Javítottuk a múltheti vereséget

U15-ös csapatunk az első perctől az utolsóig dominálva, magabiztosan fektette két vállra a SZEOL alakulatát.

Az élmezőnybe pályázó, de előző meccsét szintén vereséggel abszolváló Szegedet fogadta vasárnap Rácsai Lajos együttese. Egy győzelemmel meg is előzhették volna a kék-feketéket fiataljaink, viszont abban az esetben, ha pont nélkül zárják a találkozót, két hellyel lejjebb csúsztak volna a táblázaton.

A középkezdés után nagy elánnal rohamoztuk a kaput, támadásaink magukban hordozták a veszélyt, már az első negyedórában több helyzetünk volt, de a végjátékoknál rossz megoldásokat választottunk. A 17. percben viszont már a hálóban landolt a labda, egy szöglet után Nagy Márkó volt eredményes. Rögtön megszületett a második találatunk is, egy újabb sarokrúgás után a vendégek Hegedűse vette be saját kapuját. Szervezetten futballoztunk, birtokoltuk a labdát, akár nyithattuk volna tovább az ollót, de szünetig nem gyarapítottuk már góljaink számát.

Fordulás után egy szerencsés találattal visszajött a meccsbe a Szeged, az 50. percben 2-1 állt az eredményjelzőn. De nem engedtük, hogy lendületbe jöjjenek, mi irányítottuk a játékot, levegőben lógott újabb gólunk. Erre a 66. percig kellett várni, ekkor Tokai Ádám zörgette meg a hálót. A 75. minutumban már biztossá vált győzelmünk, miután a csereként pályára lépő Császár Márk higgadtan értékesítette a jogosan megítélt tizenegyest, kialakítva a 4-1-es végeredményt.

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 7. forduló

DEAC – SZEOL SC: 4-1 (2-0)

DEAC: Rizán (Székely 70’) – Komódi (Hegedűs 62’), Kozma Be. (Tokai 41’), Nagy M. (Császár 62’), Borbély, Toka (Tóth M. 70’), Molnár (Kozma Ba. 54’), Juhász, Bakó, Nagy Á. (Vass 70’), Lukács

Vezetőedző: Rácsai Lajos

Gólszerzők: Nagy M. 17’, Hegedűs B. 20’ (öngól), Tokai 66’, Császár 75’

Rácsai Lajos: Jól kezdtünk, az első félóra abszolút a miénk volt, sok helyzetet alakítottunk ki, de nem voltunk elég higgadtak a befejezéseknél, kétszer azonban csak bevettük a kaput. Jól játszottunk, kellően agresszívak voltunk, birtokoltuk a labdát. Szünet után ellenfelünk átállt a kétcsatáros játékra, ezzel kissé meggyűlt a bajunk, szépítettek is. De megnyugodtunk, kihasználtuk, hogy a szegediek kinyíltak, és bebiztosítottuk győzelmünket. A sikerből mindenki kivette a részét, a cserék jól szálltak be, gratulálok a srácoknak.

The post Javítottuk a múltheti vereséget appeared first on DEAC.