DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉLXVIII. ÉVF. 41. SZÁM | 2017. OKTÓBER 19. |
HÍREK | |
Egyetemi és főiskolai tanári, valamint tudományos tanácsadói kinevezéseket adott át csütörtökön Szilvássy Zoltán rektor, aki az oktatói pályafutás legnagyobb minőségi változásának nevezete a tanári kinevezést. A Rektori Tanácsteremben a Debreceni Egyetem tizenöt oktatója kapta meg kinevezését, elfoglaltságuk miatt négyen később veszik át az okiratot. |
|
Hiánypótló sporttudományi képzés Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen indul sportanalitikus szakirányú továbbképzés januárban. A kétféléves posztgraduális képzés végén a szakemberek képesek lesznek a legkorszerűbb teljesítménydiagnosztikai módszereket alkalmazni, az adatokat értelmezni, és átadni az edzők számára. |
|
Izgalmas témákkal folytatódik ebben a tanévben a Debreceni Egyetem és a Kossuth Gyakorló tudományos ismeretterjesztő programsorozata. A "Tudós és iskola - tudósiskola" első óráját Csernoch László tudományos rektorhelyettes, az ÁOK Élettani Intézet igazgatója tartotta Optikai kalandozások az izmok belsejében címmel. |
|
Különleges hangversennyel köszöntötték a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának leköszönő dékánját kollégái, egykori növendékei és a jelenlegi hallgatók. A Liszt teremben tartott ünnepi rendezvényen Szilvássy Zoltán rektor Pro Universitate-díjat adott át Duffek Mihálynak. A kart október elsejétől Lakatos Péter irányítja. |
|
Hét sportágban mérik össze tudásukat a hallgatók idén a Debreceni Egyetemi Kupán. A versenysorozatot a kispályás labdarúgó torna nyitotta a múlt héten, amelyre hat csapat nevezett. Az Őszi Egyetemi Futónapnak nem kedvezett az esős időjárás, ennek ellenére mintegy ötvenen álltak rajthoz. |
Programajánló |
Szakmai konferencia A legújabb ortopédiai eljárásokkal ismerkedhetnek meg a szakemberek október 20-án, pénteken 9 órai kezdettel a Kenézy Villában rendezett konferencián, amelyet közösen szervez a Debreceni Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem és a Kereken-Pálya Kft. |
Tudományos konferencia "Diplomata írók, író diplomaták" címmel rendez tudományos konferenciát a Debreceni Egyetem Néderlandisztika Tanszéke október 20-án, pénteken 9.45-től az MTA DAB Székházban (Debrecen, Thomas Mann u. 49.). |
Hang-játék-zene Folytatódik a Zeneművészeti Kar ismeretterjesztő hangverseny-sorozata. A soron következő előadáson a Varázsfuvolából adnak elő részleteket az Ének Tanszék hallgatói, zongorán közreműködik: Boda Balázs. A koncertet október 20-án, pénteken, valamint október 25-én, szerdán 13.30-tól és 14.45-tól rendezik a Zeneművészeti Kar Liszt termében (Debrecen, Nagyerdei krt. 82.). |
Szenior Egyetem "A Debreceni Egyetem szerepe a közép-európai tudáshálózat fejlesztésében" címmel Szilvássy Zoltán rektor tart előadást a Szenior Egyetemen október 20-án, pénteken 16 órától a Főépület Aulájában (Debrecen, Egyetem tér 1.). |
Könyvbemutató az Orosz Központban Jurij Poljakov kortárs orosz író, drámaíró, forgatókönyvíró, a Lityeraturnaja Gazeta főszerkesztője lesz a Debreceni Egyetem Orosz Központjának (Debrecen, Dóczy József u. 5.) vendége október 20-án, pénteken 18 órától. Az író Demagrád című könyvéről a szerzővel Goretity József, a kötet fordítója beszélget. |
Ismeretterjesztő előadás "Korszerű orosz atomerőművek - A VVER nyomott vizes technológia fejlődése, biztonsági megoldásai és referenciái" címmel tart eladást Alekszandr Zsukov, az orosz Nemzeti Atomenergetikai Egyetem obnyinszki kihelyezett kar reaktortervezési szakának docense október 24-én, kedden 11 órakor a Főépület Aulájában (Debrecen, Egyetem tér 1.). |
Nemzetközi Open Access Hét A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára idén két rendezvénnyel is csatlakozik a Nemzetközi Open Access Hét nevű programsorozathoz. Október 24-én, kedden 14 órától a Kenézy Élettudományi Könyvtárban, október 26-án, csütörtökön 14 órától pedig a MÉK "A" épület X. előadójában várják előadásokkal a téma iránt érdeklődőket. A programra regisztrálni a http://www.open-access.hu/hu/hir/20171025_nemzetkozi-open-access-het oldalon lehet. |
