai Tanszékén" címmel tudományos ülést rendez az egyetem Általános Orvostudományi Kara és a Debreceni Akadémiai Bizottság február 5-én, hétfőn 15 órától a DAB Székházban (Debrecen, Thomas Mann u. 49.).

Team Academy

"Vállalkozói szellem és siker - Személyes márka" címmel tartja soron következő előadását a Team Academy február 8-án, csütörtökön 13 órától a Sportkollégiumban (Debrecen Móricz Zsigmond krt. 4.). Milyen kompetenciák szükségesek ahhoz, hogy valakiből sikeres vállalkozó váljon? Hogyan fejleszthetők ezek a készségek? Mi az, ami nélkülözhetetlen egy sikeres üzlet menedzseléséhez? Ezekre a kérdésekre ad választ az ismert kaliforniai szakember, a Team Academy vendége, Mohamed Geraldez.

Videók

Felhívások

Életmódfejlesztési Klub

A Debreceni Egyetem a 2017/18-as tanévtől vezeti be az önkéntes, valamennyi egyetemi polgár számára elérhető Életmódfejlesztési Klub Tagsági Díjat. A tagsági díj célja, hogy a felsorolt szolgáltatások kedvezményesen, vagy ingyen elérhetők legyenek az oktatók, dolgozók, hallgatók számára: fitness terem bérletek, egyetemi sportlétesítmény használata, sportrendezvények és mérkőzésjegyek. A kedvezmény díja: 5.000 Ft/félév, de a dolgozóknak a jelen félévben történő befizetés is a 2017/18 tavaszi félévének végéig lesz érvényes. Bővebb információ.

Az NKFI Alap új innovációs pályázatai

Az utóbbi két évhez hasonlóan idén is jelentős forrásra, 30 milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból. Két további konstrukció a kutatói-ipari együttműködést ösztönzi összesen 31 milliárd forintos keretösszeggel, hogy a piacon hasznosuló innovatív termékekben, technológiákban öltsenek testet a kutatóhelyeken elért eredmények, többek között a mesterséges intelligenciához, a fehérjekutatáshoz és a tiszta ivóvízhez kapcsolódó területeken. Bővebb információ.

Rejtvényfejtők napja a DEENK-ben

Egész hetet szentel a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára (DEENK) a rejtvényfejtésnek, nem véletlenül: 2007 óta február 3-án ünnepeljük a rejtvényfejtők napját. Bemutatják az első magyar keresztrejtvényt, amit ki is lehet tölteni, és be lehet küldeni. A rejtvény letölthető a http://bit.ly/2DNR5ys oldalon. A helyes megfejtők között DEENK-es ajándékokat sorsolnak ki. Február 2-án, pénteken pedig minden kölcsönzés mellé ajándékba jár egy rejtvényfüzetet is. Bővebb információ.

Ideiglenes bejárat a könyvtárban

A Főépület Díszudvarán február 2-án, pénteken 11 órakor kezdődő diplomaosztó ünnepség zavartalan lebonyolítása érdekében aznap várhatóan 10 és 13 óra között ideiglenesen lezárják a DEENK Bölcsészettudományi és Természettudományi Könyvtár főbejáratát. A könyvtárba a Főépület bal oldalán, a második emeleti oldalfolyosó végén található bejáraton át lehet bejutni.

HÁZAS-"PÁR-BAJ"

A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja Bálint-nap alkalmából házaspárok közötti vetélkedőt szervez február 18-án, vasárnap 16 órai kezdettel a DEMEK Központban (Debrecen, Poroszlay út 97.). Nevezési feltételek: a házasságkötéstől eltelt legalább két év, és a házaspár legalább egyik tagja a Debreceni Egyetem dolgozója legyen. Jelentkezési határidő: 2018. február 14., szerda 12 óra. A jelentkezéseket a demek@unideb.hu email címre várják a szervezők, akik csupán az első 10 pár regisztrációját tudják elfogadni. A nyeremény: a vetélkedő első három helyezettje romantikus vacsorára szóló kupont vehet át.

