Kupaezüst és 4. hely

Május 2-án tehetségközpontunk U9-es alakulata két csapattal lépett pályára a Dunamenti Kupa selejtező-tornán.

Mester Norbert tanítványai múlt pénteken focitornával indították a májust, amely eseményen összemérték erejüket a FILO, a Tiszaújváros, a Loki Focisuli, a DASE és a Sárréti korosztályos alakulataival. Trénerünk ketté osztotta keretét, így két csapattal vettünk részt a tornán. A fehérek a nap végén ezüstérmet vehettek át, a feketék pedig a 4. helyen végeztek.

-Minden olyan torna/kupa hasznos, ahol jó mérkőzéseket tudunk játszani. Kimondottan igaz ez, ahol eredményt is vezetnek és serleget kapnak a győztesek. Véleményem szerint ezeken az eseményeken tudnak a legtöbbet fejlődni mentálisan a gyerekek. Magasabb elvárásokat és célokat tűznek ki magukkal szemben a játékosok, amikor meglátják a kupát és érmeket. Ezáltal a nyomás is nagyobb, ami valljuk be a későbbi labdarúgó pályafutásban és való életben is szinte állandó „társuk” lesz. Mindkét csapat próbálta kihozni a legtöbbet a napból, kisebb-nagyobb szerencsével szerintem a DEAC Fekete csapat is érmet szerezhetett volna, illetve a Fehér csapat is felemelhette volna a kupát a torna végén. A karakterek az ilyen érmekért folytatott mérkőzéseken edződnek igazán. Köszönöm Benczik Zsolt és Sáfár Péter kollégáim segítségét – értékelt Mester Norbert

Eredmények

DEAC Fehér – FC Tiszaújváros: 8-0

DEAC Fehér – Loki FS: 1-0

DEAC Fehér – DEAC Fekete: 7-0

DEAC Fehér – FILO SE: 1-2

DEAC Fekete – FILO SE: 1-1

DEAC Fekete – DASE: 5-1

DEAC Fekete – Sárréti Gyöngyhalász: 1-0

DEAC Fekete – DEAC Fehér: 0-7

DEAC Fekete – FC Tiszaújváros: 0-1

DEAC Fehér: Szőke András, Somlyai Zoltán, Baja Árpád, Bernát Tibor, Matkó Noel, Arman Levente, Tajti Tibor

DEAC Fekete: Bácsi Ádám, Prém Benjámin, Sarkadi Zsigmond, Orbán Kende, Szőke Dávid, Komjáthi Bertold, Barna Benjamin

Vezetőedző: Mester Norbert

The post Kupaezüst és 4. hely appeared first on DEAC.