Szoboravató ünnepség Új helyen, a Debreceni Egyetem Nagyerdei körúti campusán, a Kenézy villa mögötti területen avatják újra Segner János András orvos-fizikus mellszobrát, Mikus Sándor Kossuth-díjas szobrászművész alkotását. Az ünnepség október 25-én, szerdán 10 órakor kezdődik. |
Komparatisztikai Műhely "Jezsuitaellenes argumentáció kora újkori nyomtatványainkban" címmel Szolnoki Zsolt tart előadást a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Komparatisztikai Műhelyének programjában október 25-én, szerdán 15 órától a Főépület 303. termében (Debrecen, Egyetem tér 1.). |
MCE Controlling Konferencia 2017 "Digitalizáció és a 3K - kommunikáció, kooperáció, koordináció" címmel rendez szakmai konferenciát a Menedzsment és Controlling Egyesület és a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara október 26-án, csütörtökön 9.30-tól a Böszörményi úti campuson. |
Előadás a költségvetésről "Költségvetés és gazdasági növekedés" címmel Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke tart előadást a Magyar Közgazdasági Társaság Debreceni Ifjúsági Bizottsága szervezésében október 26-án, csütörtökön 16 órától a Gazdaságtudományi Kar TVK Tanácstermében a Böszörményi úti campuson. |
Universitas - Debrecen hangversenysorozat Mozart: Varázsfuvola című operájának keresztmetszetét hallhatja a közönség október 26-án, csütörtökön 19 órától a Zeneművészeti Kar Liszt termében (Debrecen, Nagyerdei krt. 82.). |
Világjáró Klub Folytatódnak a Világjáró Klub programjai a Debreceni Egyetem Klinikai Központ, valamint a Közművelődési Titkárság és Szervezési Iroda rendezésében. Nagy Attila "A szabadkőműves London" címmel tart előadást október 24-én, kedden 18 órától a Belgyógyászati Intézet A épület ( I. sz. Belklinika) tantermében. |
Képzőművészeti kiállítás a GYFK-n "Festek, tehát gondolkodom, gondolkodom, tehát festek" címmel Rácz Imre és Buka László festőművész-tanárok alkotásaiból nyílik kiállítás a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán október 25-én, szerdán 16 órakor a Parafagalériában (Hajdúböszörmény, Désány István 1-9.). A megnyitót követően műhelytitkokról lehet beszélgetni az alkotókkal. |
Videók |
Felhívások |
Konferencia felhívás
A Debreceni Egyetem és a Magyar Rektori Konferencia "A hallgatói mobilitás stratégiai jelentősége a felsőoktatás nemzetközivé válásában" címmel konferenciát szervez 2017. november 17-én, pénteken 10 órától a Debreceni Egyetem Főépület Aulájában (Debrecen, Egyetem tér 1.). A konferencia célja, hogy teret biztosítson a legfrissebb kutatási eredmények megismerésére. Szándékaik között szerepel egy olyan közös platform kialakítása, amely a tudományos eredmények bemutatása mellett a magas színvonalú szakmai párbeszédeknek is színteret biztosít. A szervezők várják az előadók jelentkezését 2017. október 20-án, pénteken 12 óráig a http://regisztracio.unideb.hu/mrk1 oldalon. Kérdés esetén a konferencia2017@unideb.hu címen lehet érdeklődni. |
Felkérés művek kiállítására
A Kossuth Lajos Tudományegyetem Baráti Köre 2017. november 4-24. között az Élettudományi Galériában rendezi meg a IX. Egyetemi Képzőművészeti Tárlatot, amelyre az egyetem polgáraitól kérik a szervezők a kiállítandó művek felajánlását. A jelentkezéseket a kltebaratikore@gmail.com címen várják október 20-ig. A legértékesebb műveket szakmai zsűri díjazza. |
Életmódfejlesztési Klub Tagsági Díj tájékoztató
Több szolgáltatást is - fitnessterem, egyetemi sportlétesítmények - kedvezményesen vehet igénybe, valamint akciósan vásárolhat sporteseményekre jegyeket és belépőket az egyetemen az, aki belép az Életmódfejlesztési Klubba, és befizeti a tagsági díjat. A szolgáltatások listája folyamatosan bővül, részletes tájékoztatás a http://sportsci.unideb.hu/eletmod és a http://www.facebook.com/unidebsport oldalakon érhető el. |
Sport |
Labdarúgás
A listavezető DEAC II. a megye II. déli csoportjában a Konyár együttesét fogadja. A 10. forduló mérkőzését szombaton 13:30-tól rendezik az egyetemi sporttelep műfüves pályáján.
