Magyar Kupa: másodosztályú csapat ellen kezdünk

Fodor Antal abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata ebben a szezonban éremért harcolhat a sorozatban.

A DEAC mellett idén másik tizenhat gárda áll rajthoz a férfi röplabda Magyar Kupában. A szövetség döntése alapján a címvédő Kaposvár a negyeddöntőben kezd, míg a többi indulóra először a nyolcaddöntő vár. A sorsoláson eldőlt, hogy Fodor Antal legénységének az első ellenfele az NB II-es Veszprém lesz. A versenykiírás szerint két különböző osztályban szereplő gárda összekerülése esetén a továbbjutás egy meccsen dől el, méghozzá az alacsonyabb osztályban edződő klub otthonában. A mérkőzés kezdési időpontjáról még zajlanak az egyeztetések, de az biztosra vehető, hogy az összecsapást novemberben fogják megrendezni.

Nem becsüljük le az ellenfelünket, ennek ellenére ki lehet jelenteni, hogy csak a továbbjutás lehet a célunk. Minden szempontból óriási különbség van a két csapat között, ezt a pályán is bizonyítanunk kell. Az a veszprémiek malmára hajthatja a vizet, hogy hazai környezetben szerepelhetnek, ám ezzel a nehézséggel is meg kell birkóznunk. Valószínűleg nem tudunk majd sok felvételt szerezni róluk, így nehéz lesz felkészülni belőlük – nyilatkozta Fodor Antal.

Amennyiben játékosaink hozzák a kötelezőt, a következő körben a Szolnok-Pénzügyőr párharc győztesével találkoznak. A papírformát figyelembe véve a fővárosiaknak nem okozhat majd gondot a Tisza-partiak búcsúztatása.

Én is úgy gondolom, hogy a Pénzügyőr sikerrel veszi majd a nyolcaddöntőt. Az előző idényben jól ment nekünk a PSE ellen, ám ezekből a mérkőzésekből nem lehet kiindulni, hiszen a nyáron mindkét gárdánál történtek változások. Szeretnénk bejutni a legjobb négy közé, de valószínűleg erre vágyik a riválisunk is – hangsúlyozta a rutinos szakember.

A DEAC a legutóbbi idényben karnyújtásnyira volt az elődöntőtől. Fodor Antal tanítványai a Kazincbarcika elleni negyeddöntő első meccsét 3:0-s sikerrel zárták. A barcikai visszavágó előtti bemelegítés közben megsérült Tóth András, a tapasztalt feladó kieséséből pedig profitál a Vegyész, amely aranyszett után harcolta ki a továbbjutást.

Röplabdázóink egyébként gőzerővel készülnek az Extraliga októberi rajtjára. Ezen a héten a Miskolccal vívtak edzőmeccset Bán Viktorék. Három szett után 3:0 volt az eredmény, ennek ellenére a meccs folytatódott, végül a DEAC 5:0-ra diadalmaskodott.

Olyan teljesítményt nyújtottak a fiúk, ami a felkészülés mostani szakaszában elvárható. Örülünk a győzelemnek, de ettől több kell majd a tétmeccseken. Igyekeztünk sok játékelemet gyakorolni, összességében pozitív tapasztalatokkal gazdagodtunk. Jelenleg arra fókuszálunk, hogy a nyáron érkezett lengyel feladó, Hubert Lasecki minél jobban összecsiszolódjon a társaival – mutatott rá Fodor Antal.

Fotók: Szolnoki László

The post Magyar Kupa: másodosztályú csapat ellen kezdünk appeared first on DEAC.