Erasmus+ és Campus Mundi ösztöndíjak hallgatóknak, oktatóknak

Mobilitási lehetőségek a 2016/2017 tanévben

A Debreceni Egyetem hallgatói, oktatói és munkatársai számos mobilitási programban vehetnek részt a 2016/2017-es tanévben.

Pályázatok hallgatók részére

Erasmus+ tanulmányi célú mobilitás 2016/2017 tavaszi félév

Az Erasmus+ program keretében a Debreceni Egyetemnek 27 ország több mint 340 felsőoktatási intézményével van kétoldalú hallgatócserére vonatkozó megállapodása, így a tanulmányi területtől, illetve a már betöltött helyektől függően a 2016/2017-es tanév tavaszi félévére még nagyon sok partnerintézmény várja a hallgatók jelentkezését.

Az Erasmus+ program célországonként eltérő mértékben havi 400-500 euró ösztöndíj támogatást ad a tanulmányok idejére (3-6 hónap), amely mellé 100 euró szociális kiegészítés pályázható. Fontos tudni, hogy a külföldön teljesített krediteket az egyetemnek el kell fogadnia és beszámítani a hallgató itthoni tanulmányaiba.
A jelentkezés feltétele 2 lezárt félév, 3,5-ös tanulmányi átlag és az oktatás nyelvének minimum középfokú ismerete.
Jelentkezési határidő: 2016. október 20. (Campus Mundi pályázóknak 2016. szeptember 20.)
Pályázati kiírás és jelentkezés

 

Campus Mundi ösztöndíj külföldi részképzéshez

A Tempus Közalapítvány által kiírt Campus Mundi kiválósági ösztöndíjprogram keretében 2017. január 1. és szeptember 30. között megvalósítandó 3-5 hónap időtartamú külföldi részképzésre pályázhatnak a hallgatók a Debreceni Egyetem partnerintézményeihez.
Az Erasmus+ partnerintézményekhez beadott pályázatok esetében a hallgatóknak a Campus Mundi pályázatuk mellé be kell nyújtaniuk pályázatukat az intézmény Erasmus+ pályázatára is. Nem Erasmus+ partnerintézménybe (Európán kívüli partnerek) való pályázat esetén a hallgatóknak elegendő csak a Campus Mundi program felületén benyújtaniuk pályázatukat.
A Campus Mundi program keretében elnyerhető támogatások a célországok függvényében havi 186 000- 277 000 Ft között változnak. Az összeg mellé indokolt esetben igényelhető még szociális kiegészítő támogatás is.
Jelentkezési határidő: 2016. szeptember 20.
Bővebb információ: Campus Mundi

 

Erasmus+ szakmai gyakorlat

Egyre népszerűbb a hallgatók körében az Erasmus+ program keretében teljesített szakmai gyakorlat, amely a hallgató tanulmányaihoz kapcsolódóan, 2-12 hónap időtartamban végezhető a programországok fogadóintézményeinél. Szinte bármely szervezetnél lehet teljesíteni szakmai gyakorlatot, amely a hallgató tanulmányaiba beszámítható gyakorlatot biztosít, legyen szó akár gazdasági társaságokról, civil- vagy non-profit szervezetektől. A program által biztosított havi 500-600 euró ösztöndíjon felül sok cég fizetést vagy különböző juttatásokat is ad a náluk gyakorlatot teljesítő hallgatóknak.
Nagy előnye az Erasmus+ szakmai gyakorlatnak, hogy akár a végzést követő egy éven belül is teljesíthető, bár pályázni és támogatási szerződést kötni még az aktív hallgató jogviszony idején kell.
A megfelelő gyakorlati hely megtalálásában sokat segít a www.erasmusintern.org weboldal, ahol több száz betöltetlen gyakornoki állás várja a jelentkezőket.
A jelentkezés feltétele a 2 lezárt félév, 3,5-ös tanulmányi átlag és a megfelelő nyelvtudás.
Jelentkezési határidő: folyamatos (Campus Mundi pályázóknak 2016. október 20.)
Pályázati kiírás és jelentkezés

 

