Egy tucat vasárnapra

A DASE U14-es csapata lendületes, tetszetős játékkal, tizenkét alkalommal vette be ellenfele kapuját.

Egy olyan mérkőzés várt Molnár Máté tanítványaira hazai pályán, amely találkozó a fogadóirodákban fix egyes, ugyanis vasárnap a sereghajtó Tiszacsegét fogadták. A cél egy lehetett, minél többször megzörgetni a hálót, hogy javítsanak fiataljaink a gólarányon.

Ennek megfelelően kezdtük a mérkőzést, amint útjára indult a labda, beszorítottuk ellenfelünket védőharmadába. A nyomást csak hét percig bírták, Tarr István ekkor megkezdte a gólgyártást. A félidő derekánál már 3-0 állt az eredményjelzőn, a félidő végére pedig ötre nőtt a különbség.

Fordulás után is nagy elánnal rohamoztuk a kaput, egy térfélen zajlott a játék és tovább nyitottuk az ollót, nem is kicsit. A 41. percre már nyolcadjára kellett maga mögé nyúlnia a vendégek kapusának. Srácaink nagy kedvvel futballoztak, folyamatosan az ellenfél térfelén tartották a labdát. A hármas sípszóig még négyszer zörgettük meg a hálót, így egy tucatot lőttünk a Tiszacsegének és átvettük a vezetést a táblázaton.

Vármegyei U-14 A 5. forduló

DASE – Tiszacsege: 12-0 (5-0)

DASE: Molnár – Havasi-Mehdi, Deák, Kiss T., Tarr, Kulcsár, Balogh, Simkovics, Farkas

Cserék: Ujvárosi, Fehér, Basa, Dénes, Buri, Jurácsik

Edző: Molnár Máté

Gólszerzők: Tarr 7’, 32’, 52’, 67’, Kiss T. 10’, 41’, Basa 21’, 63’, Deák 23’, Jurácsik 36’, 39’, Kulcsár 48’

Molnár Máté: Azzal a tudattal léptünk pályára, hogy helyzeteinket jó százalékban kell értékesítenünk, mivel riválisunk, a Hajdúsámson jobb gólkülönbséggel vezeti a tabellát. Ezt sikerült is megvalósítanunk, a srácok összeszedetten, kombinatívan futballoztak, minden visszaköszönt a pályán, amelyeket edzéseken gyakorlunk. Szépen járattuk a labdát, sok helyzetet dolgoztunk ki, sok gólt szereztünk. Voltak kimagasló teljesítmények, maximálisan elégedett vagyok tanítványaimmal, le a kalappal előttük.

The post Egy tucat vasárnapra appeared first on DEAC.