Karácsonyi csokigyűjtés

Hagyományteremtő szándékkal a DEAC Floorball Szakosztálya és a Rotaract Debrecen közös karácsonyi csokigyűjtést szervez. A kezdeményezés célja, hogy minél több debreceni gyermek karácsonyát közösen édesítsük meg!


A kezdeményezéshez bárki könnyedén csatlakozhat: nem kell mást tenni, csak ellátogatni a DEAC soron következő floorball mérkőzéseinek valamelyikére és az erre a célra kihelyezett dobozba elhelyezni az édességeket.


A lelátón is lesz miért szurkolni: a debreceni floorball csapat évek óta nem szerepelt ilyen jól. Amennyiben sikerül a Dunai Krokodilok és a Dunaújváros csapatát legyőzni, akkor a másodosztályú pontvadászat első helyén karácsonyozhat a debreceni csapat. Mindezek mellett az élvonalbeli Neumann csapatával is megmérkőznek Varga Gergőék a Magyar Kupában. A továbbjutás itt sem tűnik lehetetlen küldetésnek, ehhez azonban minden szurkolót és jótékonykodó segítségére is számítanak az egyetemista csapat játékosai!


A mérkőzések, ahol a csokigyűjtéshez csatlakozni lehet:


Férfi OB II, 3. forduló (halasztott mérkőzés)
Debreceni EAC – Dunai Krokodilok
Debreceni Egyetem Kecskeméti János Sportcsarnoka (Agrár Campus)
2017. december 15. (péntek), 20:00

Férfi Magyar Kupa, a legjobb 8 közé jutásért
Debreceni EAC – Neumann Wombats
Debreceni Egyetem Kecskeméti János Sportcsarnoka (Agrár Campus)
2017. december 16. (szombat), 18:00

Férfi OB II, 8. forduló (halasztott mérkőzés)
Debreceni EAC – Dunaújvárosi Egyetem-RFT
Debreceni Egyetem Kecskeméti János Sportcsarnoka (Agrár Campus)
2017. december 22. (péntek), 20:00

 

Események

"Töltsük meg újra az AudMax-ot!" jelszóval ingyenes filmvetítést szervez a Debreceni Egyetem Szlavisztikai Intézete a budapesti Lengyel Intézet együttműködésével a 30. Lengyel Filmtavasz keretében.

Kihívások a művelődés és a felnőttképzés világában címmel rendezi meg idén a Durkó Mátyás emlékkonferenciát a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara.

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának 160 hallgatója veheti át oklevelét a június 21-én, pénteken a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán.