Jobban bírta a végét a Szeged

Visszavágott a DEAC kosárlabdacsapatának az egy héttel ezelőtti 26 pontos vereségért az SZTE-Szedeák alakulata, miután 76-74 arányban diadalmaskodott a szerdai edzőmérkőzésen.

Andjelko Mandics együttese egy négynapos felkészülési maraton első állomásaként Szegeden vendégszerepelt. Sokáig úgy tűnt, hogy a történelem ismétli majd önmagát, hiszen a DEAC egy nagyszerű kezdésnek köszönhetően hamar kétszámjegyű vezetésre tett szert, s bár a második tíz percben már a hazaiak is éledezni látszottak, magabiztosan tartották előnyüket Kovács Ákosék. A fordulás után is kézben tartották a meccset a 28 pontig jutó Drenovac vezérletével a fehér-feketék, olyannyira, hogy az utolsó negyedre már 15 pontos fórral mehettek. A házigazda azonban nem adta fel, óriási hajrát indítva fokozatosan dolgozta le hátrányát, sőt az utolsó támadásból egy hárompontossal a vezetést is átvette. A cívisvárosiaknak még volt labdája a hosszabbítás kiharcolásához, de Garamvölgyi próbálkozása végül lejött a gyűrűről, így a Tisza-partiak nyerték a találkozót.

SZTE-Szedeák – DEAC 76-74 (10-23, 22-18, 19-25, 25-8)

Szedeák: Langley 14/3, Heath 13/3, Cseh 5, Zsíros 8/6, Herndon 10 csere: Balogh 11, Cohill 5, Máyer 5, Anda 2, Polányi 3/3.

vezetőedző: Simándi Árpád

DEAC: Pongó 7/3, Anderson 9/3, Drenovac 28/9, Williamson 7, Ostojic 2 csere: Garamvölgyi 10, Neuwirth, Kovács 8, Várszegi 3/3, Hőgye.

vezetőedző: Andjelko Mandics

Andjelko Mandics: Az első 35 perccel elégedett voltam, jól játszottunk, kézben tartottuk a mérkőzést, mindenki, aki pályára lépett, élni tudott a lehetőséggel. Az utolsó öt percben nem használtuk a faultjainkat, és a védekezésbeli megingásaink kihatottak a támadásokra is, ahol szintén rossz döntéseket hoztunk. A mérkőzés nagy részével elégedett voltam, s bár az eredmény most teljesen másodlagos, azért sajnálom, hogy nem sikerült megtartanunk az előnyünket, de tragédia azért így sem történt. A mérkőzést követően tovább utazunk Szerbiába, ahol remélhetőleg három szintén hasznos találkozó vár majd ránk.

The post Jobban bírta a végét a Szeged appeared first on DEAC.