Horváth Viktória távozik

A gólerős futsalos felejthetetlen emlékekkel gazdagodott a Debreceni Egyetem alakulatánál.

Horváth Viktória az új szezonban már nem a DEAC női futsalcsapatát fogja erősíteni. A 23 esztendős játékos 2018 óta szerepelt az együttesünkben, és az elmúlt években gólerős játékának köszönhetően nem csupán klubunkban, hanem a magyar válogatottban is húzóemberré vált. A pályafutásában ezúttal új fejezet kezdődik, mivel ha minden jól alakul, akkor az olasz élvonalban teheti le a névjegyét.

Csak szép emlékekkel gazdagodtam a DEAC-ban, ha akarnék, akkor sem tudnék negatívumot mondani. Minden és mindenki hiányozni fog, fájó szívvel távozom, de úgy érzem, hogy új kihívásra van szükségem. Rengeteget fejlődtem itt, többek között Quirikó Viviennek is hálás lehetek, mivel sokat tanultam tőle. Magyarországon gyakorlatilag mindent elértem, amit lehet. Először a másodosztályt nyertük meg, aztán háromszor lettünk bajnokok az NB I-ben, emellett négyszer kupagyőzelmet ünnepelhettünk. A címek közül talán a debreceni Magyar Kupa-fináléban aratott győzelem a legkedvesebb, ugyanis pár héttel ezt megelőzően az Eb négyes döntője nem úgy alakult a Főnix Arénában, ahogy reméltem. Tartom majd a kapcsolatot a lányokkal, és azt is megígérhetem, hogy figyelni fogom az eredményeiket. Terveim szerint ez nem végleges búcsú, hiszen amikor befejezem a légióskodást, akkor visszatérek, és a DEAC-ból fogok visszavonulni – nyilatkozta Horváth Viki.

The post Horváth Viktória távozik appeared first on DEAC.