A Debreceni Egyetem és Debrecen Megyei Jogú Város Közművelődési Vegyesbizottságának felhívása

Olyan közművelődési programok támogatására írt ki pályázati felhívást a vegyesbizottság, amelyek a Debreceni Egyetem és Debrecen városa szempontjából egyaránt jelentős értékűek és közérdeklődésre tartanak számot.

Olyan pályázók jelentkezését várjuk, akiknek programjában, alkotásaiban az Egyetem közművelődési szervei, öntevékeny csoportjai, az Egyetem polgárai vesznek részt, akiknek alkotása, produkciója vagy programja Debrecenbe vonzza a látogatókat, illetve felmutatja a debreceni kulturális értékeket Magyarországon és külföldön.

A pályázati támogatás odaítélésének kiemelt szempontja a magas szakmai nívó és az igényes kivitelezés.

A pályázatot az e célra rendszeresített űrlapon lehet benyújtani a kötelező mellékletekkel a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán (4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 82.). Az odaítélt és átutalt támogatás felhasználásáról a pályázó köteles pénzügyi és szakmai beszámolót készíteni. Annak a pályázónak, aki 2021. december 31-ig nem nyújtotta be beszámolóját a támogatott program megvalósulásáról, annak a Vegyesbizottság nem fogadja esetleges újabb, 2022-ben benyújtott pályázatát.

A felhívás és a pályázati adatlap letölthető a következő weboldalról: www.music.unideb.hu, a magyar nyelvű főoldal „Pályázatok, ösztöndíj lehetőségek” menüpontjáról.

Kérjük a pályázat teljes anyagát kinyomtatva és elektronikus úton is eljuttatni a Zeneművészeti Kar Dékáni Hivatalába a music@music.unideb.hu e-mail címre.

Benyújtási határidő: 2022. május 26. 14:00 óra

Debrecen, 2022. 05. 09.
Dr. Duffek Mihály
a Vegyesbizottság társelnöke

Közzététel dátuma
Letölthető dokumentumok

Események

A Lippai Balázs Roma Szakkollégium szervezésében a Péli Tamás kulturális est keretében mutatják be a Sors/Képek Roma életutak dokumentumfilmen című kötetet.

Öt művészeti iskola összefogásában viszik színre napjaink egyik legnépszerűbb musicaljét, a Cabaret-t az oDEon egyetemi színházban. A közönségnek áprilisban két alkalommal is különleges élményben lehet része, hiszen pár napon belül két alkalommal is bemutatják a darabot. 

A Debreceni Egyetem Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központja, Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ a Lelkierő Egyesülettel közösen rendezi meg 2024. április 20-án a 9. Családi Jégkarnevált az egyetemi dolgozók és gyermekei részére a Debreceni Jégcsarnokban.