DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL XXVII. ÉVF. 9. SZÁM | 2026. március 5.

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XXVII. ÉVF. 9. SZÁM | 2026. március 5.

HÍREK
Közeleg a város legnagyobb futóünnepe!

Kétezer résztvevőt várnak március 29-én, vasárnap a Debrecen Maratonra, mely széles körű városi, egyetemi és sportszakmai összefogással valósul meg. A futók a klasszikus maraton mellett több rövidebb távon is indulhatnak. Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján bejelentették: Dombi Tibor és Lukács László is rajthoz áll.

Egyeztetések üzbég egyetemi kapcsolatokról

A Debreceni Egyetem és üzbég felsőoktatási intézmények közötti együttműködések bővítését célozta két megbeszélés is az elmúlt napokban. A találkozókon szóba kerültek új intézményi kapcsolatok kialakításának, illetve nyelvi kurzusok indításának lehetőségei, illetve mobilitási elképzelések is.

Szenátusi tagot választott a Klinikai Központ

Eredményesen zárult a Debreceni Egyetem Klinikai Központ egyéb munkakörben foglalkoztatott dolgozók választási körzetében kiírt szenátusi képviselő-választás. Az intézmény legfőbb döntéshozó testületének új tagját – akinek mandátuma 2028. december 31-éig szól – a DE Klinikai Tanácsának elektorai választották meg.

Elismerések a ritka betegségek világnapján

A Debreceni Egyetem három professzora vehette át a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége emlékdíját. A kitüntetéssel azokat a szakembereket jutalmazzák, akik példamutatóan hozzájárultak a ritka betegségekkel élők életminőségének javításához és a tudatosság növeléséhez.

Évértékelés és kitüntetések az MTA DAB-ban

Díjazták a Debreceni Egyetem több szakemberének tevékenységét a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottságának éves közgyűlésén. Az elismert professzorok, kutatók munkáját DAB Pro Scientia díjjal, DAB Plakettel, valamint a Debreceni Szemle elismerő oklevelével honorálták.

A DE fiatal kutatója is a díjazottak között

A Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Intézet adjunktusa, Kovács Karolina Eszter is megkapta idén a Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Ifjúsági Díját. Az elismerést minden évben olyan fiatal szakembereknek ítélik oda, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Idén 25 kutató vehette át az elismerést.

Ülésezett a fenntartó alapítvány kuratóriuma

Megtartotta soron következő ülését a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kuratóriuma. A testület többek között a GTIDEA-Debreceni Egyetem Publikációs Díj odaítéléséről, valamint a Szenátus által elfogadott, egyes munkakörök betöltésével kapcsolatos szabályok jóváhagyásáról is döntött.


PROGRAMAJÁNLÓ

Könyvbemutató: Magyarország védett hajtásos növényei

Megjelent a Magyarország védett hajtásos növényei című könyv a DE Természettudományi és Technológiai Kar kiadásában, a Magyar Természettudományi Múzeum társkiadásában. A 488 oldalas kötet 683 védett fajt mutat be. A 114 szerző és 120 fotós munkáját könyvbemutatón ismerhetik meg az érdeklődők március 6-án, pénteken 10 órakor az Élettudományi Épület Udvardy Miklós szemináriumi termében (F.201). Részletek.

Történészkonferencia

Németalföld kapcsolata a középkortól napjainkig címmel rendez nemzetközi tudományos tanácskozást a Debreceni Egyetem Memoria Hungariae Kutatócsoport és Magyar-Holland Kapcsolatok Kutatócsoport március 6-án és 7-én, pénteken és szombaton a Debreceni Egyetem Főépületének Karácsony Sándor termében (Debrecen, Egyetem tér 1.). Részletek.

Szenior Egyetem

A mesterséges intelligencia a mindennapokban címmel Palkovics László akadémikus, a DE Járműipari és Mesterséges Intelligencia Koordinációs Intézet professzora tart előadást a Szenior Egyetemen március 6-án, pénteken 16 órakor az Élettudományi Központ F015-F016 termében (Debrecen, Egyetem tér 1.). Részletek.

XXII. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozó és Verseny

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Kamarazene Kabinetje és a Conservatory Alapítvány március 6-7-én, pénteken és szombaton rendezi meg a XXII. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozót és Versenyt a zeneművészeti felsőoktatás intézményei számára a Zeneművészeti Kar Liszt termében. Részletek.

A víz azúr - analóg fotókiállítás

A Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság Kulturális és Szervezési Iroda A víz azúr címmel szervez analóg fotográfiai kiállítást Hupján Attila és Gál András alkotásaiból. A tárlat március 7-én, szombaton 15 órától nyílik a Debreceni Egyetem Élettudományi Galériában (Debrecen, Egyetem tér 1.). Részletek.

