A fájó vereség után lehet javítani

Mándi Norbert szerint a Debreceni Egyetem alakulata főleg védekezésben volt árnyéka önmagának a ceglédi csarnokban.

A DEAC kézilabdacsapata az NB I/B előző fordulójában fájó, 38-31-es vereségbe futott bele a Cegléd otthonában. Harmadik helyen álló együttesünk a 22. fordulóban a 12. pozícióban tanyázó Ajka ellen javíthat hazai környezetben, a meccs szombaton 18 órakor kezdődik a DESOK-ban. Mándi Norbert tanítványai októberben már két vállra fektették az ajkaiakat, a 30-27-es győzelemből Radvánszki Zsolt és Kurucz Máté hat-hat góllal vette ki a részét.

Az őszi találkozó második játékrészében nagyobb előnyre is szert tettünk, ám ellenfelünk kicsit felzárkózott, ennek ellenére a sikerünk nem forgott veszélyben. Nem bánnám, ha holnap hasonló forgatókönyv szerint zajlanának majd az események. Nem szabad abból kiindulni, hogy az ajkaiak csak a 12. helyen állnak a tabellán. Szerintem nagyobb játékerőt képviselnek ahhoz képest, amit az aktuális pozíciójuk sugallhat. Alaposan kielemeztük őket, tudjuk, hogy támadásban főleg a távoli zónákból veszélyesek. A ceglédi vereség után elbeszélgettünk a fiúkkal, remélem, hogy ennek pozitív hozadéka lesz, ugyanis az Ajka ellen csak a győzelem elfogadható – hangsúlyozta Mándi Norbert.

A többször emlegetett ceglédi bajnokin nagyjából húsz percig tartottuk a lépést a hazaiakkal, ám a folytatásban egyre nagyobb különbség alakult ki. A fiaskó mellett az szintén fájó pont lehet, hogy Kovács Bence megsérült az összecsapáson.

A támadójátékunk jól működött, ezt jelzi, hogy a Ceglédben mindhárom kapuvédő szóhoz jutott. Ellenben a védekezésünk gyakorlatilag csődöt mondott. Érthetetlen hibákat követtünk el, nem segítettünk be egymásnak, a kapusok és a mezőnyjátékosok közötti összhang sem volt megfelelő. A második félidő elején hátsó alakzatunk egyik oszlopa, Kerezsi Ádám megkapta a harmadik kétperces büntetését, a kiesését pedig nagyon megéreztük. Kovács Bencének a bokája sérült meg, rá még néhány hétig nem számíthatunk – zárta mondandóját vezetőedzőnk.

NB I/B 22. forduló
DEAC-KK Ajka KFT
2025. 03. 22. (szombat) 18.00, DESOK

Fotó: Szolnoki László

The post A fájó vereség után lehet javítani appeared first on DEAC.