DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉLXVIII. ÉVF. 49. SZÁM | 2017. DECEMBER 14. |
HÍREK | |
Megkezdődött az az egyedülálló népegészségügyi kutatás, amely komplexen vizsgálva a hazai népbetegségek okait segít a megelőzésben, jelentősen növelve ezzel a magyar gazdaság versenyképességét. A másfél milliárd forintból megvalósuló projektben az NK, a GTK és az ÁOK kutatói vesznek részt. |
|
Az MTA új doktorait köszöntötték Kiemelkedő tudományos kutatói munkásságukért 65-en, köztük a Debreceni Egyetem 11 professzora vehette át az MTA doktora cím megszerzését tanúsító oklevelet szerdán a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében. Így már az intézmény 125 oktatója rendelkezik az MTA doktora címmel. |
|
A Klinikai Központ kiválóságai A legkiválóbb klinikai dolgozók munkáját díjazták kedden a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. Több évtizedes példaértékű szakmai munkájuk elismeréseként Erdős Ilona, Gécziné Tályai Éva, Halász Lászlóné, Kurucsóné Takács Mária, Nagy Zoltánné, Serfőző Mária, Tóth Lászlóné és Tóthné Bélteki Anikó kapott kitüntetéses díszoklevelet. |
|
Háromoldalú stratégiai megállapodást kötött hétfőn a Debreceni Egyetem, Debrecen önkormányzata, valamint az IT Services Hungary. Az ország legnagyobb IT-foglalkoztatójának debreceni egységénél ma már 1900 munkavállaló dolgozik, 80 százalékuk az egyetemen végzett. |
|
Könyvek az ájurvéda oktatásához Mintegy ötszáz kötetből álló könyvgyűjteményt adományozott az indai kormány a Debreceni Egyetemnek. Az ájurvédikus gyógyászatról szóló szakkönyveket, gyógynövénygyűjteményeket és folyóiratokat Rahul Chhabra, India magyarországi nagykövete adta át Szilvássy Zoltán rektornak hétfőn. |
Programajánló |
Szenior Egyetem "Az adventi-karácsonyi ünnepkör Magyarországon és Európában" címmel Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese tart előadást a Szenior Egyetemen december 15-én, pénteken 16 órai kezdettel az Élettudományi Központ F015-016 termében (Debrecen, Egyetem tér 1.). |
Adventi délután Évértékelővel, díjátadóval egybekötött adventi délutánt tart a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány december 15-én, pénteken 16 órától a Debreceni Egyetem Professzori Klubban (Kenézy villa, Debrecen, Nagyerdei krt. 98.). |
Téli diplomaosztó ünnepség Folytatódnak a Debreceni Egyetem téli diplomaosztó ünnepségei. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 240 végzőse veheti át diplomáját december 16-án, szombaton 10 órától a Főépület Díszudvarán (Debrecen, Egyetem tér 1.). A rendezvényt most is élőben közvetíti a hirek.unideb.hu oldalon az egyetem Multimédia és E-learning Technikai Központja. |
Évzáró karácsonyi hangverseny A közelgő ünnepek alkalmából karácsonyi koncertet rendez a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság Kulturális és Szervezési Iroda december 18-án, hétfőn 18 órai kezdettel a Zeneművészeti Kar Liszt termében (Debrecen, Nagyerdei krt. 82.). Ünnepi köszöntőt mond: Lakatos Péter egyetemi docens, a DE Zeneművészeti Kar dékánja. |
Jazz koncert A kiváló jazz-trombitás-zeneszerző, a debreceni születésű Subicz Gábor és kortársainak legjobbjaiból verbuvált együttese, a Subtones ad koncertet a debreceni Jazzbarátok Köre, a Sikk klub és a DEENK Médiatárának közös szervezésében december 14-én, csütörtökön 20 óra kezdettel a Sikk klubban (Debrecen, Domb u. 1.). |
Arany János emlékkiállítás "De lelkem Isten megnyitá" - A köztünk élő Arany János címmel rendez emlékkiállítást a Déri Múzeum. A megnyitó december 19-én, kedden 14 órakor kezdődik a Kölcsey Központ Bényi Árpád-termében (Debrecen, Hunyadi u. 1-3.). A kiállítás február 28-ig látogatható. |
Videók |
Felhívások |
Pályázati felhívás
Ismét lehet jelentkezni a Debreceni Egyetem Innovációs Díjára. Az elismerés olyan kutatóknak adományozható, akik az itt folyó munka eredményeként olyan jelentős szellemi alkotást hoztak létre, amely gazdasági szempontból hasznosítható lehet. A díjjal egymillió forint pénzjutalom jár. A támogatás a jutalmazott kutatási eredmény továbbfejlesztésére fordítható. A pályázatot 2018. január 20-ig lehet benyújtani az innovaciosdij@unideb.hu címre. Bővebb információ. |
DExam téli vizsgaidőszak és tanfolyam
Ismét meghirdeti a téli nyelvvizsga időszakot a DExam. A jelentkezők 2018. január 27 - február 25. között szerezhetik meg bizonyítványukat. Ez az első DExam vizsgaidőszak, amelyben a középfokú (B2) és felsőfokú (C1) kategóriában sikeresen vizsgázók visszaigényelhetik a befizetett vizsgadíjat. Jelentkezési határidő: 2017. december 19. A központ január 3 - 13. között szóbeli intenzív felkészítő tanfolyamokat is indít C1 és B2 szinten. Erre december 19-ig várják a jelentkezéseket. További információ a www.dexam.hu honlapon és a DExam Vizsgaközpont Recepcióján (Debrecen, Komlóssy út 56.) érhető el. |
