Egységben az erő

A DASE U14-es csapata a hét utolsó napján hátrányból fordítva nyert Hajdúböszörményben.

Molnár Máté tanítványai ahhoz a Hajdúböszörményhez látogattak, amely gárdának az első körben tizenkettőt vágtak. Csapatunk vezeti a táblázatot, de csak két egység az előnye, így botlani nem lehetett, hozni kellett a kötelezőt.

Lendületesen kezdtünk, már az első pertől próbáltuk nyomás alá helyezni ellenfelünket, de nehezen találtuk a zárt védelem ellenszerét. A házigazdák tanulva az első párharcból, betömörültek kapujuk elé, igyekeztek elkerülni az újabb nagyarányú vereséget. Voltak azért helyzeteink, de vagy a kapus hárított, vagy nem voltunk elég higgadtak a befejezéseknél, így szünetig nem is tudtuk megzörgetni a hálót.

Fordulás után is mi diktáltuk a tempót, birtokoltuk a labdát, a kék-fehérek szinte csak védekeztek, elvétve lépték át a felezővonalat. Az 56. percben azonban eljutottak a tizenhatosunkig és góllal zárták első ellentámadásukat. Szerencsére nem törtünk meg, és két minutum elteltével Fésűs László egyenlített. Még rá tudtunk tenni egy lapáttal, fokoztuk a nyomást, melynek eredménye, hogy a 68. percben Basa Benett bevitte a három pontot érő találatot. Csapatunk továbbra is veretlenül vezeti a tabellát a Hajdúsámson előtt.

Vármegyei U-14 A 8. forduló

Hajdúböszörményi TE – DASE: 1-2 (0-0)

DASE: Ujvárosi – Kecskés, Fehér, Basa, Tarr, Deák, Buri, Fésűs, Farkas

Cserék: Molnár, Kiss T., Berényi, Kulcsár, Balogh, Simkovics

Edző: Molnár Máté

Gólszerzők: Fésűs 58’, Basa 68’

Molnár Máté: Nagy elánnal vetettük magunkat a küzdelembe, de nem volt könnyű dolgunk, ugyanis ellenfelüknél az U16-ból többen is visszajátszottak. A második félidőben hátrányba kerültünk, de megint megmutattuk, egységben van az erő, a gól után meg tudtunk újulni és sikerült fordítanunk. Ma is kombinatívan játszottunk, szép akciókat vezettünk, de a helyzetkihasználással álltunk hadilábon, e téren kell majd fejlődnünk. Küzdeni akarásból jelesre vizsgáztak a srácok, akik minden dicséretet megérdemelnek.

The post Egységben az erő appeared first on DEAC.