Ujvári János diplomadíj - pályázat felhívás

Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázaton elnyerhető díjat létesít végzős hallgatók részére.
                                                                     

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is. A hallgatók a pályázaton való részvétellel olyan tudáshoz jutnak, amit a későbbiekben a munkaerőpiacon kutatóként, mérnökként vagy bármilyen más hivatás keretében is hasznosítani tudnak.


A pályázók köre:

A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2017-18. tanév tavaszi félévében fejezik be tanulmányaikat.

A pályázat tartalma:
A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, ami teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének van szentelve. A pályázatok értékelésnél a két fajta megközelítési mód egyforma elbírálás alá esik, a dolgozatok rangsorolásánál egyik megoldás választása sem jelent hátrányt.


A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, akinek feladata végig kísérni a hallgatót a dolgozat elkészítésén és segíteni a dolgozat megírását.

A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók öt kategóriában nyújthatnak be munkákat:

  •         szabadalom/használatiminta-oltalom,
  •         védjegyoltalom,
  •         formatervezésiminta-oltalom,
  •         szerzői jog
  •         szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.

A pályázati díj összege:
A pályázatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. Az öt meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:

  •         első díj 150 000 Ft,
  •         második díj 125 000 Ft,
  •         harmadik díj 100 000 Ft.

Határidők:
A pályázati szándék regisztrálásának határideje:            2018. március 19.

A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje:            2018. június 30.

A Debreceni Egyetem hallgatói számára a Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központ konzultációs lehetőséget biztosít a témaválasztás és a pályázat összeállítása során, különös tekintettel a szellemitulajdon-védelmi kérdésekre. A pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel a Központ munkatársához, dr. Sóvári Ákoshoz fordulhatnak, a sovari.akos@unideb.hu e-mail címen, vagy személyesen irodánkban, mely a Kassai úti Campuson található.

A tájékoztatás nem teljeskörű, a pályázat részletes tartalmáról bővebb információ található az SZTNH honlapján:
http://www.sztnh.gov.hu/hu/sztnh/szellemitulajdon-vedelmi-kepzes/ujvari…

Events