Győzelmet ért az óriási fordítás

A Debreceni Egyetem alakulatát a negyedik szettben csupán egy hajszál választotta el a vereségtől.

A DEAC férfi röplabdacsapata az előző három meccsét megnyerte az Extraligában. Fodor Antal tanítványainak jó sorozata Szegeden kezdődött, majd a Dunaújváros és a Kecskemét skalpját is megszerezték. A sikerszéria szombaton a TFSE elleni hazai bajnokin folytatódhatott. A fővárosiakat nem lehetett lebecsülni, mivel nemrég a Kecskemét és a Pénzügyőr bajszát is megráncigálták.

Az első szett elején jó blokkokkal jelentkeztünk, majd Lescay ászával 8:5-re módosult az állás, jött is ellenfelünk első időkérése. Akadtak ugyan rossz nyitásaink, ennek ellenére a fórunk folyamatosan duzzadt. Az etap derekán Vlad Pavliuk három pontot termelt, így már öttel lógtunk meg (15:9). Az újabb TFSE-időkérés ellenére sem változott a játék képe, Kun Benedek megoldásával már tízre nőtt a különbség. A végjátékot is kézben tartottuk, így kellő önbizalommal várhattuk a folytatást.

Pavliuk ütéseiből sokat profitáltunk

A második játszma első perceiben mindkét oldalon akadtak elhibázott szervák. Ebből a hektikus periódusból a budapestiek jöttek ki jobban, ezért nekünk kellett az eredmény után futni. Többször lehetőségünk nyílt az egalizálásra, ám egyik esélyt sem ragadtuk meg. A hajrában Fodor Antal kétszer is megosztotta meglátásait a játékosaival, ennek ellenére a TFSE hozta ezt a felvonást (21:25).

Nem túlzás azt állítani, hogy a harmadik periódus egy valódi hideg zuhany volt. Pedig nagyjából a játszma feléig szoros csatát láthattak a drukkerek, ám 13:14 után komoly gödörbe kerültünk, amit alátámaszt, hogy a szett végéig mindössze két egységet szereztünk (15:25).

Az érzelmi hullámvasút a negyedik felvonásban folytatódott. Ekkor főleg Pavliuk és Marlon tolta a szekerünket, ám légiósaink villanásaival is csak megközelítettük a riválisunkat. Remete László ászát követően ismét csak egy volt a különbség (18:19), ám a TFSE kicsit később karnyújtásnyira került a győzelemtől (20:23). Lescay nem foglalkozott azzal, hogy a nyitásain sok múlik, kubai húzóemberünk két demoralizáló ászát vastapssal jutalmazták a drukkerek. Nőtt a feszültség, ezt bizonyítja, hogy a TFSE egyik röplabdázója pirosat is kapott, így mi egy ponttal gazdagodtunk (23:23). Megremegtek a szerváknál a kezek a másik oldalon, ezt pedig megbüntettük (27:25).

Lescay sorsdöntő pillanatokban is higgadt maradt

A negyedik etap végén gyakorlatilag a veszett fejsze nyelét ragadtuk meg, ebből kiindulva a lélektani fór nálunk volt az ötödik játékrészben. Pavliuk vezérletével lépkedtünk az értékes diadal felé, míg a vendégeknél kezdett elszakadni a cérna, a bírók a TFSE erőnléti edzőjét fel is küldték a lelátóra. Ez a drámai mérkőzés tartogatott még egy sajnálatos sérülést is: Kun Benedek próbált megmenteni egy labdát, de rosszul érkezett a talajra. A térdét fájlaló játékosunk szerencsére saját lábán hagyta el a pályát, ami mindenképp biztató jel. Már érte is küzdöttünk a végén, és ez a mentalitás meghozta a gyümölcsét, ugyanis a második meccslabdánkat Pavliuk értékesítette, ezzel pedig 3:2-re nyertünk. Ebben az idényben többször kiderült, hogy óriási szívünk van, ennek hála pedig olykor reménytelennek tűnő szituációból is megtaláljuk a kiutat.

Extraliga
DEAC-TFSE 3:2 (25:19, 21:25, 15:25, 27:25, 15:12)

Fotók: Derencsényi István

The post Győzelmet ért az óriási fordítás appeared first on DEAC.