A Debreceni Egyetem alakulata a szünetig négygólos előnyre tett szert az Aramis gárdájával vívott bajnokin.
A veretlenségi sorozat folytatásához le kellett zárni a nyeretlenségit. Erre a képzavarra rögtön magyarázatot is adunk: a DEAC férfi futsalcsapata hétfőn az NB I alsóházában zsinórban ötödik olyan meccsére készült, amelyen pontot vagy pontokat szerez. Gárdánk jó szériája az Aramis ellen folytatódhatott a DESOK-ban. És elérkeztünk a nyeretlenséghez, hiszen a játékosaink ebben az idényben eddig mindig kikaptak a budaörsiekkel vívott meccseken.

Az első félidő után úgy tűnt, hogy megtörik a jég, vagyis végre összejön a diadal az Aramis ellen. A vezetést az ötödik percben szereztük meg, ekkor Balázsi Attila labdát szerzett, majd Krajnyák Zsolthoz passzolt, ő pedig távolról kilőtte a jobb alsó sarkot. Krajnyák mostanság elkapta a fonalat, ugyanis áprilisban a Rubeola és az MFA kapuját is bevette. Nem sokkal később egy szép figura végén az i-re a pontot Faragó Lajos tette fel. Érdekesség, hogy egyik kulcsemberünk ma lett 30 éves, vagyis a születésnapját ezzel a találattal tette még emlékezetesebbé. A nyolcadik minutumban Vass Ottó lába sült el, a bombája eléggé meglepte az Aramis kapusát, aki a kezét sem tudta nagyon felemelni. A félidő derekán a vendégek trénere a komoly különbség miatt időt kért. A rövid megbeszélés után akadtak ugyan lehetőségei az ellenfelünknek, ám Faragó Ádám kapuja érintetlen maradt. Sőt, a saját térfelünk közepéről meglóduló Tóth Attilát senki nem állította meg, ő pedig ezt góllal büntette. A szünetig már nem változott az állás, így kényelmes helyzetből várhattuk a folytatást.

A második játékrész alaphangját Tóth Attila adta meg egy átlövéssel, ezt lábbal védte a Soós Arnold helyére érkezett Molnár Gábor. Nagyjából tíz perccel a meccs vége előtt még tekintélyesebbé vált a fórunk. Egy pontrúgás-variáció végén újra Krajnyák köszönt be, ezzel 5-0-ra módosult az állás. A hajrában egy szögletet követően Büki Baltazár volt eredményes, ezzel pedig beállította az 5-1-es végeredményt.

A fölényes sikerünknek hála stabilizáltuk az első helyünket az alsóházban. A következő bajnokink május 9-én lesz, ekkor a TFSE otthonában vizitálunk.
NB I alsóház 7. forduló
DEAC-Aramis SE 5-1 (4-0)
DESOK, vezette: Kiss Gergő, asszisztensek: Apkó Tamás, Somogyi-Kiss Petra
Gólszerzők: Krajnyák (5., 31.), Faragó L. (7.), Vass (8.), Tóth A. (13.), ill. Büki (37.)
A DEAC összeállítása: Faragó Á. – Faragó L., Vass, Tóth A., Krajnyák. Cserék: Vincze, Szabó Sz., Balázsi, Erdei K., Erdei Sz., Győri, Tóth B., Kovács Á., Szabó Á. Vezetőedző: Tihanyi Csaba.
Fotók: Derencsényi István
The post Az első félidőben lerendeztük a meccset appeared first on DEAC.