Izgalmas szezon előtt állnak

A DEAC hokicsapata lehet az új lebonyolítású küzdelemsorozat egyik pozitív meglepetése.

Több helyen is kicserélődött a Debreceni Egyetem jégkorongcsapatának kerete a nyáron. A tavasszal véget ért szezon után távozott Niks Krollis, Nyikita Usnyev, Anton Vasziljev, Kamil Mingazov, Anton Jeliszejenko, Gregor Koblar, Sándor Bence, Hári Norbert, Mazzag Dániel és Mark Szmirnov, Gönczi Lajos pedig befejezte pályafutását és kapusedzőnek állt. Természetesen érkezők is vannak Alexander Stensson, Nyikita Usztyinenko, Ilja Culigin, Anton Senfeld, Kirils Galoha, Kreisz Brúnó, Jevgenyij Mozer személyében, valamint csatlakozott hozzájuk három saját nevelésű fiatal: Domán Péter, Nyisztor Ákos és Révész Levente.

Az Erste Liga 2024/2025-ös idénye szeptember 13-án kezdődik, az egyetemisták a magyar bajnok FTC-vel kezdenek hazai pályán. A szezonkezdet kapcsán tartott sajtótájékoztatót a fekete-fehér klub szerdán délelőtt a Dóczy utcai Sportcampuson, melyen Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere, Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője, Vaszjunyin Artyom vezetőedző és játékosunk, Mihalik András vett részt.

Barcsa Lajos azzal kezdte mondandóját, hogy a jégkorong az egyik legnépszerűbb sportág Debrecenben. – A jégcsarnok nézőtere szinte mindig teljesen kihasznált. Kiváló az utánpótlásképzés, mintegy 300 fiatal hokizik a városban, ami azért is nagy szám, mert a sportolás nagy elkötelezettséget kíván az egész családtól. Ehhez adott az infrastruktúra, megvan a lehetőség, hogy valaki kiteljesedjen ebben a sportágban. A felnőttcsapat tagjai példaképek a gyerekek számára. Örömteli, hogy a nyáron három újabb fiatal csatlakozott az első kerethez, velük együtt összesen már heten vannak, akik helyi kötődésűek. A DEAC mellett a DHK-nál és a Sportcentrumban is szerepelnek utánpótlás csapatok, ezen klubok együttműködése példaértékű. Ehhez csak gratulálni lehet, és nagyon szurkolok a debreceni jégkorongnak! – mondta az alpolgármester.

– A hazai hoki berkeiben sok változás történt az utóbbi időszakban – fogalmazott Lócziné Kovács Marianna. – Nemcsak nálunk, hanem országos szinten is nehéz helyzetbe került a sportág. Komoly feladat volt megoldani a megfelelő üzemeltetést az energiaválság miatt, de nagyon fontos volt a város számára, hogy életben maradjon a hoki. A szövetségben most elnököt váltottak, és más szemlélettel próbál dolgozni az MJSZ. Bizottságokat hoztak létre és örülök, hogy a gazdasági bizottságnak én is tagja lehetek, bízom benne, ezzel közelebb kerülhet Debrecen Budapesthez. A szakosztályvezetőnk, Fucskó Tamás a szövetség munkájában kapott munkát. Helyét nem töltjük be, hanem úgy döntöttünk, ezt a feladatkört mostantól kettéosztjuk. A gazdasági részéért eddig is én voltam a felelős, míg a szakmai kérdésekben a vezetőedzőnk lesz a kompetens, ahogyan az utánpótlással való együttműködésben is. Szeretnénk minél eredményesebb csapatot építeni, akik még több nézőt vonzanak majd a mérkőzésekre, hiszen mindez a szurkolókért van. Tervezünk szurkolói ankétot és több olyan programot, amely közelebb hozza egymáshoz a sportág szerelmeseit és a DEAC-ot.

– Új lebonyolításban rendezik az előttünk álló szezont – ezek már az edző, Vaszjunyin Artyom szavai voltak. – Az alapszakasz után külön válik az erdélyi és a magyarországi gárdák szereplése. A magyar bajnoki címért egy mini playoffot rendeznek, majd jön az elődöntő és a döntő. Amint kiderült, ki lett a magyar bajnok, következik az Erste Liga rájátszása, ismét az erdélyi együttesek részvételével. Ami a tavalyi évet illeti, az igazolások közül nem mindegyik vált be, ezért voltak korai távozóink. A segítőmmel, Berta Ákossal egészen júniusig azon dolgoztunk, hogy megerősítsük a csapatot, a magyar mag megtartása mellett, és a fiatalok beépítésével. Utóbbi esetben a fokozatosság elvét szem előtt tartva. Az új légiósoknál nem titok, mire képesek, illetve egy-két nagy név is érkezett. Tavaly ilyenkor tizenegy sérült játékosunk volt, most szerencsére csak kettő, és az edzőmeccseken kiegyensúlyozottabban teljesítettünk, remélem, a tavaly december közepétől nyújtott játékunkat tudjuk folytatni!

A játékosokat Mihalik András képviselte a sajtóeseményen.

– Nagyon jó felkészülés van mögöttünk. Május-júniusban szárazon edzettünk hat héten át, ami fárasztó volt, de augusztusra beérett a gyümölcse. Remek formában érzem a csapatot, a hangulat kitűnő, és hamar beilleszkedtek az új játékosok. Bizakodva várjuk az idényt, amelyben mi lehetünk az egyik meglepetéscsapat. Igyekszünk jól kezdeni, és sokat kell dolgoznunk, hosszú az idény, meccsről meccsre szeretnénk fejlődni. Izgalmas küzdelmek várnak ránk mind a kupában, mind a magyar bajnokságban, mind pedig az Erste Ligában. Jó lenne mindhárom fronton elődöntőt vagy finálét játszani – zárta szavait az ifjú támadó.

Fotók: Derencsényi István

The post Izgalmas szezon előtt állnak appeared first on DEAC.