Téli újdonságok a DEENK-ben
A tavalyi akció sikerén felbuzdulva idén is meghirdetik a jótékonysági könyvgyűjtő akciót, amelynek keretében december 6-tól egészen vízkeresztig várják az adományokat. A köteteket a DEENK valamennyi egységében gyűjtőpontokon lehet leadni. A felajánlott könyveket most is jótékony célra fordítják. A vizsgaidőszakhoz közeledve a Kenézy Élettudományi Könyvtárban mostantól nem csak hétköznapokon, hanem már szombatonként is éjfélig várják az olvasókat. Bővebb információ. Technikai okok miatt december 15-én, pénteken a DEENK Bölcsészettudományi és Természettudományi Könyvtára 18 óráig, a Kenézy Élettudományi Könyvtár változatlanul éjfélig tart nyitva, viszont kölcsönzés csak 18 óráig lehetséges. |
Karácsonyi csokigyűjtés
Hagyományteremtő szándékkal szervez közös karácsonyi csokigyűjtést a DEAC Floorball Szakosztálya és a Rotaract Debrecen, hogy minél több debreceni gyermek karácsonyát édesítsék meg közösen! A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, aki ellátogat a DEAC soron következő floorball mérkőzéseinek valamelyikére (december 15., péntek 20 óra: Debreceni EAC - Dunai Krokodilok, december 16., szombat 18 óra: Debreceni EAC - Neumann Wombats, december 22., péntek 20 óra: Debreceni EAC - Dunaújvárosi Egyetem-RFT). Mindhárom találkozó helyszíne a Debreceni Egyetem Kecskeméti János Sportcsarnoka (Böszörményi úti campus). |
Sport |
KézilabdaKecskeméten négy góllal kaptak ki a Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának férfi kézilabdázói a legutóbbi bajnokin. A csapat itthon javíthat, a gárda az NB I/B utolsó őszi fordulójában szombaton 18 órától az ózdiakat fogadja a DESOK-ban. |
KosárlabdaA DEAC NB I-es férfi kosárlabdacsapata ismét hazai közönség előtt játszik. Molnár Andrásék pénteken 18 órától a Pécsi VSK-Veolia gárdáját fogadják az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. |
RöplabdaIdei utolsó mérkőzésén lép pályára a női röplabdacsapat a DESOK-ban vasárnap 14 órától a Hercules SE ellen. A férfi röplabdások is idei utolsó bajnokijukat játsszák a hétvégén a női találkozó után. Vasárnap 17:30-tól a Kaposvár csapatát fogadják a DESOK-ban. |
FloorballA DEAC floorballcsapata két meccset is játszik a hétvégén. Pénteken 20 órától pótolják a korábban elhalasztott OB II-es rangadót a Dunai Krokodilok ellen a Kecskeméti János Sportcsarnokban. Szombaton 18 órától pedig a Magyar Kupa meccs következik a Neumann Wombats ellen. |
FutsalA férfi futsalosok pénteken 20:30-tól a Futsal Club Veszprém csapata ellen játszanak a DESOK-ban az NB I 11. fordulójában. A DEAC női futsalcsapata szombaton az NB II Keleti csoportjában a Nyírség NSC gárdáját fogadja 18 órától a DESOK-ban. |
Rólunk írták |
Népegészségügyi kutatás kezdődik a Debreceni Egyetemen (Magyar Idők)Európai uniós támogatásból népegészségügyi kutatás kezdődik a Debreceni Egyetemen. A projektben a hazai lakosság népbetegségekkel kapcsolatos genetikai és környezeti kockázatának komplex jellemzésére vállalkoznak - hangsúlyozták, hozzátéve, hogy ilyen jellegű felmérést még soha nem végeztek Magyarországon. Részletek. |
Piacképes tudást és lehetőséget kell adni - összefogással (Itbusiness.hu)A fiatal szakemberek elvándorlását leginkább úgy lehet megállítani, ha a szülőföld biztos és vonzó jövőképet, munkalehetőséget kínál számukra. Ezt segíti elő az a háromoldalú, stratégiai megállapodás, amelyet a Debreceni Egyetem, a debreceni önkormányzat, valamint az ITSH kötött egymással. Részletek. |
A neves professzorra emlékeztek (Weborvos.hu)Endes Pongrác több mint két évtizeden keresztül vezette a DE Kórbonctani Intézetét. A patológus professzor személyiségét, kiemelkedő tevékenységét idézték fel szerdán azon a tudományos ülésen, melyet a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara, a Magyar Orvostörténeti Társaság és a DE Professzori Klubja közösen szervezett. Részletek. |
Iskolába hívogat a Debreceni Egyetem két intézménye (Civishir.hu)Játékos ismerkedésre várja a leendő elsősöket a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája. A decemberi és a januári foglalkozásokon a Kossuth utcai és az Arany János téri tanító nénikkel is találkozhatnak a gyerekek. Részletek. |
Drónokkal a földrajztudományért (FM90 Campus Rádió)Komoly kutatási tervek körvonalazódnak a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézetében. A Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék például saját drónjával végez kutatásokat, de új duális képzés is indul az intézetben. Szabó Szilárd Debreceni Egyetem Földtudományi Intézetének új vezetője és a Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék vezető professzora Mézesmadzag című portréműsorunkban beszélt. Részletek. |
A Debreceni Egyetem Hírlevele XVIII. évf. 49. szám | 2017. DECEMBER 14.A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda. |