Új tanév Kisvárdán

Turizmus-vendéglátás, vidékfejlesztési agrármérnök, mezőgazdasági mérnök, gazdálkodási és menedzsment – negyedik tanévét kezdte meg a Debreceni Egyetem bővülő képzéseivel a Kisvárda Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ.

Pénteken nyitotta meg a 2019-2020-as tanévet a Kisvárda Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ, ahol immár negyedik éve indított kihelyezett képzést a Debreceni Egyetem két kara. A Gazdaságtudományi Kar turizmus-vendéglátás és vidékfejlesztési agrármérnöki alapszakjai, valamint a turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzése mellett idén először a gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzését is sikeresen meghirdette Kisvárdán. Ezeken a képzéseken összesen 63 hallgató, köztük 32 elsőéves kezdi meg tanulmányait a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban.

- Az elmúlt évek beiskolázási eredményei bizonyítják, hogy a DE GTK kisvárdai képzései széleskörű lehetőséget biztosítanak a felsőoktatásban való részvételre azok számára is, akik olyan térségben élnek, ahol nem található a közelben felsőoktatási intézmény. Elkötelezettségünket tükrözi, hogy további szakok indítását tervezzük a jövőben Kisvárdán – hangsúlyozta az intézmény tanévnyitó ünnepségén Pető Károly dékán.

A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar kihelyezett mezőgazdasági mérnöki képzésére idén 13-an nyertek felvételt, így összesen már 60 hallgató sajátíthatja el a szakmát a debreceni agrárkar oktatóitól. 

- Egyetemi partnereink sikeres képzéseinek és kiváló oktatóinak köszönhetően a KKFKK-ban indított és induló képzések nemzetközi színvonalúak, az egyetemi hallgatók tehetséges fiatalok, országos szinten is magas pontszámokkal nyertek felvételt az egyetemi szakokra – emelte ki köszöntőjében Zichyné Belinszky Katalin igazgató.

A Kisvárda Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ azzal a céllal jött létre 2016-ban, hogy a térségében élő fiatalok versenyképes tudást, valamint a munkaerőpiaci trendekhez igazodó ismereteket szerezhessenek saját lakóhelyükön, hogy később a térségben maradva vállaljanak munkát. 

Sajtóiroda-TB