Időrétegek fotókiállítás

Időrétegek címmel nyílik fotókiállítás Baloghné Kovács Matild (ultramarin) és Balogh Gábor fotóművészek munkáiból március 8-án, vasárnap 11 órától a Debreceni Egyetem Elméleti Galériájában (Debrecen, Nagyerdei krt. 98.). Részletek.

A Debrecen Symphonic Band hangversenye

Hagyományosan a DE Zeneművészeti Kar fúvószenekara, a Debrecen Symphonic Band koncertje köszönti a hölgyeket nőnap alkalmából az Universitas-Debrecen hangversenysorozat következő eseményén március 8-án, vasárnap 19 órától a Liszt teremben. Részletek.

Filmio Egyetemi Filmklub

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művészeti Központ, a Nemzeti Filmintézet, valamint a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár közös szervezésében március 9-én, hétfőn 16 órától a Filmio magyar nyelvű Egyetemi Filmklub következő alkalmán Breier Ádám: Lefkovicsék gyászolnak (2024) című vígjátékát mutatják be A Szigetben. Részletek.

Vese világnap az Egészségtudományi Karon

A vese világnapja alkalmából szakmai konferenciát rendez a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara március 10-én, kedden 13:30-tól Nyíregyházán, a kar A épületének 1-es előadójában. Részletek.

DELAB-előadás

Gelei Károly sportvezető, korábbi válogatott labdarúgókapus, FIFA Match Agent hivatalos mérkőzésügynök, marketing-szakember, sporttelevíziós szakértő, egyetemi vendégtanár tartja a Labdarúgás elmélete és gyakorlata szabadon választható kredittárgy második félévi előadás-sorozatának következő óráját március 10-én, kedden 18 órától DE Böszörményi úti campus TVK 104-es termében. Részletek.

A Gulyás György Szakkollégium ifjú tehetségeinek hangversenye

Többek között Johann Sebastian Bach, Darius Milhaud, Gaspar Cassadó műveiből adnak ízelítőt a Gulyás György Szakkollégium hallgatói március 10-én, kedden 19 órától a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt termében. Részletek.

Ünnepi megemlékezés

Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére rendez ünnepi megemlékezést a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakolró Gimnáziuma és Általános Iskolája március 12-én, csütörtökön a Debreceni Egyetem Aulájában. Részletek.

Ünnepi megemlékezés az Aulában

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést rendez a Debreceni Egyetem március 13-án, pénteken 10 órától az Aulában. Részletek.


KÉPGALÉRIÁK

Irodalomterápia óvodásoknak a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárban

Lampionfesztivállal ünnepelte a kínai új évet a BTK Konfuciusz Intézete

Megtörtént a Debrecen Maraton 2026 pályájának hitelesítése

Hrutka Róbert volt a Könnyű(?)Zenész Életutak legutóbbi vendége az oDEonban


FELHÍVÁSOK, TÁJÉKOZTATÓK

Dolgozói kedvezmény a Debrecen Maraton 2026-ra!

A Debrecen Maratonon a cívisváros nevezetességeit, történelmi épületeit érintve szabadidősportolók és lelkes amatőrök együtt élhetik át a futás örömét. A Debrecen Maraton célja, hogy felejthetetlen élményt nyújtson a futóknak. A Debreceni Egyetem dolgozói egy kuponkóddal kedvezményesen vehetnek részt a futóversenyen. Részletek.

Versíró pályázat 2026

A magyar költészet napja alkalmából a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár idén ötödik alkalommal hirdeti meg versíró pályázatát. Az idei tematika: 25 év – 25 sor – Egy könyvtár, ezer történet. Részletek.

DExam Vizsgatréning 2026. Tavasz

A Debreceni Egyetem Idegennyelvi Központja 2026. március 26. és 2026. április 17. között 30 órás vizsgatréninget szervez, melyen B2 szóbeli vagy B2 írásbeli angol nyelvi felkészítés közül választhatnak a jelentkezők. Részletek.

Konzultációs lehetőség tartós betegséggel élő, vagy hosszabb idejű betegállományból visszatérő munkatársak részére

A Debreceni Egyetem Kancellária Megváltozott Munkaképességűek Szolgáltató Központja konzultációs lehetőséget ajánl azoknak a munkatársaknak, akik tartós betegséggel, egészségkárosodással élnek, de ez nem akadályozza a munkavégzésüket és a DE azon a munkatársainak is, akik munkahelyi balesetet szenvedtek, vagy hosszabb idejű táppénzes állományban voltak és betegségük tartóssá vált, vagy még jelenleg is táppénzen vannak. Részletek.