Energiatakarékossági 0%-os hitelprogram

Kedvező feltételekkel és egyszerűen igényelhető az a 0%-os hitelprogram, melyet a Debreceni Egyetem dolgozói is kérhetnek minimum 10%-os saját forrással, többek között fűtési rendszerek korszerűsítésére, szigetelésre, nyílászárók cseréjére, valamint megújuló energiaforrások, vagyis napelemek, napkollektorok, hőszivattyúk, vagy korszerű faelgázosító berendezések beépítésére. A visszatérítendő hitelösszeg minimuma 500.000 forint, maximuma magánszemélyek esetén 10 millió forint. A hitel futamideje maximum 20 év lehet. Bővebb információ.


Képgalériák

Duális Képzési Információs Nap a Természettudományi és Technológiai Karon

Az RNS szekvenálás a gyakorlatban - tudományos workshop az ÁOK-n

Az Új Nemzeti Kiválóság Program debreceni nyerteseinek bemutatkozása

Miniegyetem a Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolában és Gimnáziumban


Sport

Kosárlabda

A DEAC férfi és a női kosarasai egyaránt idegenben lépnek pályára február 3-án, szombaton. A nők 14:30-tól a DVTK Miskolc U23 együttese ellen játszanak az amatőr bajnokság piros csoportjában, míg a férfiak 18 órától Körmenden vendégszerepelnek az NB I/A-ban.

Kézilabda

Vége a téli felkészülési időszaknak, újra pályára lépnek férfi kézilabdázóink az NB I/B-ben. A nagyszerű őszt produkáló, jelenleg a 6. helyen álló DEAC a Törökszentmiklósi KE vendége lesz szombaton 18 órától.

Röplabda

Újabb dupla meccs lesz a DESOK-ban, röplabdában. Vasárnap előbb a Kuszkó Zsolt-vezette nők fogadják a Jászberényt NB II-es találkozón. Ez a meccs 14 órakor kezdődik. Majd következik a férfiak összecsapása. Fodor Antal tanítványai a MÁV Előre SC-vel mérkőznek meg 17:30-tól az NB I-es küzdelemsorozatban.


Rólunk írták

Ennyien kezdhetik meg tanulmányaikat szeptembertől Debrecenben (Eduline.hu)

Február 15-ig jelentkezhettek a 2018-as felsőoktatási felvételire. Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre és főiskolákra ebben az évben. 5. rész: Debreceni Egyetem. Részletek.

A Debreceni Egyetem segít az egyetemistáknak a startupok indításában (Üzletrész.hu)

Évi fél milliárd forintos keretösszegű Innovációs Alapot hozott létre a Debreceni Egyetem a vállalkozókedvű hallgatók ötleteinek megvalósítására és piacra juttatására. Részletek.

Regionális Hipertónia Nap a DE-n (M1 - Híradó)

Tízből négy magyar felnőtt magas vérnyomással küzd és a cukorbetegek száma is folyamatosan nő - hangzott el a Debreceni Egyetemen megrendezett Regionális Hipertónia Napon. Részletek.

Európai tehetségpont lett a Debreceni Egyetem iskolája (FM90 Campus Rádió)

Európai Tehetségpont lett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma. Ezzel egy olyan hálózathoz csatlakozott az intézmény, amelynek 41 országban 350 résztvevője van. A programról részletesen Kiss Gabriella intézményvezető-helyettes beszélt az FM 90 Campus Rádiónak. Részletek.

Van élet a Búzadarán túl, itt a videós bizonyíték! (Haon.hu)

Akik azt gondolták, hogy a nyári Búzadara-hisztéria után Debrecenben nem tűnnek fel újabb afrikai tehetségek, azok bizony nagyon tévedtek. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XIX. évf. 3. szám | 2018. FEBRUÁR 1.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda.

 

Események

A Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék szemináriumsorozatának következő előadásán A fekete rigó alkalmazkodása a városi környezethez címmel Pallás Noémi előadását hallgathatják meg.

Hétköznapi hidraulika címmel a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnök BSc szakos hallgatóinak munkáiból nyílik kiállítás a DEENK Műszaki Könyvtárában.

A Nagylátószögben sorozat keretében az Isten veled Görgei című filmet tekinthetik meg az Egyetemi Templomban.