Az NB III rutinos résztvevőjéhez, a Nyírbátorhoz látogat a DEAC. A meccs szombaton 14:30-kor kezdődik a nyírbátori sporttelepen.
A megye I-es bajnokság hétvégi fordulójában a DASE Tégláson játszik. A találkozót vasárnap 13:30-tól rendezik. |
KosárlabdaA DEAC NB I-es férfi kosárlabdacsapata az első négy forduló után ötvenszázalékos mérleggel 7. a tabellán. Berényi Sándor együttese szombaton 18 órától Budapesten, a MAFC ellen játssza következő mérkőzését.
A DEAC női kosarasainak a TFSE lesz a következő ellenfele az amatőr NB piros csoportjában, pénteken 18:45-től Budapesten. |
KézilabdaA DEAC férfi kézilabdacsapata az NB 1/B keleti csoportjának következő fordulójában szombaton idegenben, a Törökszentmiklósi Székács csapata ellen lép pályára. A meccs 16 órakor kezdődik. |
FutsalA férfi futsal NB 1 következő fordulójában a DEAC a jelenlegi listavezető, a berettyóújfalui Mezei-Vill FC csapatát fogadja pénteken 17:30-tól a DESOK-ban.
A DEAC NB 2-es női futsalcsapata vasárnap 19 órától hazai pályán, a Szolnok ellen játszik. |
FloorballA DEAC floorballcsapata a hétvégén a Phoenix Fireball SE vendége lesz. A találkozó szombaton 13:30-kor kezdődik Törökbálinton. |
RöplabdaA DEAC NB I-es férfi röplabdacsapata vasárnap itthon fogadja a Dunaújváros gárdáját. A meccset a DESOK-ban rendezik, 13 órától. |
Rólunk írták |
Hiánypótló sporttudományi képzés indul Debrecenben (Magyaridok.hu)Az intézmény eredményességének, önfenntartó képességének javítását célzó program kezdődik a Debreceni Egyetemen (DE): a Debrecen Venture Catapult Program című projektre csaknem 3,7 milliárd forint európai uniós, illetve hazai költségvetési forrást nyert a DE az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében - közölte a program szakmai vezetője az MTI-vel. Részletek. |
Tovább erősítik Debrecenben a város, a cégek és az egyetem kapcsolatát - fotók, videó (Debrecen TV)Az Ipar napjai Debrecenben nevű rendezvényen a részvevők megismerhették a műszaki kar képzését és a város gazdaságfejlesztési stratégiáját. Részletek. |
400 kilogramm terhelés alatt reccsent szét a Debreceni Egyetem tésztahídja – videóval (Dehir.hu)Több mint 400 kilogramm terhelés alatt reccsent szét a Debreceni Egyetem TörDelő elnevezésű tésztahíd-építő versenyének nyertes darabja. A hallgatók a készítéshez csak boltban kapható száraztésztát és ragasztót használhatnak. A játékos versenyen a leendő építőmérnökök a gyakorlatban is kipróbálhatják a tanórákon hallottakat, ugyanakkor a csapatmunkát is elsajátíthatják. Részletek. |
Húsbavágó kérdés: Ki lopta el Dubemünk kajáját? (Parameter.sk)Amikor nyáron megjelent a Debreceni Egyetem hallgatóinak slágere, a Búzadara, már akkor sejteni lehetett, hogy sokat fogunk még hallani róluk. Az idő aztán bebizonyította, hogy jogosan feltételeztük ezt róluk, mivel a srácok azóta kijöttek egy új szerzeménnyel, a Gulyással, sőt, még a Szigeten is felléptek. Részletek. |
Kezdődik az 5. Debreceni Egyetemi Színjátszó Találkozó (FM 90 Campus Rádió)Díjnyertes előadásokkal, angol és olasz nyelvű darabokkal vár mindenkit az 5. Debreceni Egyetemi Színjátszó Találkozó, amely egészen szombatig tart a város több pontján. Részletek. |
A Debreceni Egyetem Hírlevele XVIII. évf. 41. szám | 2017. OKTÓBER 19.A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda. |