Ifj. Szabó Gábor nyerte a centenáriumi ob-t

Szilvásváradon, a Lipicai Lovas Stadionban péntektől vasárnapig zajlott a FIAT felnőtt országos díjugrató bajnokság. Az első két nap a csapatversenyről is szólt, míg a záró napon ifj. Szabó Gáborral a soraiban a legjobb tizenhat páros jutott be a 155 cm-es kétfordulós fináléba.

A Magyar Lovassport Szövetség idén ünnepli 100. évfordulóját, és már a létrejöttekor is a legnépszerűbb, legnagyobb szakág a díjugratás volt, így bajnoksággal kezdték az alakuló évet, vagyis a hétvégi ob centenáriumához érkezett. A pályákat Németh Zoltán nemzetközi pályaépítő állította össze.

Ifj. Szabó Gábor már az első napon bebizonyította Szilvásváradon, hogy nem véletlenül tartják az ország egyik legjobb díjugratójának. A bajnokság elődöntőjében – amelynek elbírálása a C-szabály szerint volt, tehát a lovasok hibapont helyett időbüntetést kaptak – hibátlanul teljesített Mezőhegyes Chabalával, és mindössze 61 tizedmásodperccel csúszott le az első helyről.

A páros a szombati középdöntőben is jól teljesített, így az élről várta a vasárnapi 150-155 cm-es finálét, ahová a legjobb 16 kvalifikálta magát. A DEAC díjugratója ezúttal sem hibázott, mindkét fordulóban hibátlant lovagolt (ő volt az egyetlen, akinek ez sikerült mindhárom napon) Chabala nyergében, és nagy fölénnyel megnyerte az országos bajnokságot, pályafutása során harmadszor!

A hagyomány idén sem szakadt meg, hiszen a 2,2 millió forintos pénzdíjak és különdíjak mellett ifj. Szabó Gábor most is átvehette a győztesnek járó FIAT 500 hybrid személygépkocsit,  amivel a Lipicai Stadionban repeszthetett is egy tiszteletkört.

The post Ifj. Szabó Gábor nyerte a centenáriumi ob-t appeared first on DEAC.