Debrecen University Symposium

Felhívás pályázat benyújtására a konferenciasorozat tizedik, 2022. évi szimpóziuma megrendezésének elnyerésére.

A Debreceni Egyetem ezzel a szimpóziummal olyan konferencia sorozatot kíván rendszeresen megrendezni, amely az évek során az egyetem és a város tudományos hírnevét és elismertségét folyamatosan növeli, bekerül az elismert és számon tartott nemzetközi tudományos rendezvények sorába, alkalmas kiemelkedő szakmai tekintélyt elérő professzoraink évfordulós vagy egyéb alkalmakból történő elismerésére.

A Szimpózium évente, változó témakörökkel kerül megrendezésre, tizedik alkalommal 2022 nyarán vagy őszén. A Szimpózium témakörét és szervezőjét/elnökét a Tudományos Tanács belső pályázattal választja ki az alábbiak alapján:

A téma a nemzetközi tudományos kutatás intenzíven művelt, a Debreceni Egyetem kutatási fókuszterületeinek és doktori iskoláinak valamelyikéhez kapcsolódó területéről kerüljön ki,

Elnöke a hazai és nemzetközi tudományos élet elismert szereplője, az adott kutatási témakör egyik meghatározó személyisége,

A Szimpózium előadói között várhatóan képviselve lesznek a témakör nemzetközileg legelismertebb kutatói,

Várható, hogy az aktív résztvevők száma eléri a 100 főt.

A maximum 2 napos Szimpózium szervezésnek költségeire az egyetem lehetőségeihez mérten alaptámogatást biztosít. Ehhez a szervezők a pályázatukban ismertetett módon annyi támogatást kell szerezzenek vagy bevételt hozzanak, hogy a teljes költség, beleértve a meghívott előadók és résztvevők színvonalas ellátását, biztosított legyen.

A pályázatot, amely tartalmazza a szimpózium előzetes programját és költségvetését is, 2022. április 29-ig lehet benyújtani a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságára (tudomany@unideb.hu).

Dr. Szilvássy Zoltán s.k.

egyetemi tanár, rektor

Közzététel dátuma

Események

Ebben az évben is megrendezi a felvételi döntés, pályaválasztás előtt álló középiskolások számára beiskolázási nyílt napjait a Debreceni Egyetem. Szolnokon január 8-án, szombaton számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az intézmény nyújtotta lehetőségekkel.

A Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói január 17-én, pénteken 9 és 12 órától vehetik át diplomájukat a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán.