Jövőhéten kezdi a felkészülést a Mandics-csapat

Hétfőn az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban megkezdi a munkát a DEAC kosárlabdacsapata, Andjelko Mandics a terveknek megfelelően már az első foglalkozástól kezdve teljes kerettel dolgozhat. A hét első felében az orvosi vizsgálatok mellett különböző felmérések szerepelnek a programban, ám ezt követően már a fizikális felkészülés lesz fókuszban. A nyolchetes időszakra tíz edzőmérkőzést tervezett be a szakmai stáb, Mócsán Bálinték egy hazai rendezésű torna mellett idén is részt vesznek a Sitku Ernő Emléktornán, míg a bajnoki rajt közeledtével szerb ellenfelekkel mérhetik össze erejüket.

-Örülök neki, hogy teljes kerettel kezdhetjük meg a közös munkát, a célunk az, hogy az előttünk álló időszakban a lehető legjobban felkészítsük a csapatot a bajnoki kezdésre. A három új érkező számára nem ismeretlen a magyar közeg, ráadásul a társakat is ismerik már korábbról, bízom benne, hogy hamar kialakul a csapatkémia. Fontos lesz, hogy egészségesek tudjunk maradni, az elmúlt években mindig közbejött valami, ami hátráltatott bennünket, bízom benne, hogy ezen a téren most rendben leszünk. -mondta a felkészülés kapcsán Andjelko Mandics vezetőedző, majd kitért a felkészülés menetrendjére is.

-Az edzőmeccseket igyekeztünk úgy összeállítani, hogy különböző stílusú csapatokkal játsszunk. A hazai és a nyíregyházi felkészülési torna mellett a bajnoki rajt közeledtével egy szerb túra is szerepel a programban, az előző idényben az ABA Liga másodosztályában döntőt játszó Vojvodina mellett a szintén komoly játékerőt képviselő Joker is hasznos erőpróbának ígérkezik majd. Az utolsó előtti hétre még egy utolsó edzőmeccset tervezünk, ennek egyeztetése még folyamatban van. Idén is nagyon komplikált és kiegyenlített bajnokságra számítok, és tekintve, hogy a sorsolásunk nem tűnik egyszerűnek, nagyon nem mindegy, hogy milyen állapotban kezdjük meg a szezont. -zárta szavait a szakember.

A DEAC felkészülési programja:

aug. 23. péntek – zártkapus

18.30 DEAC – Hübner Nyíregyháza

aug. 30. péntek

17.00 DEAC – Spisska Nova Ves (szlovák)

aug. 31. szombat

14.00/16.00 DEAC – Szolnoki Olajbányász/CSM Oradea

szept. 4. szerda – zártkapus

17.00 DEAC – SZTE-Szedeák

szeptember 6. péntek (Sitku Ernő Emléktorna, Nyíregyháza)

16.00 DEAC – Atomerőmű SE

szept. 7. szombat (Sitki Ernő Emléktorna, Nyíregyháza)

14.00/16.00 DEAC – Hübner Nyíregyháza/Budapesti Honvéd

szeptember 11. szerda

17.00 SZTE-Szedeák – DEAC

szeptember 13. péntek

17.00 KK Vojvodina – DEAC

szeptember 14. szombat

17.00 KK Joker – DEAC

 

 

The post Jövőhéten kezdi a felkészülést a Mandics-csapat appeared first on DEAC.