OMAA Kuratórium 2026. évi pályázati kiírásai

Az Osztrák-Magyar AKCIÓ Alapítvány (OMAA)/ Stiftung Aktion Österreich-Ungarn (AÖU) Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködések támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra. Részletek.

Bolyai János Kutatási Ösztöndíj

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megjelentette a felhívást az idei Bolyai János Kutatási Ösztöndíjra. Elnyerésére olyan magyar állampolgárságú vagy határainkon túli magyar, PhD fokozattal rendelkező szakemberek pályázhatnak, akik a pályázat benyújtásának határidejéig, 2026. március 9. napjáig nem töltik be 45. életévüket és még nem rendelkeznek az MTA doktora címmel. Az ösztöndíj havi összege 250 ezer Ft. Részletek.

Debrecenben is indul a jelentkezés az MCC Egyetemi Programjába

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) ismét megnyitja kapuit a legtehetségesebb magyar egyetemisták előtt. Az intézmény a hagyományos felsőoktatást kiegészítő, ingyenes Egyetemi Programjára (EP) Debrecenben is várja mindazokat, akik egy összetartó közösség tagjaként szeretnék a legtöbbet kihozni magukból. Részletek.

Mentálhigiénés konzultációs lehetőség az egyetemen

A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja 2026-ban is várja az egyetem dolgozóit ingyenes, öt alkalmas mentálhigiénés konzultációra a Családbarát munkahely program keretében. A konzultáció alkalmával az anonimitás és a titoktartás biztosított. Részletek.

Új UniPass-kártyás kedvezménypartner: Zsupos Brúnó - Barber

A Füredi út 30., fsz. 3. alatt található fodrászszalonban UniPass-kártya felmutatásával 20 százalék kedvezmény vehető igénybe a férfi hajvágás és szakálligazítás végösszegéből, mely kizárólag az UniPass-kártya birtokosát illeti meg. Időpontfoglalás: +36 70/6228-917. Részletek.

UniPass-kártyás kedvezmények nőnapra is

Az UniPass-kártya számos előnyt kínál az egyetem hallgatói és munkatársai számára a mindennapokban, akár nőnap alkalmából is. Felmutatásával a partnereknél különböző mértékű kedvezmények vehetők igénybe, melyek között megtalálható ruha-, öltöny- és cipőbolt, étterem és kávézó, szépségápolással és sporttal kapcsolatos szolgáltatások. is. Néhány webshop esetében online vásárláskor is érvényesíthető a kedvezmény. Részletek.

VI. egy sima – egy fordított - Felhívás kortárs dráma(részlet) fordításra

A Debreceni Egyetemi Színház műfordítói pályázatot hirdet bármely európai nyelvből, szabadon választott kortárs, az utóbbi harminc évben megjelent dráma szövegrészlet fordítására. Pályázni csak olyan drámaszöveg fordítással lehet, amelynek eredetijét már játszották színházban, akár felolvasó színházi formában is. Részletek.

Egészségmegőrző gerincjóga

A DEAC szabadidősport szakosztály egészségmegőrzési célú gerincjóga órákat szervez az egyetemi campusokon. Jelentkezni a mag.zoltan@unideb.hu email címen lehet.


SPORT

Futsal

Miután a DEAC férfi futsalcsapata a negyedik helyen végzett az NB I alapszakaszában, bejutott a felsőházba. A legjobb hat között a DEAC hazai pályán kezd, a Nyíregyháza gárdája látogat március 9-én, hétfőn 18 órától a DESOK-ba. A felek mindkét találkozásuk alkalmával kiegyenlített csatát vívtak, Nyíregyházán és Debrecenben is 3-3-as döntetlennel zárult az összecsapásuk.

Az utolsó előtti, 20. fordulóval folytatódik a női futsal NB I küzdelemsorozata. Március 7-én, szombaton 15 órától a második helyezett TFSE csapata látogat az éllovas DEAC otthonába, a DESOK-ba. Kétszer is megmérkőztek már az egyletek, előbb 5-2-re, majd 1-0-ra nyertek Quirikó Vivien tanítványai a pestiek ellen.

Jégkorong

Az OB1-ben megszerzett ezüstérem után az Erste Liga rájátszása vár a DEAC jégkorongcsapatára. A fekete-fehérek ellenfele a DVTK Jegesmedvék egylete lesz a negyeddöntőben, ahol négy győzelemre lesz szükség a továbbjutáshoz. A párharc március 10-én, kedden 18:30-kor kezdődik a Debreceni Jégcsarnokban, majd másnap, március 11-én 18:30-tól szintén a fekete-fehérek otthonában folytatódik.

