DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL XXVI. ÉVF. 4. SZÁM | 2025. január 30.

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XXVI. ÉVF. 4. SZÁM | 2025. január 30.

HÍREK
Sikeres volt a keresztféléves felvételi

Tovább növelte hallgatói létszámát a Debreceni Egyetem, a tavalyi keresztféléves eljáráshoz képest is többen nyertek felvételt az intézménybe: februártól több mint négyszázan folytathatják tanulmányaikat a DE által meghirdetett szakokon. A mostani eljárásban is a Gazdaságtudományi Kar képzéseire jutottak be a legtöbben.

Összefogással az élelmiszerbiztonságért

A DE szakemberei is részt vesznek abban az európai kutatási és innovációs projektben, melyben azt vizsgálják, hogy az éghajlatváltozás milyen hatással van az egészségre káros mikotoxinok megjelenésére például búzában és kukoricában. A részvételre az egyetem és a Nébih közös kutatásai teremtették meg a lehetőséget.

Bemutatkozott a tudományos utánpótlás

Kutatási programjaikat és eddig elért eredményeiket ismertették az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program egyetemi nyertesei. A DE Tudományos Igazgatósága hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia DAB székházában rendezett konferenciát, ahol négy szekcióban harminc előadás hangzott el.

Tíz éves a kardiológiai rehabilitációs osztály

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikájának rehabilitációs osztályán 2015 januárja óta segítik a szívműtéten, valamint infarktuson átesett betegek teljes felépülését. Az évforduló kapcsán pénteken a kardiológiai rehabilitáció történetéről, kihívásairól tartottak tudományos ülést a klinikán.

Bács Zoltán marad az NDHSZ alelnöke

Tisztújító küldöttgyűlést tartott a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség, amelyen a küldöttek újra a köztestület alelnökévé választották a MEFS delegáltjaként Bács Zoltánt. A Debreceni Egyetem kancellárja 2019 óta tölti be a pozíciót, megbízatása a mostani szavazás értelmében újabb négy évre szól.

Sporttudományi bizottság élén a DESKI vezetője

A Magyar Rektori Konferencia egyik legfiatalabb bizottságának élére választották Balogh Lászlót, a DE Sporttudományi Koordinációs Intézetének vezetőjét. Az MRK Sporttudományi Bizottságának küldetése a tudomány, az egyetemek és a sportpiac összekapcsolása, szakok felülvizsgálata is.

DEDM: éves teljesítményeket díjaztak

A Gazdaságtudományi Kar és a Rektori-Kancellári Kabinet dolgozói nyerték az aranyérmeket a DE Dolgozói Mozgásprogramjának éves összesítésében. Az egyetemi program évértékelő ünnepségén amellett, hogy díjazták a legaktívabb szervezeti egységeit, bemutatták a DEDM új nagyköveteit is.


PROGRAMAJÁNLÓ

KLTE Baráti Kör előadás-sorozata

A Kossuth Lajos Tudományegyetem Baráti Köre Egyesület következő rendezvényén Barta Zoltán, a TTK Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék egyetemi tanára tart előadást január 30-án, csütörtökön 17 órától Utódgondozás a nagyfejű csajkónál: számoktól bogarakon keresztül a molekulákig címmel a Matematikai Intézet M426 termében. Részletek.

IK-diplomaosztó

Az Informatikai Kar január 31-én, pénteken 10 órától rendezi meg diplomaosztó ünnepségét a Főépület Díszudvarán. A Multimédia és E-learning Technikai Központ révén az oklevélátadót élőben nyomon követhetik. Részletek.

Elméleti Galéria

Január 31-ig látható a Maksai János festőművész 70. - Válogatás a műteremből című kiállítás az Elméleti Galériában (Nagyerdei krt 98.). Részletek.

DExpo Siófokon

Bemutatja képzési kínálatát a Debreceni Egyetem Siófokon február 4-én, kedden 10 órától. A beiskolázási rendezvény látogatói a Kálmán Imre Művelődési Központban (Siófok Fő tér 2.) megismerhetik a karokat, szakokat, a hallgatói szolgáltatásokat, valamint a sport- és ösztöndíjprogramokat is. Részletek.

