Életminőség fejlesztése Kelet-Magyarországon

13 | 03 | 2017
Pályázati Központ
Debreceni Egyetem

Sajtóközlemény 

ELINDULT AZ „ÉLETMINŐSÉG FEJLESZTÉSE KELET-MAGYARORSZÁGON: TÁPLÁLKOZÁS-, TELJESÍTMÉNYBIOLÓGIAI ÉS BIOTECHNOLÓGIAI EXPERIMENTÁLIS KUTATÁSOK ÉS ESZKÖZFEJLESZTÉSEK A HUMÁN MEGBETEGEDÉSEK MEGELŐZÉSÉRE ÉS KEZELÉSÉRE”, CÍMŰ GINOP-2.3.2-15-2016-00062 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ PROJEKTJE.

A Debreceni Egyetem több kara, illetve szervezeti egysége, valamint a Szegedi Tudományegyetem konzorciumi megállapodás keretében közösen vesz részt a 2017. január 1-én elindult pályázat megvalósításában, melynek átfogó célkitűzése a projekt során megvalósuló kutatások eredményeinek, módszereinek és eszközeinek alkalmazása az életminőség javítására.

A kutatások célja, hogy megismerhetővé váljanak a fokozott kockázatú egyének egészségi állapotának fizikai aktivitás hatására bekövetkezett változásai, illetve elérhetővé váljon egy olyan "sport-biotechnológia kitt", amely alapja lehet a további sportteljesítmény vizsgálatok modellezésének és elemzésének. További célkitűzésként fogalmazódott meg egy "sport antiaging" modell kidolgozása is. Kedvező kutatási eredmények esetén, illetve ha sikerül egyértelmű bizonyítékokat találni a DNS sérülési folyamat vázizom és miokardium öregedésben játszott szerepére, lehetővé válik olyan speciális terápiás kezelések életre hívása is, amely elősegíti az egészséges élettartam meghosszabbítását. Ezen felül kifejlesztésre kerül egy széles kör által hasznosítható, a pszichés és a fizikai stressz elkülönítésére alkalmas diagnosztikai eszköz. A sportpszichológiai diagnosztikai tesztcsomag lehetővé teszi a sportban meghatározó pszichológiai faktorok komplex diagnosztikus vizsgálatát.
A projekt keretében jelentős számú egyetemi oktató, kutató, PhD hallgató, illetve technikai munkatárs vesz részt a Klinikai Központ, a Gazdaságtudományi-, a Bölcsészettudományi Kar, illetve a Sporttudományi Koordinációs Intézet képviseletében.

A pályázat 100 %-os támogatási intenzitás mellett valósul meg. A projekt összköltsége 1 072 479 809 Ft, amelyből a Debreceni Egyetem, a konzorcium vezetőjeként 872 479 809 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesül.

Támogatás összege: 1 072 479 809 Ft (100%)
A projekt megvalósításának kezdete: 2017.01.01
Futamidő: 48 hónap
A projekt szakmai vezetője: Prof. Dr. Páll Dénes
E-mail: pall.denes@med.unideb.hu

Letölthető dokumentumok

Események

Interaktív programokkal, kiállításokkal, tudomány népszerűsítő előadásokkal várja az érdeklődőket a Növények napja rendezvénysorozatra a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara.

A Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja és a a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet jótékonysági gardróbvásárt szervez.

A Debreceni Egyetemen zajló űrkutatási projekteket és a DE SPACE programot ismerhetik meg az érdeklődők a DE Tudományos Igazgatóság által szervezett workshopon.