Felemás érzésekkel utaztak haza

Soltész János úgy véli, nem rossz az idegenbeli iksz, ám két ponttal többet is szerezhettek volna Egerben.

Kissé álmos tempóban zajlott a Debreceni Egyetem és az Eger SE találkozója vasárnap délután a labdarúgó NB III Északkeleti csoportjának 13. fordulójában. A házigazda hevesiek ügyesen fékezték az iramot, ennek köszönhetően a fekete-fehérek nem tudtak kellően pörgős futballt elővezetni. Több lehetősége volt Urbin Péter csapatának, amely ennek ellenére csak gól nélküli döntetlent ért el.

Középpályásunk, Soltész János így értékelte a meccset:

– Felemás érzésekkel utaztunk haza, hiszen idegenből elhoztunk egy pontot, ugyanakkor természetesen Egerbe is győzelmi szándékkal mentünk. Valahogy nem voltunk kellően élesek, s bár megvoltak a helyzeteink, most kihagytuk azokat. S talán az a szerencse, amely korábban gyakran mellénk állt, most nem volt velünk. Nem véletlenül vannak a piros-kékek a tabella első felében, tudtuk, hogy jó csapathoz látogatunk, ennek ellenre nyernünk kellett volna – fogalmazott a debreceniek 24-es számú mezt viselő játékosa.

A DEAC vasárnap 11-kor a negyedik helyen álló Facultas-Tiszafüredi VSE-t látja vendégül a Dóczy utcai Sportcampuson.

– Nyilván nem történt tragédia, még mindig az élen állunk, egy idegenbeli döntetlen pedig nem rossz eredmény. Az elmaradt győzelem csak még jobban feltüzel bennünket a következő bajnokira, egész héten arra fogunk koncentrálni, hogy a hétvégén megverjük itthon a Tiszafüredet. Rangadó lesz, hiszen a fürediek is az élmezőnyhöz tartoznak, mindent megteszünk, hogy győzzünk – tekintett előre Soltész János.

 

The post Felemás érzésekkel utaztak haza appeared first on DEAC.