MK-diplomaosztó

A Műszaki Kar végzős hallgatói február 6-án, csütörtökön 10 és 13 órától vehetik át diplomájukat a Főépület Díszudvarán. Az ünnepséget a Multimédia és E-learning Technikai Központ élőben közvetíti. Részletek.

BTK-diplomaosztó

A Bölcsészettudományi Kar február 7-én, pénteken 11 órától tartja diplomaosztóját a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán. Az ünnepséget a Multimédia és E-learning Technikai Központ élőben közvetíti. Részletek.

IEEE 2025 konferencia

Innováció a mérnökképzésben címmel kétnapos nemzetközi konferenciát rendeznek Debrecenben február 7-8-án. Az angol nyelvű tanácskozást a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara, valamint az MTA Mérnöki Bizottsága szervezi a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulója alkalmából. A program célja a mérnökképzés színvonalának emelése innovatív megközelítésekkel és interdiszciplináris együttműködésekkel. Az IEE 2025 konferencián a kapcsolódó tudományágak hazai és külföldi oktatói, kutatói és iparági szakemberek vesznek részt a DAB Székházban. Részletek.

ETK-diplomaosztó

Az Egészségtudományi Kar február 7-én, pénteken 16 órától rendezi meg diplomaosztóját. Az ünnepséget a Multimédia és E-learning Technikai Központ élőben közvetíti. Részletek.


KÉPGALÉRIÁK

EKÖP - bemutatkozott a tudományos utánpótlás a DAB Székházban

TTK nyílt nap - rendhagyó helyszínen, a Fórumban várták a fiatalokat

First Lego League - robotverseny gyerekeknek a Műszaki Karon

Aladdin - dupla telt házas családi előadás az oDEon Színházban


FELHÍVÁSOK, TÁJÉKOZTATÓK

Teljeskörű látogatási tilalom a Klinikai Központban

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Nagyerdei, Kenézy Gyula és Gróf Tisza István Campusainak valamennyi betegellátó egységében teljeskörű látogatási tilalmat vezetnek be. A rendelkezés január 31-től, péntektől visszavonásig érvényes. Részletek.

Kötelező maszkhasználat a Klinikai Központban

Kötelező maszkot viselni a Debreceni Egyetem Klinikai Központ valamennyi betegellátó és diagnosztikai egységében január 6-tól, hétfőtől. A rendelkezés visszavonásig érvényes. Részletek.

Unipass-kedvezmény a Game of Rooms-ban

Szabadulj ki a mindennapokból! – ajánlja a Szent Anna utca 31. alatt található új UniPass-partner, a Game of Rooms Szabadulószoba, ahol jelenleg két pálya közül lehet választani és egyszerre 2-6 fő részére 15 százalék kedvezmény vehető igénybe az UniPass-kártya felmutatásával. Részletek.

Egészségmegőrző gerincjóga

A DEAC szabadidősport szakosztály egészségmegőrzési célú gerincjóga órákat szervez az egyetemi campusokon. Jelentkezni a mag.zoltan@unideb.hu email címen lehet.


Sport

Jégkorong

Kiemelt fontosságú hétvége előtt áll a Debreceni Egyetem hokicsapata, az Officium Magyar Kupa Final Four-ban szerepel a Tüskecsarnokban. A fekete-fehérek január 31-én, pénteken 16 órakor játsszák az elődöntőt a Ferencvárossal. A meccs eredményének függvényében alakul a másnapi programjuk. Amennyiben továbbjut Vaszjunyin Artyom alakulata, akkor a fináléban lesz érdekelt február 1-jén, szombaton 19 órától a Hydro Fehérvár AV19–Budapest Jégkorong Akadémia HC elődöntő győztese ellen. Vesztes pénteki mérkőzés esetén 15:30-tól játssza az bronzmeccset a DEAC.

