Kiválóan teljesítettek ifjoncaink

Tehetségközpontunk három korosztálya a szezon 3. Kiemelt Bozsik-tornáján lépett pályára.

Míg az idősebb korosztályok a bajnokságokban vitézkednek, fiataljaink Bozsik-tornákon mérettetik meg magukat. Nem volt ez másképp a mögöttünk hagyott hétvégén sem, ugyanis Szabó János, Molnár Bálint és Mester Norbert tanítványai akadémiák, tehetségközpontok és kiemelt körzetközpontok csapataival vívtak izgalmas párharcokat a Pallagi Edzőcentrumban. Ifjoncaink ismét bizonyították, jól elsajátították mindazt, amiket edzéseken gyakoroltak.

U11

-A mai napon nem nyújtottunk kiemelkedő teljesítményt, de összességében nem lehetek elégedetlen, mert minden ellenfelünkkel felvettük a versenyt, játékban csupán a városi riválisunk mutatott többet. Ismét egységes és kompakt csapat benyomását keltettük, és a hozzáállásunk is megfelelő volt. Örülök, hogy a második sorban szereplő gyerekek is hozzá tudtak tenni a csapatjátékunkhoz – összegzett Szabó János.

Eredmények

FILO SE – DEAC: 0-4 (0-2)

DEAC – Hajdúszoboszló: 2-1 (1-1)

DEAC – Kisvárda 0:2 (0:1)

DEAC-Nyíregyháza: 1-1 (1-1)

DVSC LA – DEAC: 3-1 (1-0)

DEAC U11: Gyulai Dániel, Birizdó Balázs, Nagy Gábor, Szabó Zalán, Somi Bence, Veres Benett, Szabó Simon, Barkó Márton, Dobi Marcell, Fedor Dániel, Csete Lázár, Sándor Illés

Vezetőedző: Szabó János

U10

-A héten kisebb betegségek és egyéb elfoglaltságok nehezítették a munkát, voltak hiányzóink, így 12 fős kerettel utaztunk Pallagra. Ennek ellenére várakozáson felül teljesítettek a gyerekek, a szezon legjobban sikerült tornáját hagytuk magunk mögött. Mind játékban, mind eredményességben kiválóan teljesítettünk. Bátran kijelenthetem, végig ügyesen futballoztunk, minden meccsen tudtuk hozni saját játékunkat. Nagyon büszke vagyok tanítványaimra, minden téren látom a fejlődést, a gyerekek próbálnak tudatosan futballozni, egyre jobban megértik a labdarúgás összefüggéseit. Török Oszkárnak külön gratulálok, aki nem csak csapatunkból, hanem a mezőnyből is kimagaslott, méltán vehette át a nap végén az elismerő oklevelet – értékelt Molnár Bálint.

Eredmények

DEAC – FILO SE: 4-1

DEAC – Hajdúszoboszló: 4-1

DEAC – Várda LA: 2-2

DEAC – Nyíregyháza: 2-2

DEAC – DVSC LA: 5-1

DEAC U10: Nyíri Roland, Som Noel, Kozák Norbert, Herman Péter, Szatmári Dávid, Patai Benett, Kozma Konor, Török Oszkár, Mézes László, Kovács Zsombor, Czentye Benedek, Kecskés Patrik

Vezetőedző: Molnár Bálint

U9

-Ha akarnék, biztosan tudnék fejlesztendő vagy éppen nem teljesen tetsző területet említeni, de nem szeretnék. A gyerekek ezen a napon kimagaslóan teljesítettek. Akadémiák, tehetségközpontok és kiemelt körzetközpontok ellen dominálták a meccseket, a játékhelyzetekben nagyszerűen alkalmazták a tanult technikai elemeket. Sok gólt szereztek és megszámlálhatatlanul alakítottak ki helyzeteket. Picit szomorkodtunk az utolsó meccsen elszenvedett vereség miatt, de a játék képe alapján a gyerekeket nem lehetett elmarasztalni. Már-már közhelyként hangzik, de most is nagyon büszkék lehetünk a gyerekekre a szülőkkel együtt, mivel a hétközi szorgalmas és alázatos munka ilyen formában mutatkozik meg – tekintett vissza a tornára Mester Norbert.

Eredmények

DEAC – FILO SE: 4-2

DEAC – Hajdúszoboszló: 6-0

DEAC – Kisvárda: 4-0

DEAC – Nyíregyháza Spartacus: 4-1

DEAC – DVSC LA: 2-3

DEAC U9: Szőke András, Somlyai Zoltán, Baja Árpád, Bernát Tibor, Matkó Noel, Hunya Simon,  Arman Levente, Mészár Dávid, Szőke Dávid

Vezetőedző: Mester Norbert

The post Kiválóan teljesítettek ifjoncaink appeared first on DEAC.