Hamarabb eldőlhetett volna a pontok sorsa

A győztes gólt szerző Sándor Tamás elmondta, fontos volt a sikeres bajnoki rajt.

Győzelemmel kezdte a 2024/2025-ös szezont az NB III-ban a DEAC labdarúgócsapata. Az egyetemisták a Sényőt fogadták vasárnap délután, és Sándor Tamás tizenegyesből szerzett találatával itthon tartották a három pontot.

– Az esetek 70 százalékában előre eldöntöm, hová rúgom a labdát a büntetőknél – nyilatkozta a csapatkapitány. – Ezúttal hamarabb elindult a kapus az egyik sarok irányába, ezért valamivel könnyebb dolgom volt elpasszolni a labdát az ellenkező oldalra, noha visszavetődött. Úgy vélem, már nem érhetett oda a hálóőr – mondta Sándor Tamás.

A játékos így értékelte a kánikulában lejátszott mérőzést:

– Az idény első meccse mindig nehezebb a csapatok számára. Ami a hőséget illeti, a múlt héten, az Európai Egyetemi Játékokon már megtapasztalhattuk, milyen 40 fokos forróságban futballozni, ahhoz képest a mostani 37 fok nem is volt olyan vészes. Kicsit álmosan kezdtünk, a fordulópontot az jelentette, hogy Tóth Dániel kivédte a sényői tizenegyest, azután már nekünk volt több kisebb és nagyobb helyzetünk. Hamarabb is eldönthettük volna a három pont sorsát, ez sajnos nem sikerült, ezért végig koncentrálnunk kellett, nehogy egy pontrúgásból vagy egy távoli lövésből esetleg betaláljon az ellenfél. A lényeg, hogy sikerrel rajtoltunk a bajnokságban.

Fotó: Szolnoki László

 

The post Hamarabb eldőlhetett volna a pontok sorsa appeared first on DEAC.