Megnyertük a szomszédvárak párharcát

U14-es lánycsapatunk kétszer vette be a Nyíregyháza kapuját és elhozta a három pontot a szabolcsi fővárosból.

Keleti rangadóra készültek Harcsa Csaba tanítványai a hét utolsó napján, ugyanis a Nyíregyháza otthonában vizitáltak vasárnap. Eredetileg a 4. fordulóra volt kiírva a párharc, de október végére halasztották az összecsapást. Csapatunk még hibátlan és a jó mérleget szerették is volna megőrizni a mérkőzés után is.

Az már a középkezdés után látszott, a szabolcsiak csak a védekezésre helyezik a hangsúlyt, ezért be is tolták a buszt a kapujuk elé. Nem volt egyszerű dolgunk, nehezen találtuk a rést a falon, végül a 15. percben Takács Zsófia csak megzörgette a hálót. A házigazdák még jobban tömörültek védőharmadukban, próbálták minél kevesebb kapott góllal lehozni a párharcot.

A házigazda harcmodora beválni látszott, sokáig stabilan védekeztek, ám a 40. percben Furó Liliána egy szép cselsorozat végén bevette a kapujukat. Komoly nyomást helyeztünk a Nyíregyházára, ám hiába a hatalmas fölény, a hármas sípszóig már nem tudtuk gyarapítani találataink számát.

Leány Regionális U-14 HNP Északkeleti csoport 4. forduló

Nyíregyháza Spartacus – DVSC-DEAC: 0-2 (0-1, 0-1, 0-0)

DVSC-DEAC: Átyim – Takács, Szőke, Berki, Sári, Mazsu, Furó, Supák, Barna

Cserék: Szabó, Kaszás, Tallárom

Edző: Harcsa Csaba

Gólszerzők: Takács 15’, Furó 40’

Harcsa Csaba: Kissé enerváltan kezdtünk, viszont az már a mérkőzés elején látszott a lányokon, hogy nyerni akarnak. Az első harmadban kerestük a fogást ellenfelünkön, negyedóránál meg is találtuk a rést. A Nyíregyháza betömörült kapuja elé, sokáig nem is tudtuk feltörni hátsó alakzatukat, ám a második etap végén csak betaláltunk. Ellenfelünk próbálta lehozni a meccset minél kevesebb kapott góllal, tették ezt sikerrel, ugyanis sehogy sem tudtuk megbontani védelmüket. A lányok mindent megtettek a pályán, amit kértem, megvalósították, büszke vagyok rájuk.

The post Megnyertük a szomszédvárak párharcát appeared first on DEAC.