Kézilabda

A DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnokban, Veszprémben vizitál március 7-én, szombaton 18 órától DEAC kézilabdacsapata. Az NBI/B 20. fordulóját megelőzően Mándi Norbert tanítványai az ötödikek a tabellán, a Veszprém Kézilabda Kft. az utolsó, 16. helyen áll. Októberben, a DESOK-ban 33-22-re nyertek a debreceniek a Veszprém ellen.

Kosárlabda

A válogatottszünet után ismét csatába indulnak az NB I. A-ban szereplő kosárcsapatok: a DEAC az NKA Universitas Pécs vendégeként lép pályára a 21. fordulóban, március 7-én, szombaton 18 órától. Legutóbb február 14-én vívtak bajnokit a gárdák, akkor a Debrecen 93-80-ra verte a Kecskemétet, a pécsiek 79-75-re nyertek Sopronban.

Labdarúgás

A sereghajtó FC Hatvan csapata látogat a Dóczy utcai sportcampusra az NB III-as pontvadászat 19. fordulójában március 8-án, vasárnap 14 órától. Az Északkeleti csoportban a DEAC jelenleg a negyedik 33 ponttal, a hevesiek a tizenhatodik pozícióban állnak 7 egységgel. Még augusztusban 3-1-re nyertek Urbin Péter tanítványai a Hatvani Népkert Sporttelepen.

Röplabda

Dunaújvárosban, a DKSE ellen vívja soron következő bajnoki összecsapását a DEAC röplabdacsapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszában, március 8-án, vasárnap 17 órától. A debreceniek és a DKSE is 3:0-ra maradt alul az előző körben, előbbi a székesfehérváriaktól, utóbbi a Pénzügyőrtől kapott ki.

Egerbe, az EVSI otthonába látogat a Debreceni Egyetem alakulata a női röplabda NB II Felsőház Kelet középszakaszának következő körében, március 8-án, vasárnap 17:30-tól. A DEAC az élen áll a tabellán, az egriek a hatodikok.


RÓLUNK ÍRTÁK

A legkorszerűbb eszközökkel és technológiákkal dolgozunk – interjú Harsányi Endrével, a Debreceni Egyetem rektorhelyettesével (diplomatszerzek.hu)

A magyar agrárium csak akkor tudja megőrizni és növelni versenyképességét, ha alkalmazza a digitális technológiákat. Ehhez viszont olyan szakemberekre van szükség, akik az új technológiákat is kellő szaktudással kezelik, a begyűjtött adatok feldolgozása mellett képesek a digitális információkat a gyakorlatban hasznosítani” – fogalmazott Harsányi Endre, a Debreceni Egyetem agrár- és élelmiszer-tudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese az UNIside-nak adott interjújában. Részletek.

Debreceni Kardiológiai Napok: középpontban az új gyógyszerek és a robotika (pharmindex-online.hu)

Az érelmeszesedés és a szívelégtelenség legújabb gyógyszeres terápiái, a cukorbetegség kezelésében használt készítmények kardiológiai alkalmazása, valamint a robotika és a mesterséges intelligencia jövőformáló szerepe is szóba kerül a 31. Debreceni Kardiológiai Napokon. Részletek.

Új irányelvek és terápiás lehetőségek az allergológiában (medicalonline.hu)

A leggyakoribb allergiás és immunológiai betegségek korszerű terápiás és diagnosztikai lehetőségeit, valamint a legújabb hazai és nemzetközi irányelveit vitatták meg az idei Regionális Bőrgyógyászati és Allergológiai Fórum résztvevői. A kétnapos szakmai programot 21. alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bőrgyógyászati Klinika. Részletek.

Paprika nemesítésének elképesztő eredményei (agroforum.hu)

Egy, a Debreceni Egyetemen folytatott kutatás szerint az érett, pritamin típusú paprika fajták tartalmazzák a legtöbb C-vitamint. A második helyen pedig a kápia típusú paprikák végeztek a kísérletekben. Mindemellett számos formában fogyasztható, akár frissen, szárítva fűszerként, vagy különböző szószok alakjában. A paprika csípősségét okozó kapszaicin amellett, hogy megfűszerezi az ételeket, gyulladáscsökkentő és emésztést fokozó hatású. Részletek.

Vranyecz Artúr: Az operabeavatónak csak nyertesei vannak (papageno.hu)

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának magánének szakos hallgatói különleges körülmények között vizsgáztak: az operajátszás rejtelmeit A varázsfuvolának köszönhetően egyszerre ismerhették meg a nézők és a játszók. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XXVII. évf. 9. szám | 2026. március 5.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: Debreceni Egyetem M. Tóth Ildikó Sajtóközpont.

Megjelenés dátuma