Csúnya lett a vége

U19-es csapatunk nem tudta megnehezíteni a városi rivális, DSI-Debrecen dolgát, kilencgólos vereséggel zárta a vasárnapi derbit.

Ellentétes előjellel várták a felek a vasárnap délelőtti összecsapást, fiataljaink vereséggel, riválisunk pedig győzelemmel hangolódott a derbire. Izgalmas, kiélezett mérkőzésre számítottunk, de csalódnunk kellett.

Alig kezdődött el a találkozó, mikor nem mindennapi eset történt: az egyik asszisztens jelezte a vezetőbírónak, neki sürgős dolga van az illemhelyen, így távozott, a játék viszont folytatódott. Ennek lett is következménye, ugyanis az 5. percben partjelző hiányában egy méterest lest engedett el a spori, és már vezetett is a sportiskola, majd ugyanilyen szituációból egy minutum elteltével megduplázta előnyét. Puskás Balázs még visszahozta csapatunkat a meccsbe, de ezzel fiataljaink el is lőtték összes puskaporukat. A folytatásban a vendégek átvették a játék irányítását, míg a mieink eléggé enerváltan futballoztak, ez meg is bosszulta magát, a 27. percben ismét betalált riválisunk. Próbálkoztak a Köstner-tanítványok, eljutottak helyzetekig is, de játékukban ma nem volt benne a gól.

A második félidő elején szinte el is dőlt a mérkőzés, a 47. percben újabb gólt jegyezhettek a sportiskolások. Három minutum elteltével a szinte biztosra változott, a vendégek ötödjére mattolták védelmünket. Teljesen szétesett csapatunk, saját térfélen sok labdát eladtak a fiúk, ezzel helyzetbe hozták ellenfelüket. A városi rivális pedig élt is a kínálkozó lehetőséggel, a tovább nyitotta az ollót, a mérkőzés végéig még négyszer vették be a kapunkat és 9-1-es győzelemmel távoztak a Sportcampusból.

MLSZ Regionális U19 Délkelet “B” csoport 5. forduló

DEAC – DSI-Debrecen: 1-9 (1-3)

DEAC: Osztotics (Bodnár 63’) – Kiss M., Tóth S., Farkas (Juscsák 46’), Kovács M., Puskás, Kerezsi, Pál, Virág (Almási 46’), Mozga (Nagy-Pál 63’), Szathmári (Schneider 25’)

Vezetőedző: Köstner Tamás

Gólszerző: Puskás 11’

Köstner Tamás: Kereshetném a kifogásokat, hogy kényszerből felforgatott összeállításban léptünk pályára, lesgólokat kaptunk, de semmivel nem lehet magyarázni ezt a csúfos vereséget. Ilyen hozzáállással nem lehet pályára lépni. Erőtlenül, elképzelés nélkül futballoztunk, rengeteg labdát veszítettünk saját térfelünkön, védekezési hibákat vétettünk. Szünetben felhívtam a fiúk figyelmét, hogy legyünk türelmesek, járassuk a labdát, használjuk a széleket, de mindent középen erőltettünk, ezt pedig könnyedén hatástalanították. Ellenfelünk játékban és akaratban is fölénk nőtt, a második félidőben minden kaput eltaláló lövésükből gól született, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

The post Csúnya lett a vége appeared first on DEAC.