A DEAC nyerte a házi derbit

Péntek délután a vármegyei U19-es bajnokságban szereplő csapataink egymás ellen léptek pályára.

A szezon egyik legjobban várt párharcára került sor a 3. forduló pénteki játéknapján, ugyanis a DASE és a DEAC ifistái feszültek egymásnak. A találkozóra ezúttal a Sportcampus centerpályáján került sor, közvetlenül az érem-és díjátadó után.

DASE lehetőséggel indult a mérkőzés, a labda viszont nem került a vonalon túlra. Ezt követően Dobos Attila legénysége vette át a játék irányítását, vezetett több támadást, ám a befejezéseknél sorra rossz döntések születtek. Sáfár Péter tanítványai is próbálkoztak, ám az első félidőben egyik oldalon sem zördültek meg a hálók.

Fordulás után megint a DASE kezdett jobban, ám az idő előrehaladtával ismét a DEAC került fölénybe, ez pedig helyzetekben is megmutatkozott. A 63. percben megszületett a derbi első találata, Tar Kristóf vette be Birta Miklós kapuját. Tíz minutum elteltével ismét a Dobos-tanítványok örülhettek, Puskás Patrik duplázta meg az előnyt. A mérkőzés hajrájában szépíthettek volna a Sáfár-legények, ám a gólok számában már nem történt változás, így a DEAC nyerte a házi párharcot.

Vármegyei I. osztályú U-19 3. forduló

DASE – DEAC: 0-2 (0-0)

DASE: Birta – Tóth Zs., Kristóf, Huszti, Balogh, Bíró (Harsányi 76’), Fazekas (Lakatos 77’), Nagy L. (Ivánka 63’), Dobi, Villás (Horváth 70’), Bikki

Edző: Sáfár Péter

DEAC: Lós – Folytán (Miskolci 46’), Papp G., Pelyvás-Ferenczik (Tömöri 46’), Molnár G., Sámi (Hatvani 46’), Drága (Puskás 46’), Csubák (Szabó 46’), Balogh (Balmaz 46’), Majtényi, Tar

Edző: Dobos Attila

Gólszerzők: Tar 63’, Puskás 73’

Sáfár Péter: Jól kezdtünk, a mérkőzés elején előttünk adódott egy hatalmas helyzet, ám ahogy telt az idő, ellenfelünk átvette a játék irányítását. Szünetben próbáltuk rendezni a sorokat, felhívtam a figyelmet, miben kellene változtatnunk. A második félidő elején jól is játszottunk, mi domináltunk, ám ismét fölénybe került a DEAC és kihasználva védelmi hibáinkat kétszer bevette a kapunkat. Dolgozunk tovább, javítjuk hibáinkat, következő héten két mérkőzés vár ránk. Gratulálok a DEAC csapatának!

Dobos Attila: A mérkőzés elején még akadozott a gépezet, ám fokozatosan lendültünk játékba, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, de az első félidőben nem tudtuk bevenni a kaput. Szerettem volna mindenkinek megadni a játéklehetőséget, ezért szünetben minden cserelehetőséget kihasználtam. A második félidőben jól játszottunk, fölényünket gólokra váltottuk és megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot. Gratulálok a srácoknak a győzelemhez, köszönjük a vezetőknek, hogy a centerpályán játszhattunk.

The post A DEAC nyerte a házi derbit appeared first on DEAC.