A Debreceni Egyetem alakulata hazai környezetben is 3:0-s diadallal abszolválta a Jászberény elleni összecsapást.
A DEAC női röplabdacsapata szombaton a Jászberényt fogadta az NB II Keleti csoportjában. Éllovas együttesünk bizakodva várhatta a meccset, hiszen decemberben 3:0-ra nyert a jászberényiek csarnokában.
Jól indítottuk a mai mérkőzést, hiszen Borók Orsi pontjával már 4:0 szerepelt a kijelzőn. Kicsit később egalizáltak a vendégek, ám az 5:5-ös állásról mi mozdultunk el egy 5:0-s sorozatnak hála. A szett derekán Szabó Csenge remek nyitásával 15:8-ra vezettünk, aztán Monika Lasecki blokkjának köszönhetően két számjegyű lett a különbség (18:8). A játékrész hajrájában sem lassítottunk, végül Gégény Flóra egy ásszal zárta le az első felvonást (25:12).
A második periódus elején Tóth Vanessza és Árvai Vanessza is megvillant, majd Lasecki megoldásait lehetett kiemelni, 11:5-nél ellenfelünk edzője időkéréssel próbálta megtörni a lendületünket. A rövid pauzát követően sem változott a játék képe, így egyre tekintélyesebbé vált a fórunk. Kuszkó Zsolt vezetőedző a kedvező eredmény miatt a fiataloknak is bizonyítási lehetőséget adhatott. Szerencsére a cserejátékosok jól szálltak be, ezért ezt a játszmát is simán behúztuk (25:17).
A harmadik játékrész első perceiben ugyan még tapadt ránk a Jászberény, ám ezt követően ismét meglógtunk. Tóth Vanessza továbbra is sok fejtörést okozott a vendégeknek, de Dorogi Míra is dicséretet érdemelt az ásza miatt. 24:17-nél több meccslabdához jutottunk, végül a harmadik sansszal éltünk (25:19).
Két fordulóval a vége előtt ezzel a 3:0-s győzelemmel stabilizáltuk első helyünket. Jövő szombaton az MVSC otthonában vizitálunk majd.
NB II Keleti csoport
DEAC-Jászberény VolleyBall Team 3:0 (25:12, 25:17, 25:19)
Fotók: Szolnoki László
The post A magabiztos győzelemnek köszönhetően megőriztük az első helyet appeared first on DEAC.