A Debreceni Egyetem alakulata a második félidőben állva hagyta a Ceglédet, így továbbra is hibátlan a másodosztályban.
A DEAC kézilabdázóinak nem volt zökkenőmentes a hetük, mivel a keretből többen is megbetegedtek, ennek ellenére a Cegléd elleni hazai bajnokin is a győzelem lebegett a szemük előtt. A két gárda eddigi teljesítményét látva gyakorlatilag mindenki együttesünk sikerét várta szombaton, hiszen Mándi Norbert legénysége ebben az idényben még nem hullajtott pontot, ezzel szemben a Pest vármegyeiek csak a 11. helyen álltak a tabellán.
A kedvező előjelek ellenére ellenfelünk kezdett jobban a DESOK-ban, Angerbrandt gólja után 1-4 szerepelt a kijelzőn az ötödik percben. Boros Tamás ezúttal nem szállította a védéseket, így viszonylag hamar átvette a helyét Hermann Ákos. A kapuscsere jól sült el, fiatal hálóőrünk tizenkét hárítással zárta a meccset. A gyengébb startot követően sem kaptuk el a fonalat, a látottakat a 10. minutumban elégelte meg Mándi Norbert, aki időkéréssel próbálta felrázni a játékosait. Egy ideig úgy tűnt, hogy az eligazítás meghozta a gyümölcsét, ugyanis egy 3-0-s sorozattal már csak kettő volt a hátrányunk (7-9). A jó periódust követően a vendégek nem akarták kiengedni a kezükből a vezetést, de a 26. minutumban a remek napot kifogó Kiss Axel villanásával végre egalizáltunk (14-14). A szünetig még négy gólt láttunk egyenlő elosztásban, így 16-16-os eredménnyel végződött az első játékrész.
A második játékrész már úgy alakult, ahogy reméltük. Kerezsi Ádám a tekintélyt parancsoló blokkjai mellett akkor sem hibázott, ha az üres kaput kellett bevennie (22-18). A 44. percben Illés Tamás pimasz megoldással csapta be a ceglédi kapust, ezzel már nyolcra duzzadt a fórunk (27-19). A tekintélyes különbség miatt vetélytársunk elővette a hét a hat elleni játékot, de ettől sem jöttünk zavarba. Kerezsi újabb villanásával az 52. percben már tízzel mentünk (32-22). A hajrában már bátran rotált trénerünk, aki többek között Fülöp Gábornak, Bakó Ádámnak, Szolnoki Lászlónak és Tusjak Mártonnak is bizalmat szavazott. A módosítások ellenére nem esett vissza a teljesítményünk, a 38-26-os végeredményt Fülöp állította be egy időn túli hetessel. Érdekesség, hogy minden mezőnyjátékosunk legalább egyszer beköszönt a mai összecsapáson, ezt nevezik csapatmunkának.
Együttesünk hat játéknap után is hibátlan a másodosztályban. Játékosainkra kedden a DVTK elleni kupameccs vár, amit a DESOK-ban rendeznek meg.
NB I/B 6. forduló
DEAC-Ceglédi KK 38-26 (16-16)
DESOK, vezette: Paska Dániel, Vastag Sámuel.
A DEAC összeállítása: Boros, Hermann – Kovács B. 5, Bakó 1, Kiss R. 5, Kurucz 1, Csabai 1, Fülöp 1 (1), Radvánszki 2, Illés 4, Szolnoki 1, Kiss A. 8 (1), Pethő 3, Kerezsi 3, Tóth M. 2, Tusjak 1. Vezetőedző: Mándi Norbert.
Hétméteresek: 3/2 ill. 5/2.
Kiállítások: 4 ill. 8 perc.
Fotók: Derencsényi István
The post Nehezen indult, gálával végződött appeared first on DEAC.