Kutatók Éjszakája

Tisztelt Oktatók, Kutatók!

A Debreceni Egyetem 2025-ben immár 18. alkalommal csatlakozik a Kutatók Éjszakája című rendezvényhez. Az eseményt minden évben szeptember utolsó pénteki napján rendezik meg ország- és Európa szerte. Idén ez a nap szeptember 26-ra esik.

A rendezvénynek több célkitűzése van. A rövidtávú, hogy érdekes előadásokon, látványos bemutatókon keresztül a különböző tudományterületek és azok oktatói, kutatói egy éjszaka során bemutatkozzanak a nagyközönségnek, kellemes és szórakoztató kikapcsolódást biztosítva számukra.

A hosszú távú cél az, hogy ezek a látogatók megismerkedjenek a Debreceni Egyetemen folyó oktató-kutató munkával, annak szépségeivel, és a későbbiekben ők maguk is hallgatói legyenek Egyetemünknek. Ennél fogva az elsődleges célközönség a 14-18 éves pályaválasztás előtt álló korosztály. Ennek ellenére évről évre egyre több óvodás, általános iskolás, egyetemista és felnőtt vesz részt a programokon. 


Az elmúlt években több mint 100 érdekes, látványos programon keresztül mutatkozott be az egyetem több kara.  (A korábbi évek programjainak listája és leírása a kutatokejszakaja.unideb.hu honlapon olvasható.)

A programoknak csak a fantázia szab határt, bármilyen érdekes, meglepő előadással, interaktív bemutatóval, vetélkedővel, kiállítással, stb. lehet csatlakozni. A rendezvény nevének megfelelően elsősorban késő délutáni (18.00 után), esti, éjszakai időpontokban várjuk a programokat.

A tanszék/intézet/kutatócsoport feladata a program megszervezése, és lebonyolítása. A rendezvény marketing tevékenységét (honlap, szóróanyag, média, stb.), a programok koordinálását (önkéntes segítők szervezése, információs pult, stb.) a Tudományos Igazgatóság munkatársai és a dékánok/egységvezetők által kijelölt koordinátorok végzik.  

Amennyiben szívesen csatlakozna egy érdekes bemutatóval, vetélkedővel, előadással, stb., kérjük, jelezzék nekünk legkésőbb 2025. szeptember 1-ig. A jelentkezési felület az alábbi linken érhető el:

https://regisztracio.unideb.hu/kutatok-ejszakaja-2025

Reméljük, felkeltettük érdeklődését, és Ön is lehetőséget lát a bemutatkozásra a Kutatók Éjszakáján 2025-ben!


Debrecen, 2025. augusztus 1.
 
Tisztelettel: 
Dr. Varga Zsolt 
tudományos igazgató 

Közzététel dátuma

Események

Kukorica- és napraforgótermesztés változó klimatikus feltételek mellett címmel rendezi meg a XXVIII. Kukorica- és Napraforgótanácskozást a Debreceni Egyetem AKIT, a DE MÉK Növénytudományi Intézete, a DAB Agrártudományi Szakbizottsága és a Bunge Zrt 2025. augusztus 27-én. Időpont: 2025. augusztus 27., szerda 9:30 Helyszín: Debreceni Egyetem MÉK - Bocz-terem (Böszörményi út 138.)

A Népegészség- és Járványtani Intézet, a Magatartástudományi Intézet, valamint a Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék 2025. augusztus 27. és 29. között együtt rendezi meg a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesületének XVIII. konferenciáját.

A Debreceni Egyetem a juhtenyésztésben működő szakmai és civil, köztestületekben, érdekvédelemben együttműködő szervezetekkel juhtenyésztési konferenciát tart a 2025-ös Farmer Expo kísérőrendezvényeként. Időpont: 2025. augusztus 28., csütörtök 11:30 Helyszín: Debreceni Egyetem Böszörményi úti campus (Böszörményi út 138.)