Nem babonás a csapat

A DEAC hokisai péntek 13-án fogadják a magyar bajnokot.

Elérkezik lassan a szezon kezdetének pillanata a Debreceni Egyetem jégkorongozói számára, pénteken 18.30-kor a magyar bajnoki címvédő FTC-Telekom lesz a vendég a cívisvárosban. A fekete-fehérek szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, bizakodva várják az Erste Liga következő idényét, és természetesen a Fradi ellen is a legjobbjukat akarják hozni.

A meccs előtt egy nappal Berta Ákos másodedző nyilatkozott.

– Arra még nem is gondoltam, hogy péntek lesz és tizenharmadika. De nem lényeg, nem vagyunk babonások – nyilatkozta a szakember. – A Ferencváros kedden nagyon jó mérkőzést játszott a szlovák Extraligás Érsekújvár otthonában, és a rendes játékidőben döntetlent ért el. A zöldek bombaerős kerettel rendelkeznek idén is, meg akarják nyerni az Erste Ligát, szóval az egyik legacélosabb ellenféllel kezdünk. Hazai pályán játszunk, abban biztos vagyok, hogy ezúttal jobb eredmény fog születni, mint a tavaly őszi első találkozásunkkor, amikor nagyon súlyos vereséget szenvedtünk idegenben. A papírforma a ferencvárosiak mellett szól, ám szeretnénk felvenni velük a versenyt, ahogyan a legutóbbi szezonban is meg tudtunk verni bárkit. Remélem, kellően feltüzelt állapotban lépünk pályára, és a szurkolók is szép számban látogatnak ki a Debreceni Jégcsarnokba. Bízom benne, hogy viszontlátjuk azt a sok pozitívumot, amit a fiúk felvonultattak a felkészülési meccsek során. Optimistán várjuk a pénteki összecsapást – fogalmazott Berta Ákos.

Erste Liga, alapszakasz

DEAC–FTC-Telekom

péntek 18:30, Debreceni Jégcsarnok

 

The post Nem babonás a csapat appeared first on DEAC.