Innovatív tudományos műhelyek a hazai agrár felsőoktatásban

Sajtóközlemény

Innovatív tudományos műhelyek a hazai agrár felsőoktatásban

2022/06/21.

A 2017-2022 években az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-0008 projekt 5 agráregyetem 7 doktori iskolájának együttműködésével valósult meg, 1,784 milliárd Ft vissza nem térítendő EU támogatás segítségével. A konzorcium egyetemei BSc, MSc, osztatlan képzésű, PhD hallgatók és egyetemi oktatók bevonásával a tudományos kutatás különböző szintjeibe vonták be a résztvevőket és valósították meg a kutatói utánpótlást, mint életpálya modellt. Az együttműködés kiváló interaktív tudományos és oktatói kapcsolatokat hozott létre és fejlesztett tovább az 5 agráregyetem között.

A pályázatban öt éves futamidővel igen jelentős indikátorok teljesítését vállalta a projektben résztvevő öt egyetem, illetőleg ezen egyetemek hét doktori iskolája. A cél az volt, hogy a BSc, MSc és osztatlan képzésben résztvevő hallgatókat minél szélesebb körben bevonják a doktori iskolákban folyó nemzetközileg is magas szintű kutatási projektekbe. A legtehetségesebb hallgatók lehetőséget kaptak ezt követően, hogy tudományos tevékenységüket az egyetemek szakkollégiumaiban és TDK munkacsoportjaiban folytassák. A kutató munkájuk irányítását a doktori iskolák hazai és nemzetközileg elismert egyetemi tanárai, vezető oktatói végezték, mely tevékenységben az egyes doktori iskolák PhD hallgatói is aktívan, alkotó módon vettek részt. A projekt futamideje alatt több mint 1400 egyetemi hallgató bevonására került sor az egyetemek kutatási programjaiban. A hazai és külföldi konferencia részvételek száma meghaladta a 250-et. A projekt támogatásával dedikált publikációk összes száma megközelítette a 800-at, melyek közül több mint 500 idegen nyelven jelent meg nívós külföldi tudományos folyóiratokban.

A projekt keretében 80 hallgatói és PhD doktori workshop került megrendezésre, valamint minden évben plenáris konferenciákat szerveztek az egyetemek közötti rotációs elvet figyelembe véve.

Az öt agráregyetem oktatói, PhD hallgatói és a graduális képzésben résztvevő hallgatói között a projekt eredményeként egy rendkívül termékeny, hatékony és interaktív kapcsolatháló jött létre, amely a projekt lezárását követően is tovább fog működni a kutatói utánpótlás további promóciójában.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

További információ kérhető:

Prof. Dr. Pepó Péter szakmai vezetőtől
Elérhetőség: +36 52 508 444 / 88463, pepopeter@agr.unideb.hu

 

Közzététel dátuma

Események

A Lippai Balázs Roma Szakkollégium szervezésében a Péli Tamás kulturális est keretében mutatják be a Sors/Képek Roma életutak dokumentumfilmen című kötetet.

Öt művészeti iskola összefogásában viszik színre napjaink egyik legnépszerűbb musicaljét, a Cabaret-t az oDEon egyetemi színházban. A közönségnek áprilisban két alkalommal is különleges élményben lehet része, hiszen pár napon belül két alkalommal is bemutatják a darabot. 

A Debreceni Egyetem Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központja, Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ a Lelkierő Egyesülettel közösen rendezi meg 2024. április 20-án a 9. Családi Jégkarnevált az egyetemi dolgozók és gyermekei részére a Debreceni Jégcsarnokban.