DETEP – programok az egyetemen

2017 júliusa és 2018 júniusa között a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja az NTP-FKT-17 pályázat keretében workshopokat, tréningeket szervezett tagjainak, és azoknak az érdeklődő fiataloknak, akik szerettek volna az egyetemi tehetséggondozásba bekapcsolódni.


A tréningek alkalmával a résztvevőknek alkalma nyílt angol nyelvű kommunikációs tréningen részt venni, azonban legnagyobb élményt számukra az az outdoor tréning jelentette, amely során saját korlátaikat kellett legyőzniük, saját félelmeikkel kellett megküzdeniük.


A tréningek alkalmával lehetőségük adódott kommunikációs készségeiket fejleszteni, érzékenyítő tréningen részt venni, beleláthattak a vezetői lét nehézségeibe és a coaching alapjaiból is kóstolót kaphattak.
A tréningek mellett tudományos, interdiszciplináris kutatócsoportok kialakítása is fókuszba került. Mivel nagy számú műszaki tudományterületről érkező, vagy arról érdeklődő hallgató vett részt a csoportokban, így külön tréninget és kutatócsoportban való részvételt szerveztünk a téma köré. A kutatócsoport többi tagja képviselte egyetemünket, gyakorló iskolánkat, és határon túli érdeklődők is bekapcsolódtak 1-1 beszélgetés erejéig. A cél egymás és egymás kutatásának, érdeklődésének megismerése volt, és facilitálása a közös projektek megvalósításának.


A Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma jóvoltából a tréningek és workshopok hasznosnak bizonyultak, gyümölcsöző új kapcsolatok jöttek létre.

2018. június 30.


 

Események

Fenntartható-e a fogyasztásunk és mit csinál a fenntartható marketing? címmel Kiss Virág Ágnes és Török Barbara tart előadást az egyetem Tudományos Igazgatóságának ismeretterjesztő sorozatában.

A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság nyugalmazott természetvédelmi szakreferense, Ambrus András lesz az Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék szemináriumsorozatának következő előadója. Ambrus András Lápi tarkalepke (Euphydryas aurinia) a Hanságban című prezentációját május 8-án, csütörtökön 12 órától tartja.

Érdekel az EU-s munkavállalás? Szeretnéd tudni, hogy milyen izgalmas szakmai lehetőségek várnak rád frissdiplomásként az EU intézményeiben?