Tehetséggondozás felsőfokon

Hagyományteremtő szándékkal rendezett Tehetségfórumot a Debreceni Egyetem (DE) Tudományos Igazgatósága. Az Egyetemi Templomban tartott csütörtöki szakmai tanácskozás lehetőséget kínált a régióban működő oktatási intézmények és tehetséggondozással foglalkozó szervezetek képviselői számára, hogy megismerjék az egyetem Tehetséggondozó Programját, a DETEP-et, valamint az azt koordináló testület, a DE Tehetségtanács tevékenységét.

A Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának (DETEP) kiemelt célja a legkiválóbb hallgatók segítése, ösztönzése mellett az intézményi tehetséggondozás koordinálása.

– Mindez lehetőség a hallgatók számára a tehetség kibontakoztatására, a tudományos ismeretterjesztésre, hiszen kutatási eredményeiket széles körben is bemutathatják közérthető formában - hangsúlyozta köszöntőjében Csernoch László. A DE tudományos rektorhelyettese hozzátette: a DETEP biztosíték az egyetemnek az oktató-kutató-, vagy akár a dolgozói utánpótlás kinevelésére.

Az intézmény regionális szerepkörének megfelelően mára kiterjedt kapcsolatot ápol a térség középfokú oktatási intézményeivel, bevonva ezzel az ott tanuló tehetséges középiskolásokat is az egyetemi tehetséggondozó programba, amelynek sikereiből nyújtott ízelítőt a résztvevőknek a Tehetségfórum.

Az előadások sorát Andrékó Tamás Dániel, a DE Bölcsészettudományi Kar hallgatója, a tavalyi 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pro Scientia Aranyérmes díjazottja nyitotta, bemutatva új, egyben PhD-kutatási területét, amely a Habsburg birodalom 19. századi külpolitikáját dolgozza fel.

A konferencia résztvevői megismerkedhettek a Debreceni Egyetem Tehetségtanács, valamint a Kárpát-Medencei Tehetségsegítő Tanácsok Kollégiumának munkájával is. Kormos Dénes, a Kárpát Medencei Tehetségsegítő Tanácsok kollégiumának elnöke előadásában kiemelte: a tehetséget ápolni, gondozni kell, és csak szoros szakmai együttműködés nyomán valósulhat meg a tálentumok fejlesztése.

A DETEP-ben résztvevő hallgatók több tudományterületet – többek között a bölcsészet-, a gazdaság-, a jog- és az orvostudomány, valamint a gyógyszerésztudományt és az informatikát – felölelve poszterszekcióban ismertették kutatásaik eddig elért eredményeit.

A Tehetségfórum programja egy igazi sikertörténet bemutatásával zárult, hiszen az előadó, Szöőr Árpád, egykori DETEP-es hallgató mára a DE Általános Orvostudományi Kar Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet adjunktusa és kutatóorvosaként tevékenykedik.

- A DETEP hazánk első szervezett felsőoktatási tehetséggondozó programja, amely a tehetséges hallgatók felismerését célozza, a diákok teljesítményét pedig ösztöndíjjal ismeri el – tájékoztatta a hirek.unideb.hu portált a rendezvény szervezője, a DE Tudományos Igazgatóság munkatársa, Mándy Zsuzsa.

Az intézmény tehetségkoordinátora kiemelte: a program hosszútávú célkitűzése, hogy a diákok a munkaerőpiacon a legjobbak lehessenek, ezért a DETEP-es hallgatók nemcsak szakmai kutatásokhoz kapnak támogatást, hanem konferenciákon, személyiségfejlesztő- és stresszkezelő tréningeken is részt vehetnek.



A DETEP-ben résztvevők száma folyamatosan nő a Debreceni Egyetemen, a tehetséggondozó programnak jelenleg 917 aktív tagja van, köztük 183 külföldi diák, valamint 10, a sportteljesítményével is kiemelkedőt nyújtó hallgató.

A rendezvény az NTP-HTTSZ-23-A-0009 pályázat keretében valósult meg.

Sajtóközpont - BZs