Az egyetem zamatos oldala

Szakmai fórumon mutatkozik be a Debreceni Egyetem az idei Zamat Fesztiválon. A DE szakemberei többek között a modern élelmiszeripar kihívásairól tartanak előadásokat. A tizedik gasztronómiai rendezvényen az egyetem külföldi hallgatóinak főztjét is meg lehet majd kóstolni a Nagyerdei Stadionnál.

A ZAMAT Fesztivál idén szakmai konferenciával bővül: „A tradicionális élelmiszerek, ételek helye és szerepe a hazai gasztronómiában” elnevezésű rendezvényen a feldolgozóipar, a kis- és nagyüzemek képviselői mellett a Debreceni Egyetem szakemberei a modern élelmiszeripar kihívásairól, tendenciáiról, lehetőségeiről beszélnek majd.

A szakmai eseményen többek között szó lesz a kis- és nagyüzemek szerepéről a hazai élelmiszer-előállításban, a gasztronómia mint a vidékfejlesztés egyik tényezője címmel Szűcs István, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Intézet vezetője, a funkcionális élelmiszerek szerepéről és jelentőségéről pedig Stündl László, a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja tart előadást.

A fórumon Mautner Zsófia szakács, közgazdász, gasztroblogger a helyi termelők erősítéséről, míg Wolf András, a New York kávéház és a Salon étterem executive chef-je, a Bocuse d’or Akadémia tagja 2021 gasztronómiai trendjeiről számol be. Arról pedig, hogy mennyire lehet trendi egy hagyományos magyar étterem Thür Ádám, az IKON Debrecen séfje árul el praktikus információkat.

A ZAMAT Fesztivál szakmai fórumát szeptember 17-én, pénteken 9:45-től rendezik meg a Nagyerdei Stadionban. A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött (konferencia@zamatfesztival.hu).

Idén először a Debreceni Egyetem külföldi diákjai is megcsillogtatják főzőtudományukat a ZAMAT Fesztiválon. Húsz nemzet hatvan ételét kóstolhatják meg vasárnap az érdeklődők. Minden nemzet két tradicionális főétellel és egy desszerttel készül. Az ételeket 500 forintos kóstolójegyért vásárolhatják meg a kíváncsi látogatók. A befolyt összeget jótékony célra ajánlották fel a diákok. Kezdeményezésükről további részleteket a Taste the world – Egy falat világ / 20 nemzet 60 étele a Zamaton Facebook-oldalon lehet találni.

A ZAMAT Fesztivált 2021. szeptember 17-19. között rendezik meg a stadion mellett.

A gasztronómiai találkozó csak védettségi igazolvánnyal látogatható. További információk a ZAMAT Fesztivál Facebook oldalán.

Sajtóiroda- ÉE