Kosárlabda

Férfi kosárlabdázóink néhány napon belül két összecsapást vívnak az NB I A-ban, mindkettőt az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Előbb január 31-én, pénteken 18:30-kor az Egis Körmenddel játszik a Debrecen, majd február 4-én, kedden ugyancsak 18:30-tól, a Sopronnal.

Futsal

A női első osztályú futsalbajnokság a 15. fordulójához érkezik. Az éllovas Debreceni EAC február 1-jén, szombaton hazai környezetben folytathatja menetelését, 15 órakor a DVTK-Vénusz együttesét látja vendégül a DESOK-ban.

Röplabda

Az NB I Extraliga alapszakaszában újabb találkozó vár az egyetem férfi röplabdázóira. A mieink február 2-án, vasárnap 19 órától a DESOK-ban lépnek pályára, vendégük a Kecskeméti RC lesz. A második helyen állnak a hajdúságiak a női röplabda NB II Kelet pontvadászatában. A lányok a hétvégén Nyíregyházával játszanak idegenben, az összecsapás február 1-jén, szombaton 15 órakor lesz Újfehértón.

Kézilabda

Február 2-án, vasárnap 18 órától lesz érdekelt az NB I/B-ben férfi kézilabdacsapatunk. A bajnokság 16. fordulójában a Rákosmente vendége lesz a DEAC.


RÓLUNK ÍRTÁK

Tizenkét külföldi vendégkutató kapcsolódik be idén a hazai kutatásokba (magyarhirlap.hu)

A magyar kutatócsoportok nemzetközi versenyképességét erősítő akadémiai program támogatásával idén tizenkét nemzetközi hírű vendégprofesszor vehet majd részt a hazai kutatóközpontokban, kutatóintézetekben és felsőoktatási intézményekben működő kutatócsoportok munkájában. A programban Robert Freckletont, a University of Sheffield (Egyesült Királyság) professzorát a Debreceni Egyetem látja vendégül. Részletek.

Digitális ikerben okosodhat tovább az okosautó (vg.hu)

Mivel a projektet vezető Debreceni Egyetem Informatikai Kara rendelkezik level3+ nyílt forráskódú Lexussal, Hajdú András dékán tervei szerint néhány olyan szituációt, amit a digitális ikerben lefuttatnak, megtanítanak ennek a járműnek, így a hipotézist a valóságban is képesek lesznek ellenőrizni. Részletek.

Új felsőoktatási modellt tervez Hajdúszoboszló és a Debreceni Egyetem (weborvos.hu)

Folyik az előkészítő munka, az egyetem szakembereivel közösen alkotják meg az együttműködés tartalmát - adott részletes tájékoztatást közösségi oldalán Czeglédi Gyula polgármester a hajdúszoboszlói campus létesítésének helyzetéről, miután folytatták a megbeszéléseket Bács Zoltánnal, a Debreceni Egyetem kancellárjával. Részletek.

Levelező képzések is indulnak a Debreceni Egyetem Siófok Campusán (sonline.hu)

A Debreceni Egyetem idén szeptemberben indítja Siófok Campusát ahol már levelező képzésekkel is lehet jelentkezni. Az infekciókonkontroll mesterképzési és ápoló alapképzés új lehetőségeket kínál a környékbeli diákok számára, akik munka mellett szeretnék folytatni tanulmányaikat. Részletek.

Szűréssel és oltással a méhnyakrák megelőzéséért (medicalonline.hu)

A méhnyakrák az egyik leggyakoribb nőket érintő daganatos megbetegedés. Magyarországon évente mintegy ezer új méhnyakrákos esetet diagnosztizálnak, pedig a betegség kialakulása szinte teljes mértékben megelőzhető. A rendszeres szűrés és a HPV-oltás fontosságát hangsúlyozzák a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának szakemberei is az idén január 20-a és 26-a között megrendezett Európai Méhnyakrák Megelőzési Héten. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XXVI. évf. 4. szám | 2025. január 30.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: Debreceni Egyetem M. Tóth Ildikó Sajtóközpont.