Campus Mundi ösztöndíj külföldi szakmai gyakorlatra


A Tempus Közalapítvány által kiírt Campus Mundi kiválósági ösztöndíjprogram keretében 2017. január 1. és szeptember 30. között megvalósítandó 2-5 hónap időtartamú külföldi szakmai gyakorlatra pályázhatnak a hallgatók.
Az Erasmus+ partnerországok intézményeihez beadott pályázatok esetében a hallgatóknak a Campus Mundi pályázatuk mellé be kell nyújtaniuk pályázatukat az intézmény Erasmus+ pályázatára is. Nem Erasmus+ partnerországok intézményeibe (Európán kívüli országok) való pályázat esetén a hallgatóknak elegendő csak a Campus Mundi program felületén benyújtaniuk pályázatukat.
A Campus Mundi program keretében elnyerhető támogatások a célországok függvényében havi 186 000- 277 000 Ft között változnak. Az összeg mellé indokolt esetben igényelhető még szociális kiegészítő támogatás is.
Jelentkezési határidő: 2016. október 20
Bővebb információ: Campus Mundi

 

Oktatói és munkatársi mobilitás


Erasmus+ oktatói mobilitás


A Debreceni Egyetem oktatóinak kiváló lehetőséget biztosít az Erasmus+ program keretében partnerintézményekben megvalósított oktatói mobilitásra vonatkozó pályázat. A minimum 2 nap időtartamú és 8 óra oktatás megvalósítását megpályázók a célországtól és a partnerintézmény távolságától függően napi 70-112 euró napidíjban, illetve egyszeri 180-530 euró utazási támogatásban részesülhetnek. Pályázni csak oktatócserére vonatkozó kétoldalú szerződéssel rendelkező partnerintézménybe lehet, feltétel még a főállású vagy óraadói státusz, illetve a dékán által elfogadott oktatási terv.
Újdonság, hogy ebben a tanévben az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitási Programban részvevő egyes partnerországokba (Oroszország, Izrael, USA, Moldova stb.) is vannak megpályázható oktatói mobilitások. Bővebb információért keresse a Nemzetközi Irodát.
Pályázati kiírás és jelentkezés
Jelentkezési határidő: 2016. szeptember 30.

 

Erasmus+ munkatársak képzési célú mobilitása


Minden évben egyre népszerűbb az egyetem különböző szakterületein dolgozó munkatársai és oktatói körében a képzési célú mobilitásokat támogató pályázat. Ennek célja, hogy a munkatársak külföldi partnerintézményekben új ismereteket, tapasztalatokat szerezzenek, sajátítsanak el új munkamódszereket vagy szakmai ismereteiket bővítsék.
A programországok szinte bármely szervezete lehet fogadó partner ebben a mobilitási típusban, de egyre népszerűbbek a felsőoktatási intézmények által szervezett „staff week”-ek, ahol a hasonló területen dolgozó kollégák cserélhetnek tapasztalatot, illetve sok cég is szervez rövid képzéseket egy-egy szakterületen kifejezetten felsőoktatási munkatársaknak.
A pályázás feltétele a szükséges nyelvtudás mellett az egyetemi munkaviszony és a munkahelyi vezető által elfogadott munka- vagy képzési terv.
Pályázati kiírás és jelentkezés
Jelentkezési határidő: 2016. szeptember 30.


Sikeres pályázást kívánunk!
Debreceni Egyetem Nemzetközi Iroda
mobi.unideb.hu
https://www.facebook.com/erasmus.debrecen/

 

Élménybeszámolók:

Mózsik László Erasmus+ szakmai gyakorlat, Hollandia

Szűcs Marcell Erasmus+ részképzés, Spanyolország

Németh Ketrin ISEP részképzés, Amerikai Egyesült Államok

Események

Ebben az évben is megrendezi a felvételi döntés, pályaválasztás előtt álló középiskolások számára beiskolázási nyílt napjait a Debreceni Egyetem. Szolnokon január 8-án, szombaton számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az intézmény nyújtotta lehetőségekkel.

A Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói január 17-én, pénteken 9 és 12 órától vehetik át diplomájukat a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán.