Életet is menthet a megújult, automatizált és gyors diagnosztika

A Delta Services Kft – SIGHTSPOT NETWORK Kft – Debreceni Egyetem konzorciuma 556,64 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült a Széchenyi 2020 program keretében megjelent, „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” című pályázati kiíráson, melynek felhasználásával egy Deep Learning technológára épülő képdiagnosztikai rendszert fejlesztett ki.

A fejlesztés eredményeként egy olyan automatikus rendszer létrehozása valósult meg, amely alkalmas a méhnyak rák jeleinek digitalizált hagyományos előkészítésű keneteken (ún. Papanicolaou keneteken) történő felismerésére. A rendszer lefedi a citológiai kenetek vizsgálatának teljes folyamatát a kenetek digitalizálásától, a digitalizált képek feldolgozásán keresztül egészen a digitalizált kenetminta elemzéséig, annak érdekében, hogy megállapítsa annak valószínűségét, hogy a minta rákos sejtet tartalmaz. A rendszer képes a digitalizált keneteken az esetlegesen megjelenő elváltozásokat mutató sejtek detektálására, így csökkentve a klinikai szakértők terhelését, gyorsítva a diagnózis felállítását és rövidítve a kezelésig eltelt időt, mely összességében az ellátás javulásához vezet. 

A projekt Debrecenben, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

A projektről bővebb információt az alábbi oldalakon olvashatnak:
www.delta.hu
www.sightspot.hu
www.unideb.hu

Projektazonosító: GINOP-2.2.1-18-2018-00012

További információ kérhető:
Tóth István megbízott PR koordinátor
Elérhetőség: Istvan.Toth@pp.delta.hu
 

Közzététel dátuma
Letölthető dokumentumok

Események

A Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék szemináriumsorozatának következő állomásán Mándi Mihály Gerinces agyméret adatbázis építés, és az agyméret és utódgondozás kapcsolata című előadását hallgathatják meg.

A DE Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Pedagógiák metszéspontjában / At the crossroads of pedagogies címmel szervezi meg az ERASMUS+ Blended Intensive Programme (BIP) nyitófogadását.

A Fulbright Bizottság idén is több kategóriákban hirdet ösztöndíjakat a 2025-2026-os tanévre az Egyesült Államokba. Ezzel kapcsolatban tartanak tájékoztatót a Debreceni Egyetemen április 9-én 11 órától a Nemzetközi Irodában.  Időpont: 2024. április 9. kedd 11 óra Helyszín: Debreceni Egyetem Nemzetközi Iroda (4032 Debrecen, Nagyerdei körút 68.)