Feel4diabetes-projekt

Végéhez közeledik az EU Horizon2020 program keretében folytatott Feel4diabetes projekt. Célja a diabetes megelőzéséhez szükséges életmódra való nevelés elkezdése már a gyermekkorban.


A 2015-ben kezdődött vizsgálat 2016 és 2018 között Debrecenben és néhány környékbeli város általános iskoláiban zajlott le. Az alsó tagozatos gyermekek és tanáraik képzést kaptak az egészséges táplálkozás, kiemelten a megfelelő reggeli és a cukrozott üdítőitalok nélküli folyadékfogyasztás fontosságáról, a rendszeres testmozgás szükségességéről. Az önkormányzatok támogatásával több helyen szerveztek lakossági sport- és mozgás-programokat, közös játékokat. A diabetes szempontjából fokozottan veszélyeztetett szülőket is megszólították az általuk kitöltött kérdőívek eredményei alapján, felmérték állapotukat, laboratóriumi vizsgálatok történtek. Ők oktatási/képzési programokban vehettek részt, amelyeket a Debreceni Egyetem munkatársai tartottak számukra.


A Debrecenben május 18-án tartott partner-értekezletre a projekt ún.”intervenciós” ágában résztvevő városok (Berettyóújfalu, Hajdúböszörmény, Ebes, Hajdúnánás, Komádi) polgármesterei, tankerületi és a résztvevő iskolák igazgatói kaptak meghívást.


A résztvevőknek Rurik Imre, a Feel4diabetes projekt magyarországi vizsgálatvezetője, a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszékének professzora mutatta be a projekt céljait. Az alkalmazott módszerekről munkatársa, Nánási Anna tartott előadást.


Ezután a Tanszék projektben résztvevő munkatársai és a meghívottak kötetlen beszélgetést folytattak a nagyon fontos népbetegségről és annak minél korábbi megelőzési lehetőségeiről, az iskolai egészségügyi nevelés fontosságáról.

 

Események

A Kommédia ezer arca: Debrecenből a nagyvilágba! című kerekasztal-beszélgetéssel nyitja szakhetét a DE BTK kommunikáció- és médiatudomány alapszakja.

DELAB talk-show két felvonásban: Akkor és Most, Futball Mindörökké, Fókuszban a labdarúgó Európa-bajnokság - a Labdarúgás elmélete és gyakorlata című előadássorozat ünnepi programja folytatódik.

Miért ünnepeljük a kutyák születésnapját? – Az ember-állat kapcsolat antrozoológiai kutatása címmel Lovas Kiss Antal, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Társadalomtudományi Tanszék docense tart előadást a Tudományos Igazgatóság ismeretterjesztő sorozatában.